Kiverte a biztosítékot a kötelező szűrővizsgálat: sok magyar nem kér belőle

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kormány júliusban társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kötelező szűrővizsgálatok koncepcióját, de még nem dőlt el, hogy bevezetik-e az új rendszert.

„Ahhoz, hogy január elsejétől egyáltalán életbe léptethessék az új rendszert, sok mindent kellene előkészíteni, és az onkológiai ellátást is rendbe kéne tenni” – derül ki a 24.hu híradásából, mely szerint

Idézőjel ikon

a tervek ellen sokan tiltakoznak és a törvénymódosítás visszavonását követelik.

Ezeket a vizsgálatokat tennék kötelezővé

Mit ismert, az Országgyűlés még június elsején szavazott meg egy törvény, amely kimondta: Pintér Sándor egészségügyért is felelős miniszternek lehetősége van arra, hogy a jövő év elejétől a 18 év feletti korosztály egy részének kötelezően előírjon bizonyos szűrővizsgálatokat, amelyek eddig önkéntes alapon működtek.

Az emlőrák szűrésére is kötelező vizsgálatot írnának elő
Fotó: fstop123 / Getty Images Hungary

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a koncepció három szervezett, vagyis személyes meghíváson alapuló vizsgálatot nevesített. Ezek a következők:

  • a 25 és 65 év közötti nők háromévenkénti méhnyakrákszűrése,
  • a 45-65 év közötti nők kétévenkénti emlőszűrése,
  • az 50-70 év közötti férfiak és nők vastagbélszűrése.

A tervezetet augusztus 1-ig lehetett véleményezni, most a kormánynál pattog a labda, hogy rendeletet alkosson a részletekről. „A kötelező szűrések bevezetéséről a kormány nem tárgyalt, azokról döntést nem hozott” – közölte a lap kérdésére a Belügyminisztérium. A válaszban arra is kitértek, hogy

Idézőjel ikon

a krónikus, nem fertőző betegségek (népbetegségek) megelőzését, vagy minél korábbi felismerését célzó szűrővizsgálatok rendszerének komplex fejlesztése folyamatban van.

Hozzátették, hogy a megjelent szabályozás nem hozott változást a felnőttkori életkorhoz kötött alkalomszerű és a szervezett méhnyak-, emlő- és vastagbélszűrés tekintetében, melyek továbbra is önkéntesen vehetők igénybe. A közlés szerint a szabályozás elvi felhatalmazó rendelkezést tartalmaz.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.