Öltözködj változatosan 0 forintból!

Olvasási idő kb. 3 perc

A nemrég zárult London Fashion Weeken Vivienne Westwood figyelmeztette a show-jára érkezett közönséget, hogy vessenek véget a vásárlási mániának. A sajátos környezetvédelmi kampányt folytató divattervező úgy látja, az emberek túl sok ruhát vásárolnak, amire valójában nincs szükségük, és ezzel nemcsak rengeteg hulladékot termelnek, hanem arra is ösztönzik a fogyasztási cikkek gyártóit, hogy még több, fölösleges árut dobjanak a piacra. Westwood szerint többek közt ez a folyamat is felelőssé tehető a globális felmelegedésért.

Atlétából tömítés

A ruhaiparban valóban óriási túltermelés folyik. A ruhák nagy része már nehezen eladható, ezért turkálókban próbálnak túladni rajtuk, vagy éppen ipari textillé, például tömítéssé, szigetelőanyaggá alakítják, de így is marad olyan ruha, amitől képtelenség megszabadulni. Ezért kerestük a választ arra a kérdésre, hogyan öltözködjünk változatosan anélkül, hogy ruhát vásárolnánk. Szabó Eszter Ágnes képzőművész, kurátor egyike azoknak, akik idehaza rendszeressé szeretnék tenni a ruhacsere alapján működő Freeshopokat.

„Először egy újrahasznosító workshopon, Rotterdamban ismertük meg, hogyan működik egy Freeshop. Miután minden nap feltöltötték újonnan érkezett ruhákkal, cipőkkel, nem is volt kedvem a városban vásárolni, annyira boldog voltam az ott szerzett cuccaimmal"- mondta a képzőművész, aki a Hints Istitute tagja. A nyugati mintára hazai workshopokon is rendeztek már ruhacserét, illetve a Cellux csoporttal közösen szervezték meg a Freeshop varrodát. Itt varrógéppel alakítják méretre a beérkezett ruhákat és szabják át a leendő tulajdonos ízlése szerint. „Az a legjobb érzés, amikor a művész tud segíteni. Nem baj, ha azzal jönnek be, hogy elszakadt a kutyapóráz, csináljuk meg, és az is jó feladat, ha egy nyolcvanas években viselt ruhát kell korszerűvé alakítanunk."

Ami ingyen van, nem támogatják

Nem véletlen azonban, hogy a ruhacsere csak ideiglenesen, meghatározott eseményekhez - például Sziget Fesztivál, Wamp- Ökoteregetés, vagy a most tavaszi Tükörben a világ kiállítás az Iparművészeti Múzeumban - köthetően működik idehaza. Ahogyan Szabó Eszter Ágnes fogalmazott: „ami ingyen van, azt itthon nem támogatják." A ruhacsere hazai viszonyairól írt korábbi cikkünkből is kiderül , hogy egy erre szakosodott üzletet a bérleti díjak és az alkalmazottak bére miatt bevétel nélkül nem lehetne fenntartani. Ezért léteznek olyan, ruhacserén alapuló turkálók idehaza, amelyek a visszahozott holmit az eredeti ár körülbelül harmadáért vásárolják vissza.

A hazai iparművészek és divattervezők egy része szívesen dolgozik újrahasznosított anyagokkal, az Ökosztüm ruhademonstráción például ezeket mutatják be, és a kiegészítőket említve Szilágyi Andrea cipőtervező gyakran turkálókból szerzi be a cipői készítéséhez felhasznált anyagokat. Ha a nemzetközi divatelőrejelzések itthon is érvényesülni fognak, akkor ezentúl nem lesz fontos szezononként frissíteni a ruhatárat.

Punk kiegészítők a nagymama szekrényéből

„Aki a rendszerváltás előtt járt gimnáziumba, annak az újrahasznosításról is van fogalma és arról is, hogy valaha léteztek elnyűhetetlen cuccok. A punk mozgalom idején a nagymama szoknyáiból remek darabokat lehetett készíteni, és az is gyakori volt, hogy a családok sosem dobták ki a gyerek kinőtt ruháit, azokat megörökölték a rokonok. A rendszerváltás után kezdődött a ruhák túltermelése és ezzel együtt az egyre silányabb áru megjelenése"- mondta Szabó Eszter Ágnes, aki szerint ez a folyamat elérte azt a kritikus szintet, amire megoldást kellett találni.

Nemrég Bahar Shahpar New York-i divattervező kijelentette, hogy 2010-es évek a fenntartható termelési módszerek elterjedése miatt a divatirányzatok lassulását eredményezik majd. A sűrűn váltakozó trendek helyett az időtlen stílusok kapnak nagyobb teret, és a tömegárut felváltják a hosszabb használatra tervezett holmik, amelyek praktikusak.

Li Edelkoort a Trend Union trendelőrejelző csoport holland vezetője is hasonlókról beszélt, amikor a jövő divattrendjeit kutatva kijelentette, ismét a tartós anyagokból készült ruhák lesznek a divatosak, a klasszikus szabású farmerok mellett bejönnek a munkásruhák és a tartós, kötött holmik is.

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.