Agyunk alapvető szerkezetét változtatja meg az internet: felborítja a kémiai egyensúlyt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt eddig is tudtuk, hogy a függőségek nem tesznek jót a társas kapcsolatainknak. Az internet esetében azonban ennél többről van szó: jelentős változásokat okozhat a fiatalok agyának működésében, csökkentheti a memória és a döntéshozatalért felelős területek közötti összeköttetéseket. Olyannyira, hogy a kutatók szerint hasonlóságot mutat a szerencsejáték- és a kábítószer-függőséggel.

Az internethasználat az elmúlt néhány évtizedben jelentősen megnövekedett, a fiataloknál egyre gyakrabban diagnosztizálnak függőséget. Globálisan az internetfüggőség előfordulása 3,05 százalék, ehhez képest kiugró ugyanez a serdülők körében, ahol az átlagnak több mint a háromszorosa: 9,9 százalék. A gyerekek több időt töltenek médiafogyasztással (akár napi 7 órát meghaladóan), mint az iskolában vagy alvással – mutat rá egy most publikált tanulmány.

Agyi elváltozásokat okoz az internetfüggőség

A tanulmány egyik legmegdöbbentőbb megállapítása, hogy a kutatók negatív irányú változásokat tapasztaltak az internetfüggő fiatalok agyi kémiájában. Az MRI segítségével végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy csökkent a funkcionális kapcsolat az agy azon területein, amelyek részt vesznek az aktív gondolkodásban. Ez a szürkeállomány központi része, a putamen, amely az agy végrehajtó vezérlőhálózataként felelős a memóriáért és a döntéshozatalért is. 

Az MRI-vizsgálatok kimutatták: az internet káros az agyra
Fotó: Charday Penn / Getty Images Hungary

Ahogy csökkent az agyterületek közötti kapcsolat, úgy nőtt a függőségre való hajlam, amely káros hatással volt a fiatalok mentális egészségére, fejlődésére és a koordinációs képességeikre is. Ez a megállapítás alátámasztja azt az elképzelést, hogy az internetfüggőség hasonló neurobiológiai következményekkel jár, mint más addiktív betegségek.

Az internet ugyanúgy függővé tesz, mint a szerencsejáték

serdülőkor  döntő fontosságú fejlődési szakasz,  amelynek során jelentős változások mennek végbe a tudatunkban és a személyiségünkben is.

Idézőjel ikon

Éppen ezért az agy ilyenkor különösen kitett a kényszeres internethasználatnak

– figyelmeztetett Max Chang, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint az érintett  fiatalok nehezebben lesznek képesek társas kapcsolatokat kialakítani, ráadásul evési rendellenességek és alvászavarok is jelentkezhetnek náluk.

Idézőjel ikon

Kétségtelen, hogy az internetnek vannak bizonyos előnyei. Amikor azonban elkezdi befolyásolni a mindennapi életünket, az már probléma

– fogalmazott Irene Lee, a tanulmány társszerzője, aki szerint ésszerű időkorlátokat kellene bevezetni a gyerekek napi internethasználatára, hogy ne alakulhasson ki az addikció.

A szakemberek szerint ésszerű időkorlátokat kellene bevezetni a gyerekek napi internethasználatára
Fotó: Ems-Forster-Productions / Getty Images Hungary

Segítség az internetfüggőség leküzdésére

A szakemberek remélik, hogy vizsgálati eredményeik segíthetnek az internetfüggőség korai jeleinek felismerésében, így az ezzel küzdő tinédzserek idejében segítséget kaphatnak. A klinikusok olyan kezelést írhatnak elő, amely bizonyos agyi régiókra irányul, de pszichoterápia vagy családterápia is segíthet. Egyöntetű azonban az a vélekedés, hogy a legjobb az lenne, ha nagyobb hangsúlyt fektetnének a megelőzésre, amelyben a szülőkre hárul a legjelentősebb szerep. 

Ha olvasnál még az agykutatás legújabb felfedezéseiről, ide kattintva megteheted.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.