A magyar konyha népszerű zöldfűszere ízületi panaszok és magas vérnyomás ellen is jó

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szerencsére a hazai gasztronómia tele van finom levesekkel, utána pedig gyakran eszünk egy kiadós húsos ragut vagy éppen köretnek tört burgonyát. Mindnek nélkülözhetetlen hozzávalója a petrezselyem, mely egyúttal rendkívül sokoldalú gyógynövény is.

A tálalást is feldobja, ha ételeink tetejére egy kanálka tejfölsipkát biggyesztünk, és lássuk be, kevés olyan fogásunk van, amit mi, magyarok, nem szeretünk megbolondítani egy kis tejföllel. Ha pedig az már úgyis ott ékesíti a tál ételt, szinte kívánkozik rá egy pár fodros szélű petrezselyemlevélke vagy apróra vágott morzsaléka, mely további színt és ízt is visz a dekorációba. Sőt, még számos gyógyhatást is

Régóta életünk egyik fontos hozzávalója a petrezselyem

Ha egy élelmiszer-alapanyag vagy hozzávaló a köznyelvi fordulatokba is beeszi magát, az csak annak a jele lehet, hogy népszerű, és valamely tulajdonságának hála közszájon forog. A Földközi-tenger térségéből származó petrezselyem esetében nem is lehet kérdés, hogy finom íze mellett az egészségre gyakorolt különböző jótékony hatásai miatt lehetett már az ókori rómaiaknál is közkedvelt és szinte minden fogásban megtalálható ételízesítő. Ennek jele, hogy arra, aki mindenbe belefolyt, azt a szót használták: petrezselyem. 

Petrezselyem: aki mindenben benne van, és nem mellesleg egy gyógynövényként is elismert kítűnő hozzávaló
Fotó: Joff Lee / Getty Images Hungary

Mifelénk a gyógynövényként is ismert hozzávalót szerelmi bájitalok hatásos alapanyagaként is számontartották. Ráadásul, a petrezselyemhez hasonló fűszernövények begyűjtése nem volt különösebben megterhelő a mezőgazdasági munkák között, így azt idősebb nők, mondhatni öregasszonyok is el tudták végezni. Hát még közülük azok, akik pártában maradtak, és a családdal való bíbelődés helyett ráértek "petrezselymet árulni". Ők voltak általában azok is, akiket (már fiatalon) sem vittek táncba, ami a nálunk használatos mondás alapja. Pedig aki petrezselymet árult, az rosszat nem akarhatott, hiszen igen sok mindenre kész orvosság a gyökér- és a metélőpetrezselyem levele is

A petrezselyem több ráktípus ellen is jó segítség lehet

Elsősorban a vastagbél-, emlő- és a méhrákkal szemben bizonyul jó fegyvernek. A szervezet szabad gyökeinek lekötésével segíthetik a rákbetegségek megfékezését a petrezselyemben található antioxidáns hatású flavonoidok, de a benne rejlő sok béta-karotin és C-, valamint A-, B- és E-vitamin-tartalma is hozzájárul az egészség fenntartásához.

A petrezselyem nem csak díszítésre jó
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

Ízületi panaszok és magas vérnyomás ellen is jó a petrezselyem

A petrezselyem K-vitaminja jelentős szerepet játszhat a csontok erősítésében, s mivel kalciumban  bővelkedik, a csontritkulás gyötrelmein is enyhíthet. Alkalmas az izmok ellazítására és az ízületi fájdalmak enyhítésére is.

Támogatja az anyagcserét, segít a pangó gázok elillanásában, csökkenti a hányinger tüneteit, tisztítja a májat, és vizeletelhajtóként is alkalmazható, így kiváló méregtelenítő is. Csökkenti a magas vérnyomást, az érfalak óvásával pedig kedvez a szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdőknek is, flavonoidjai pedig megkötik a cukorbetegség kialakulásában szerepet játszó szabad gyököket is.

Nem csak a magyar, a mediterrán konyhának is értékes hozzávalója a petrezselyem
Fotó: Zoryana Ivchenko / Getty Images Hungary

A petrezselyem sok más kedvező hatását is élvezhetjük

A petrezselyem kiváló gyulladáscsökkentő. Még a különböző rovaroktól származó csípések bedörzsölését is elvégezhetjük vele, majd pedig rábízhatjuk a csípés okozta viszketés és más kellemetlen tünetek csökkentését. De fokozza az étvágyat és javítja a látást is, sőt, még az allergiások is hatékonyan vethetik be panaszaik kezelésére. Az már csak hab a tortán, hogy támogatja a vese működését, és tisztítja a vért is. Csökkenti az érelmeszesedés tüneteit, és mérsékli az asztma kialakulásának kockázatát.

Nem véletlen, hogy Nagy Károly már 795-ben parancsba adta gyógynövényként való termesztését, de mindig hagyatkozzunk a piacon kapható változatokra: a vadon megtalálható petrezselyem ugyanis nagyon könnyen összetéveszthető annak mérgező rokonával.

Ha szívesen tudsz meg többet más csonterősítő, rákmegelőző alapanyagokról is,ezt a korábbi cikkünketajánljuk figyelmedbe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.