Az Alzheimer-kór kockázatát is növelheti, ha ilyen ritkán jársz mosdóra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Harvard Egyetem kutatói szerint, aki csak háromnaponta vagy még ritkábban jár mosdóba, az komoly egészségügyi problémákkal szembesülhet.

Talán veled is előfordult már, hogy a legjobb gondolatok, ötletek a mosdóban jutottak eszedbe. Bármilyen furcsán hangzik, a tudomány azt mutatja, hogy valóban van kapcsolat az agyműködés és a vécézés között. Nem csoda hát, ha csak úgy pörög az agyunk otthonunk legkisebb helyiségében. Az emberi bél ugyanis baktériumok millióinak ad otthont, amelyek számos testi funkcióban létfontosságú szerepet játszanak, beleértve az emésztést, az immunválaszt és a hangulatszabályozást. Sőt, az új tudományos kutatások szerint a bélflóra egészsége az agyműködést is befolyásolja. A tartós székrekedés azonban a kognitív képességek hanyatlásához vezethet.

A székrekedés olyan komoly betegségek előjele lehet, mint az Alzheimer-kór

Az Alzheimer Szövetség Nemzetközi Konferenciáján ismertették a szakértők azt a tanulmányt, amely a bél- és az agyműködés összefüggéseit vizsgálta.

A székletvisszatartás és a székrekedés számos betegség forrása lehet
Fotó: Antonio Hugo Photo / Getty Images Hungary

A nagyszabású kutatás során több mint 110 000 résztvevő székletürítési gyakoriságát és kognitív funkcióit követték nyomon.

Idézőjel ikon

Az éveken át végzett kutatás során arra a megállapításra jutottak, hogy jelentősen romlottak a kognitív funkciói azoknak, akik háromnaponta vagy annál ritkábban jártak vécére. Olyannyira, hogy értelmi képességüket és agyműködésüket vizsgálva 3 évvel tűntek öregebbnek a valós életkoruknál.

Ennek oka, hogy a jól működő emésztőrendszer biztosítja a salakanyagok hatékony eltávolítását, beleértve azokat is, amelyek mérgezőek vagy károsak lehetnek az agyműködésre. A hosszan tartó székrekedésben szenvedő betegek azonban nem tudják időben kiüríteni ezeket a mérgező anyagokat, amelyek így különböző mértékben felszívódnak a szervezetben, és az agyba is eljuthatnak.

Tehát ha a székrekedés krónikussá válik, az nem pusztán kellemetlen érzés, hanem hosszú távú egészségügyi problémákat is okoz, a gyulladásoktól kezdve a hormonális egyensúly megborulásáig. De olyan mentális egészségügyi problémákhoz is vezethet, mint a szorongás és a depresszió. Nem beszélve arról, hogy az agyműködés lassulását okozhatja, és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is növelheti. Sőt, egy korábbi kutatás arra is rámutat, hogy az Alzheimer-kór előjele is lehet a székrekedés, amely tünet már évekkel a betegség kialakulása előtt megjelenhet. A kutatók szerint tehát van összefüggés az Alzheimer-kór és a székelési gyakoriság között.

A székrekedés nem ritka jelenség

A szakértők ezért óva intenek attól a rossz szokástól, hogy rendszeresen visszatartsuk a székletet, mert „nincs időnk kimenni”, vagy mert az otthonunk nyugalmában szeretnénk inkább vécézni. A kutatók szerint ugyanis aki három napnál ritkábban jár mosdóba, az komoly betegségekkel szembesül.

A probléma ráadásul sokakat érint: az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete szerint a világ felnőtt lakosságának körülbelül 16%-a küzd székrekedéssel, és ez az arány 33%-ra nő a 60 éven felüliek körében. Az időseknél ugyanis a bélbaktériumok száma jelentősen alacsonyabb, mint a fiataloknál.

Őrizzük meg a bélflóra egészségét!

A székrekedés egyik leggyakoribb kiváltó oka a bélflóra egyensúlyának megborulása, melyhez nagyban hozzájárulnak olyan tényezők, mint a rosthiányos étrend és a csökkent fizikai aktivitás, egyes gyógyszerek pedig súlyosbíthatják a problémát. 

A megfelelő bélflóra egyensúlyának fenntartása tehát kiemelt jelentőséggel bír a fizikai és mentális egészségünk megőrzésében. Normál körülmények között a gazdag flóra képes beállítani a bél belső egyensúlyát, elősegíteni a megfelelő emésztést, valamint a tápanyagok felszívódását a szervezetben. A bélflóra egyensúlya fenntartható a rendszeres, változatos és rostban gazdag étkezéssel. Érdemes egyéb természetes megoldásokat is bevetni a székrekedés ellen, és ne feledkezzünk meg a megfelelő hidratálásról sem, a víz ugyanis lágyítja a székletet. A bélműködést serkentő napi mozgásra is figyelni kell. Lehet ez egy dinamikus séta, kocogás vagy úszás, de legalább egyórányi mozgás mindennap javasolt.

Ha szeretnéd tudni, milyen ételek fogyasztásával csökkenthető az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, akkor olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.