Divatcikk lett a szőnyeg

Olvasási idő kb. 2 perc

A lakberendezés egyik legélőbb trendje a fekete-fehér környezet. Az ide illő szőnyeg ne legyen se fekete, se fehér, inkább apró mintás, főleg ha a  tapéta is barokk virágmotívumos, vagy esetleg csíkos. Egy kis narancs vagy klasszikus piros jótékonyan élénkíti a fekete-fehér szigorú világát. A fekete-fehér mindazonáltal kényes kombináció, hiszen tisztaságot követel és rendet. Kicsit engedékenyebb e tekintetben a  mediterrán színvilág, a vörös, a narancs, vagy éppen az afrikai vagy indiai hangulatú otthon. 

Kézmű a talp alatt

Az afrikai, állatos mintájú szőnyeg esetében érdemes visszafogottan kiválasztani a függöny, a párnák vagy a pléd mintáját, ha ezek is állatokat ábrázolnak, káoszos, giccses lesz az összkép. 

 A klasszikus, antik bútorokkal berendezett lakások esetében a visszafogottabb színek, a kis virágminták vagy a klasszikus, kisebb  törökös minták a kedveltek. A valódi kilim is jól illik ide. A japán vagy kínai stílusvilág a pirosat, a feketét, a homokszínt favorizálja. 

Nemcsak nosztalgia, hanem stílusgyakorlat is

A retró jellegű otthon nem egyszerűen csak a nosztalgiáról szól – ügyesen kell összeválogatni a hajdan oly népszerű bútorokat, a  dísztárgyakat, ellenkező esetben jellegtelen kavalkád lesz. A nagymintás, barna-fehér-narancsos színű  szőnyegeket ajánlják az ilyen otthonokba leginkább a szakáruházak. A romantikus, vagy country stílusú bútorokhoz, a kisvirágosok vagy egyszínűek, illetve a  szolidabb színvilágú, vastag, kézzel csomózott iparművészeti darabok  illenek leginkább. Régies antik bútorokhoz a finomabb selyem- szőnyegek is passzolnak, főleg intim hangulatú budoárokban, hálószobákban. A nem túl színes kilim itt is beválik. Aki tud egyedi iparművészeti dizájnszőnyegre áldozni, az főleg olyat válasszon, amelyik absztrakt vagy hatalmas, stilizált virágmintás. 

Figyelemreméltók a nem egy síkban szőtt, domború hatású szőnyegek, és azok is, amelyek óriási horgolt terítőre hasonlítanak. Vannak kerti kavicsos  útra emlékeztető, kisebb-nagyobb szőnyegdarabokból összeállított, különleges kompozíciók is. Ha a bútor vagy a lámpa is egyedi, különleges, gondoljuk meg a házasítást, mert a karakteres tárgyak gyengítik egymás hatását.

• Minimál: az elrejtés művészete
• Klasszikusok: ne legyen belőle múzeum!
• A félreértett mediterrán
 Art deco: helló, Greta Garbo!
Japános: szusifless!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.