Nehezen felismerhető az új, Magyarországon megjelent influenzavariáns

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nehéz megkülönböztetni a Covid-19-től vagy a megfázásos megbetegedésektől az új, hazánkban is terjedő influenzavariánst a szakértő szerint.

Amint azt az atv.hu  a Spirit FM műsora nyomán megírta, nemcsak a tünetei hasonlóak az új variánsnak és a fenti betegségeknek, de a kezelésük is. Rusvai Miklós virológus szerint az új influenza nem veszélyesebb a többinél, az ellene való oltás hatékonysága azonban

mintegy 20 százalékkal csökkent az egyik összetevő esetében.

A gyógyulás érdekében a szakértő szerint a meleg helyen pihenésre, bőséges folyadékbevitelre és vitaminokra van szükség, és fontos, hogy maradjunk otthon annak érdekében, hogy

másokat ne fertőzzünk meg.

Háromféle influenza terjed jelenleg hazánkban
Fotó: Thanasis / Getty Images Hungary

Ezt kell tudni az új variánsról

Rusvai Miklós szerint nem tekinthető a betegség szuperinfluenzának. Mint mondta, az oltás azért hathat kevésbé, mert a vakcinákat tavasszal, a március áprilisban terjedő törzsek alapján állítják össze, de ez az új variáns júniusban jelent meg,

Idézőjel ikon

és addigra már mutálódott.

A védőoltás felvétele ennek ellenére indokolt a virológus szerint, hiszen nemcsak az új variáns ellen nyújt mintegy 70 százalékos védelmet, kettő másik esetében teljes hatékonyságú

Az oltás nem teljes mértékben, de véd az új variáns ellen
Fotó: Yurii Yarema / Getty Images Hungary

Kevesebb influenzás várható idén

Itthon az influenza általában december elején kezd erősödni, februárban és márciusban éri el a tetőpontját. Mivel Magyarországon 2025 év elején sokan átestek a betegségen, ezért náluk természetes védettség alakult ki. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy

Idézőjel ikon

az idei szezon enyhébb legyen az előzőnél.

Az influenza elleni védőoltás azok számára, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt kockázati csoportba tartoznak, ingyenesen elérhető, és a háziorvosoknál igényelhető. Mint ismert, december elején fizetős változatból a patikákban már hiány alakult ki. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?