Botrányos az afgán Topmodell Leszek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az afganisztáni televíziós csatornák az elmúlt években kísérletet is tettek arra, hogy az America's Next Top Model mintájára létrehozzák a saját modellkereső valóságshow-jukat.

Háromezerből tíz lány

Az Arzo TV két évvel ezelőtt hirdette meg a szereplőválogatást az amerikainál jóval alacsonyabb költségvetésű műsorához, ahol nemcsak a lehetséges szereplőkből volt hiány, hanem az erről cikkező lapok szerint a modell szónak sem a pastu, sem a perzsa nyelvben nem volt saját megfelelője. Idén is történt egy próbálkozás azután, hogy hónapokkal ezelőtt meghirdetettek egy válogatást leendő modellek részére. A felhívásra - ahol nem kötötték ki, hogy csak női jelentkezőket várnak - háromezer fiatal jelentkezett, ebből mindössze tíz lány volt, akiket szükségképp mindenféle előzetes szűrő nélkül beválogattak a műsorba.

A tíz döntősből három lánynak azonban a családja megtiltotta, hogy részt vegyen a valóságshow-ban, miután tudomást szereztek arról, hogy beadták a nevezésüket. Egy jelentkező fiút pedig egyelőre tisztázatlan körülmények között meggyilkoltak, a lapok szerint feltehetően van összefüggés a halála és a műsor előkészületei között.

Ahol az iszlám előírásait be kell tartani, a szépség és modellversenyek szervezésének nincs sok értelme. Ezt tavaly Szaúd-Arábiában úgy oldották meg, hogy az arcukat és a testüket eltakart jelentkezők körében morálszépségversenyt hirdettek, ahol a világot jobbító elképzeléseikről tudtak beszámolni a huszonéves lányok, és ezeket hallva döntött a zsűri arról, hogy mely lánynak a legszebb az értékrendje.

Modellgyár

Az America's Next Top Model című műsor 2003-ban indult az UPN csatornán Tyra Banks vezetésével. A tehetségkutató műsor nagy sikereket ért el, a hetedik szériától kezdve a The CW adó sugározza, és azóta is ez a csatorna legnézettebb műsora annak ellenére, hogy a kritikusok szerint évek óta önmaga paródiája. Az amerikai modellkereső gyár brit leányvállalata is sikeres, a reality új szériájának a háziasszonya Elle MacPherson lesz. A német változat állandó ikonja a pregorexia nagykövete Heidi Klum.

Az ausztrál és a kanadai változaton kívül említhető még a magyar Topmodell című valóságshow, amelyik a Viasat3 műsorán futott 2006-ban, és jellegzetesen magyarra sikerült. A műsorvezető Vámosi Viktória a gyártás hiányosságai miatt még a döntő előtt elhagyta a produkciót, azóta sem derült ki, pontosan milyen konfliktusok vezettek idáig. A műsor felfedezettje, Nagy Réka azonban valóban elindult a modellpályán, rendszeres megbízásai vannak.

Fotó: www.afghanstarz.com

dns
dns
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.