Ámbár az év legtöbb szakában megvásárolhatod az élelmiszerboltokban, valójában a nyár a cukkini valódi szezonja: ekkor érik a gyümölcs, amelyet valószínűleg szinte kizárólag sós ételekben fogyasztasz. Nyersen nagyszerű salátában, de megtöltheted, kiránthatod, vagy akár rakott cukkinit is készíthetsz belőle. A grillpartik barátja, egyszerűen ezerarcú ez a finomság, melynek olyan pozitív hatásai is vannak, amilyenekről eddig mit sem tudtál!
Jót tesz neked, ha cukkinit eszel
Az 1800-as évek óta ismert finomságnak sokféle gyógyhatást tulajdonítottak már a történelem során, igaz, ezek nem mindegyikét sikerült tudományosan is bizonyítani. Az ugyanakkor tény, hogy
22 dekagramm cukkiniben mindössze 17 kalória van, alig tartalmaz szénhidrátot és zsírt, ugyanakkor vitaminokban bővelkedik.
Napi A-vitamin-beviteled 40 százalékát fedezheted egy ekkora adagnyi cukkini elfogyasztásával, miközben sokféle antioxidánst is beviszel a szervezetedbe.

Nagy mennyiségben van benne lutein, zeaxantin és béta-karotin, amelyek jótékonyan hathatnak a szemre, a bőrre és a szívre, valamint védelmet nyújthatnak bizonyos ráktípusok, például a prosztatarák ellen. A kutatások szerint a növény héja rejti a legnagyobb mennyiségű antioxidánst. A sárga cukkinik valamivel magasabb szintet tartalmazhatnak, mint a világoszöldek.
A belek barátja
Az emésztésre is jótékonyan hat, ha cukkinit fogyasztasz. Egyrészt magas a gyümölcs víztartalma, ami jót tesz, ha székrekedéssel küzdő emberek fogyasztják e finomságot. Oldhatatlan és oldható rosttartalma segíti a belek egészségét, illetve azt is, hogy a széklet lazább maradhasson azokban, ezzel megelőzve a szorulást. Rövid láncú zsírsavtartalma révén csökkentheti a belek gyulladását, ami a colitisben, Crohn-betegségben vagy IBS-ben szenvedők számára jó hír.
Használhatod ezen túlmenően a cukkinit arra is, hogy természetes úton csökkentsd vércukorszintedet.
Ha például tészta helyett a vékonyra vágott cukkinit tálalod szószok mellé, az is hozzájárul a vércukor- és az inzulinszint alacsonyabban tartásához, a cukkiniben található rost pedig növelheti a szervezet inzulinérzékenységét.
De a szíved is örül neki
A sok rost szíved egészségéért is tesz: főként a pektin járul hozzá ahhoz, hogy vérednek alacsonyabb legyen a koleszterinszintje, ami a szívbetegségek elkerülése szempontjából nagyon fontos cél. Ha jobb látásra vágysz, akkor is érdemes fogyasztanod: az A-vitamin és a béta-karotin egyaránt szemed épségét szolgálják, a lutein és a zeaxantin pedig a makuladegenerációval szemben védenek.

A további potenciális előnyökért is érdemes betáraznod cukkiniből:
- magas víztartalma révén segíthet a fogyásban,
- hozzájárulhat csontjaid egészségéhez,
- a prosztata és a pajzsmirigy megfelelő működését is elősegítheti,
- gyulladáscsökkentő hatása révén az ízületi fájdalmakkal szemben is hatékony,
- melatonintartalma pedig jobb alváshoz is segíthet.
Érdemes tehát keresni egy jó cukkinireceptet, és minél előbb rendszeresen az étrendedbe iktatni ezt az egészséges finomságot!

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés