Rémálmok jelezhetik ennek a rettenetes betegségnek a kezdetét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rémálmok intenzívek és nagyon nyomasztóak lehetnek, néha egész éjjel, de akár még nappal is kínozhatnak, ezek pedig a krónikus betegségek kezdeti megjelenését jelezhetik.

A rémálmok és a „nappali álmok”, vagyis az ébrenlétben megjelenő álomszerű hallucinációk kevéssé ismert jelei lehetnek a lupusz és más szisztémás autoimmun betegségek, például a reumatoid artritisz kialakulásának − derül ki egy most megjelent tanulmányból. Az ilyen szokatlan tünetek azt is jelezhetik, hogy egy már kialakult betegség hamarosan intenzíven súlyosbodik vagy fellángol, és orvosi kezelést igényel.

Krónikus betegségeket jelezhetnek a rémálmok

Különösen gyakori olyan betegségeknél, mint a lupusz, amely köztudottan több szervet, köztük az agyat is érinti, de más reumatológiai betegségeknél is megfigyelték, például a reumatoid artritisznél, a Sjögren-szindrómánál és a szisztémás szklerózisnál is találtak hasonló tünetmintákat. A lupusz egy olyan betegség, amelyben a szervezet immunrendszere megtámadja az egészséges szöveteket, és gyulladást, fájdalmat okoz a test bármely részén, beleértve a vérsejteket, az agyat, a szívet, az ízületeket, az izmokat, a veséket, a májat és a tüdőt.

A kognitív problémák óriási hatással lehetnek az emberek életére, munkaképességére és a társas kapcsolatokra. Ezek a tünetek gyakran láthatatlanok és (jelenleg) nem vizsgálhatók, de ettől még figyelembe kell venni őket a kezelés szempontjából – állítják a kutatók.

Rémálom és hallucináció jelezheti a lupuszt
Fotó: Yoss Sabalet / Getty Images Hungary

Alig foglalkoznak a rémálmokkal

Bár a rémálmok számos orvosi és pszichiátriai betegségben problémát jelentenek, ritkán foglalkoznak velük, kivéve a PTSD (poszttraumás stressz szindróma) összefüggésében. Egy nemrégiben készült tanulmány például kimutatta, hogy a hosszan tartó Covidban szenvedő emberek 18%-ának vannak (gyakori) rémálmai.

Bár a kutatások ezen a területen meglehetősen ritkák, egy 2019. márciusi tanulmány szerint az ízületi gyulladásban vagy más autoimmun és gyulladásos betegségekben szenvedő betegek rémálmokat és más REM alvási zavarokat, például alvásparalízist tapasztaltak. A REM a gyors szemmozgás rövidítése, az alvás azon szakasza, amelyben az emberek álmodnak, és az információk és élmények elraktározódnak a memóriában. Ebben a tanulmányban egy 57 éves férfi arra emlékezett, hogy rémálmaiban „vad ragadozó madarak fenyegették”, míg egy 70 éves nő azt álmodta, hogy unokaöccse nagy veszélyben van, de semmit sem tudott tenni, hogy segítsen rajta.

Az új tanulmány 400 orvos és 676 lupusszal élő ember megkérdezésével készült, továbbá részletes interjúkat készítettek 50 klinikussal és 69 szisztémás autoimmun betegséggel, köztük lupusszal élő emberrel. A kutatók megállapították, hogy 5-ből 3 lupuszos betegnek és 3-ből 1 más reumatológiai betegségben szenvedő betegnek voltak egyre élénkebb és nyomasztóbb rémálmai közvetlenül a hallucinációik előtt. Ezekben a rémálmokban gyakran szerepelt, hogy elesnek, megtámadják őket, csapdába esnek vagy összezúzódnak, illetve gyilkosságot követnek el.  

Az egyik beteg így magyarázta a gyilkossággal kapcsolatos rémálmait:

Idézőjel ikon

Egyáltalán nem vagyok erőszakos ember. Még egy rovart sem ölök meg. Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a saját (autoimmun) rendszeremmel küzdök. Saját magamat támadom.

A szisztémás autoimmun betegségeknek gyakran van egy sor tünete, amelyek az állapot hirtelen és esetleg veszélyes súlyosbodásának jeleként jelennek meg. A lupusz esetében például a fejfájás, a fáradtság fokozódása, a fájdalmas, duzzadt ízületek, a kiütések, a szédülés és a fertőzés nélküli láz jól ismert jelei a közelgő fellángolásnak.

Ezeknek a figyelmeztető jeleknek a felismerése azért fontos, mert lehetővé teszi a fellángolások korai felismerését és ezáltal kezelését, amelyek közül néhány szervkárosító, sőt akár halálos kimenetelű is lehet. Az olyan egyedi figyelmeztető tünetek, mint a rémálmok és a nappali hallucinációk azonban nem szerepelnek a lupusz vagy más betegségek fellángolást jelző tünetei között. A tanulmány megállapította, hogy az orvosok ritkán kérdeznek rá ezekre, a betegek pedig nem beszélnek róla az orvosuknak.

A krónikus betegségek fellángolását is jelezheti rémálom
Fotó: Tero Vesalainen / Getty Images Hungary

Nem minden rémálom jelez krónikus betegséget

Az alkalmi rémálmokkal küzdő vagy hallucináló embereknek azonban nincs okuk aggódni, hogy esetleg gyulladásos autoimmun betegségben szenvednek. Valóban teljesen normális, hogy időnként rémálmaink vannak, sőt, még a hallucinációk is gyakoribbak, mint gondolnánk. Ha azonban ezek intenzívek, nyugtalanítóak, és más tünetek, például extrém fáradtság, fejfájás és az autoimmun betegségek egyéb jelei mellett jelentkeznek, akkor ajánlott felkeresni egy orvost. Furcsának tűnhet a rémálom mint tünet elmesélése az orvosnak, de sokszor segíthet diagnosztizálni egy autoimmun betegséget.

Ha szeretnél többet tudni a lupuszról, olvasd el az alábbi cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.