Ezek voltak Eric Dane betegségének, az ALS-nek első tünetei

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A leginkább a Grace klinikából és az Eufóriából ismert Eric Dane megosztotta a nagyvilággal, milyen tünetek miatt kezdték meg kivizsgálást, melynek végén az ALS diagnózisát megkapta.

A színész 53 évesen, február 19-én hunyt el: betegségét, az ALS-t 2024-ben diagnosztizálták nála kilenc hónapig tartó kivizsgálássorozatot követően. A színész 2023-2024 fordulóján tapasztalta az első furcsa jeleket, melyekre a következő hónapokban az orvosok többféle magyarázattal is előálltak, azonban hamarosan kiderült, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt romlik egészsége.

Az első, aggasztó jel jobb kezének gyengesége volt. Kezdetben azt gondolta, túl sokat nyomkodja a telefonját, és csak pihentetnie kell végtagját, de amikor ez nem hozott megoldást, egy kézspecialistához fordult, aki azonban neurológushoz küldte.

Rajongói leginkább a kórházsorozatból emlékeznek Eric Dane-re
Fotó: Scott Garfield / Getty Images Hungary

„Elmentem a neurológushoz, ő pedig továbbküldött egy másik neurológushoz azzal az indoklással, hogy ez több, mint amivel ő tudna valamit kezdeni” – mondta el a színész még 2025-ben az ABC News-nak. Felesége egy másik interjúban elmondta: többször ejtette el az ételt, nehezére esett az evőpálcikák használata, ez nem hagyta nyugodni. Rebecca Gayheart beszámolója szerint először más betegségek diagnózisát kapta, de

Eric Dane-t nem hagyta nyugodni a dolog, úgy érezte, valami komolyabbról van szó

– így jutott el a kivizsgálássorozat az ALS-ig.

Eric Dane betegségének progressziója gyors volt

Tavaly júniusra a színész már nem tudta használni jobb karját és lábát, és úgy érezte, néhány hónapon belül a bal oldalán is hasonlóképp veszti majd el mozgásképességét. Az ABC News-interjúban 2025 júniusában egy drámaian szomorú jelenetről is beszámolt – néhány hónappal ezt megelőzően tinédzser lányával együtt a vízbe ugrott egy hajóról, de már nem volt annyi ereje, hogy úszni tudjon. Gyermekének kellett őt visszahúznia a hajóhoz – ez mutatta meg igazán Dane-nek azt, hogy mit jelent a betegsége.

Idézőjel ikon

A színész hétévesen vesztette el apját, így különösen nehéz volt számára feldolgozni a gondolatot, hogy gyermekeitől is elveszi az élet egyik szülőjüket.

A Grace klinika sztárjánál az ALS nagyon gyors lefolyású volt: a tavalyi év szeptemberében vele rögzített beszélgetésekben már beszéde is lassabbá, nehezebben érthetővé vált. Tavaly nyáron még dolgozott, később azonban már a nap 24 órájában nővérek ápolták.

Karsai Dániel révén ismerte sok magyar ezt a kórt

Az ALS-re hazánkban is nagyobb figyelem vetült az elmúlt években Karsai Dániel alkotmányjogász betegsége, az eutanázia elvi lehetőségéért folytatott harca, majd halála kapcsán. Karsai 2022 augusztusában kapott diagnózist, bő két év múlva, 2024 szeptemberében pedig halálhíréről értesülhettünk. Az első tüneteket a diagnózis előtt néhány hónappal tapasztalta, amikor nem tudta becsatolni hátizsákjának csatját.

A központi idegrendszer mozgásért felelős idegsejtjeinek károsodását és elhalását jelentő betegség jelenleg gyógyíthatatlan, fokozatosan halad előre. Általában egy testtájon jelentkeznek az első tünetek, jellemzően a karoknál, aszimmetrikusan, majd a törzsre, nyakra is tovább terjednek. 

A mozgás után a beteg a beszéd, a nyelés és végül a légzés képességét is elveszti.

Bármely életkorban jelentkezhetnek a szimptómák, legjellemzőbben az ötvenes-hatvanas években. Oka nem teljesen ismert, nagyságrendileg 10 százalék esetében öröklött, nagyrészt spontán alakul ki.

Stephen Hawking is ebben a betegségben szenvedett
Fotó: Frederick M. Brown / Getty Images Hungary

Fontos kérdéseket vetett fel a téma

A betegek esetében a cél a leépülés folyamatának lassítása, az átlagos túlélést 3-5 évben határozzák meg. Természetesen elképzelhető ennél lassabb progresszió – amint az Stephen Hawking esetében több évitizede túlélést jelentett -, de van, aki sokkal hamarabb eljut a végső stádiumba. 

Dane és Karsai esetében is kevesebb mint három év telt el haláluk és az első tünetek jelentkezése közt.

Az ALS kapcsán élénkült a hazai diskurzus is az eutanázia kérdésében, az alkotmányjogász egyenesen a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult azon kérésével, hogy vizsgálják felül a magyar állam hozzáállását az ügyhöz. Az ott megszületett ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be, de ezzel sem ért el sikert: az ítélet szerint nem sértette a magyar állam a jogász emberi jogait azzal, hogy nem biztosította számár az aktív eutanázia lehetőségét.

Az életvégi ápolás valós terheiről is írtunk Karsai Dániel a betegséggel folytatott harcának kapcsán ebben a cikkünkben.  

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.