Muszlinban szép a pesti nő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szombat délutánra időzített, szándékosan családias, közvetlen hangulatú kollekció-bemutatóhoz a Király utcai Design utca fesztiválon a KARE biztosította a helyszínt, így Szabó-Vedres Krisztina lakberendező segítségével a megfelelő enteriőrbe helyezve új értelmet kaptak a szettek is. A 2007-ben alakult trüffELLE! tervezőpárosa, Körtvély Adrienne és Kolyvek Antónia közel engedték a közönséget modelljeikhez, így alkalmunk volt akár megérinteni is az időtálló textíliákból készült ruhákat. A muszlint, hernyóselymet és szteccsszálakat előszeretettel alkalmazzák, elsősorban azért, mert ezek könnyen kezelhető, nem gyűrődő, a bőröndben is kevés helyet foglaló anyagok, ráadásul nagyon feminin, légies, könnyed hatást keltenek.

Mintha Rotschild Klárától tanultak volna

A most bemutatott Pesti Nő kollekciót elnézve úgy tűnik, talán nem is tudatos, de a világháborúkat megelőző kor adja elsősorban az inspirációt, de a kényelmetlen fűzőt hordható, karcsúsító darabbal helyettesítik, a sokféle módon kombinálható cső- és zsákruhákat kiegészítőkkel, kézelőkkel teszik vonzóvá, de hordhatóvá. Mottójuk, hogy legyen néhány időtálló, akár egy évtizedig is viselhető alapruhánk: egy jó szabású szoknya vagy egy a nőies formákat kiemelő, a hibákat kendőző zakó, és a stílusunkat tükröző módon variáljuk ezeket.

{gallery}truffelle{/gallery}

Fotó: Kováts Dani

A legtöbb ruhán látszott, hogy átgondolt. A legendás tervezők doktrínáit szem előtt tartó szabásminta alapján készültek, de kicsit lazítva a szabályokon, így nem ragad egyik sem egy bizonyos stílusirányzatba betonozva. Az alapvetően nagyon nőies, visszafogott, kicsit konzervatív kollekció egyes darabjait ugyanakkor bárki viselheti saját szempontjai alapján újrarendezve. Láttam olyan szoknyát, amit fejben teljesen új környezetbe helyezve magam is viselnék, illetve olyan (lovas mintás!) ruhát, ami annyira klasszikus volt, hogy gyakorlatilag bárki bármivel kombinálhatja. A változatos öltözködéshez valóban muszáj beszerezni az alapokat.

trüffELLE!

2004 A trüffELLE! későbbi tervezői kiállítanak a Párizs-Budapest a divat tükrében c. kiállításon a Budapest Történeti Múzeumban.

2004 STYL-KABO TOP STYL designer verseny legjobb 10 között

2005 Folymatos partnerei a NINA RICCI ékszermárkának, a hazai bemutatókat mindig a trüffELLE! ruhákkal mutatják be

2007 A trüffELLE! tervezője ( Körtvély Adrienne) nemzetközi designkalandra szánja el magát, bejut a Weareurope 2007-re, Tokióba.

2007 STYL KABO TOP STYL (Brno) különdíjat nyernek, és négy országban állítják ki a prágai Designmatch szervezésében.

2008 LOVAS VILÁGKUPA Lovas és ínyenc kollekcióik azóta minden évben szórakoztatják a lovasrajongókat.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.