A legtöbb stroke-ért ez a betegség felelős

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van egy betegség, amiről kevesen tudják, hogy a legtöbbször már előszobája a stroke-nak. Kiderült, hogy bár a környezeti tényezők és az életmód is kockázati tényezője a szélütésnek, sokkal kisebb mértékben, mint az anyagcsere-zavarral járó betegségek.

Magyarországon évtizedek óta a stroke a harmadik legfőbb halálok, a tartós rokkantságot okozó betegségek között az egyik leggyakoribb. Az agyi érkatasztrófa előfordulása és az emiatti halálozás kiemelkedően magas az 50 évesnél fiatalabbak körében, és ezen belül is közel háromszor gyakoribb a hátrányos helyzetű régiókban. Agyi érbetegség miatt évente mintegy 40 ezer stroke fordul elő hazánkban.

Ez a tünetegyüttes lehet az oka a stroke-nak

Egy év eleji tanulmány szerint a stroke nem véletlenszerűen fordul elő, hanem csaknem 70 százalékban a metabolikus szindrómához köthető. Egyebek között ez az oka annak, hogy a szélütés az egyik vezető halálok, és, hogy ez a betegség váltja ki a legtöbb esetben a rokkantságot. A metabolikus szindróma vagy más néven inzulin rezisztencia szindróma az anyagcsere több, egymással párhuzamos zavara. 

A metabolikus szindróma egyik tünete a megnövekedett hasi zsír
Fotó: MilanMarkovic / Getty Images Hungary

Tünete az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, a magas inzulinszint és a kóros vérzsír-összetétel. 

A metabolikus-szindróma férfiakat és nőket egyaránt érint, bár a nőknél a testsúlyproblémák miatt gyakrabban fedezik fel, mint a férfiaknál.

A tünetegyüttes hátterében genetikai hajlam is állhat, ám ennél sokkal fontosabbak az életmódbeli tényezők. Ezen belül a leggyakoribb ok a helytelen táplálkozás, vagyis a többlet kalóriabevitel, a túlzásba vitt só- és alkoholfogyasztás, valamint a mozgásszegény életmód. 

Ha a fentebb említett tünetek közül legalább három fennáll, az metabolikus szindróma diagnózisának minősül. Ez nemcsak a szélütés kockázatát növeli, hanem növeli a szív- és érrendszeri betegségek és a 2-es típusú cukorbetegség esélyét is. 

Nem csak az agy, a szív is veszélyben van

A metabolikus szindróma elemei, vagyis az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint és a cukorbetegség erős kölcsönhatásban vannak egymással. A magas vérnyomást súlyosbítja a zsírszövet növekedése, hiszen emiatt a szív nehezebben tudja a testen átpumpálni a vért, ráadásul a túlsúly az idegrendszer aktiválása miatt is felgyorsíthatja a szívműködést. Ráadásul a has körül kialakuló speciális zsírszövet megváltozott anyagcseréje miatt inzulinrezisztencia is kialakulhat. Ez azt jelenti, hogy a sejtek inzulinérzékelése csökken, amit a szervezet inzulinhiányként él meg, és ezt, illetve az emelkedő vércukorszintet ellensúlyozandó, még több inzulint termel.

Nemcsak stroke-kal, hanem szívinfarktussal is fenyeget a metabolikus szindróma
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

A nagyobb hasi zsír nemcsak a magas inzulinszinttel rendelkezőknél, hanem a magas vérnyomással küzdőknél is kimutatható. A magas inzulinszint pedig súlyosbítja a magas vérnyomást, ami a magas koleszterinszinthez hasonlóan veszélyeztetheti a szív egészségét, és így a metabolikus szindróma tünetegyüttese, azon túl, hogy agyi érelzáródás okozhat, érelmeszesedéshez és szívinfarktushoz is vezethet.

Kutatások igazolják, hogy a metabolikus szindróma azért is jelent kiemelt veszélyt, mert minden egyes eleme nemcsak megemeli, hanem akár meg is háromszorozza a szív- és érrendszeri betegségek esélyét

Így akinél a tünetegyüttes valamennyi tagja jelentkezett már, az akár 14-15-ször nagyobb eséllyel számíthat az egyre súlyosabb szövődményekre.

A metabolikus szindróma megelőzhető

Jó hír, hogy a metabolikus szindróma visszafordítható. A gyógyszeres kezelés mellett sokat segíthetnek az életmódbeli változtatások. Bár a genetika és az életkor hajlamosíthat a stroke-ra, de egészséges étrenddel, rendszeres testmozgással, pihentető alvással, a dohányzás abbahagyásával és helyes stresszkezeléssel javíthatunk az anyagcsere kockázati tényezőin. 

Kiderült, hogy az elsőszülöttek jobban ki vannak téve bizonyos mentális betegségeknek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.