Így sose tisztítsd a füled: meg is süketülhetsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár a hallásunkat is kockára tehetjük, ha nem megfelelő módon tisztítjuk a fülünket. Annak ellenére, hogy a fülünk egy öntisztító szerv, az orvosok javaslata szerint naponta gondoskodnunk kellene arról, hogy ápolt legyen, de egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük ezt.

A fülzsír egy természetes anyag, melyet a hallójáratban található mirigyek termelnek. Funkcióját tekintve igen fontos feladatot lát el, hiszen felfogja a port, a szennyeződést, a baktériumokat, kritikus esetben a fülbe jutó rovarokat vagy az egyéb idegen részecskéket. Ezzel védi meg a fül belső, érzékeny részét, továbbá hidratálja a hallójáratot. Annak ellenére, hogy alapvető szerepe van a fül egészségének megőrzésében, érthető módon sokszor inkább megszabadulnánk tőle. 

Az otthoni fültisztítással még árthatunk is

Bár a fülzsír egy teljesen normális jelenség, mégis problémák adódhatnak belőle, ha a viasz elzárja a dobhártyát, vagy a hallójáratba kerül. Ezeket a szövődményeket gyakran a saját fültisztítási szokásaink okozzák, amikor például fültisztító pálcikát használunk, hiszen ezek mélyebbre tolják a viaszt, és eltömítik a hallójáratot, vagy súlyos esetekben ki is szúrhatják a dobhártyát.

Sokszor mi magunk okozzuk a problémát a helytelen fültisztítással
Fotó: Ian Hooton/spl / Getty Images Hungary

Az emberi fül egy öntisztuló szerv, amely apró, csillóknak nevezett szőrszálakkal van tele. Ezek segítik a viaszrészecskék eltávolítását a fülből. A fül-orr-gégészek szerint a külső fül gyengéd tisztításához általában elegendő egy szappanos vízzel átitatott mosdókendővel (kisebb méretű törölközővel) megtörölni a fülünket, hogy az mentes legyen a felesleges fülzsírtól.

Fontos, hogy semmiképpen ne próbáljuk meg egyedül eltávolítani a fülzsírt a hallójáratból.

Ehelyett biztonságosabb, ha orvos segítségét kérjük, aki felméri, hogy a fülünk állapotának megfelelően milyen tisztítási beavatkozásra van szükség, és amennyiben indokolt, szövődménymentesen el is távolítja a fülzsírt. 

A fül külső részét mindennap ajánlott megtisztítani
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

A fül szakszerű ápolása különösen fontos. A fül belső részének tisztításával eltávolíthatjuk a természetes módon képződött olajat, ami kiszáradáshoz, irritációhoz és akár fertőzésekhez is vezethet. Ha azonban elhanyagoljuk, és nem tisztítjuk meg a fülünket, fennáll a veszélye, hogy a fülzsír felhalmozódik, ami kellemetlen érzéshez vagy hallásproblémákhoz vezethet.

A fül megtisztítását a fülkagyló mögött, illetve a fülkagyló belsejében végezzük a hallójárat-bemenetig, a törölköző sarkával áttörölve ezt a részt.

Ezekre a jelekre figyelj!

Arra, hogy kinek és mikor szorul alapos tisztításra a füle, különféle árulkodó jelek utalnak. Ilyen lehet például, ha valakinek fáj a füle, ha olyan teltséget vagy nyomást érez a bedugult fülében, mintha víz alatt lenne, ha valakinek romlik a hallása, ha zúg a füle, vagy viszket a hallójárata. Ha ezen tünetek bármelyikét tapasztaljuk, mindenképpen forduljunk orvoshoz, mert néha a fülzsírnak tulajdonított probléma valójában egy mögöttes hallásprobléma is lehet.

Panaszok esetén érdemes minél előbb orvos segítségét kérni
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Ilyen gyakran kell tisztítani a fülünket

A szakemberek szerint naponta meg kell tisztítania a fülünket, de csak a külső részét, és azt is csak egy törlőkendővel. Ha nincs egyéb panaszunk, a fülzsír termelésétől függően negyedévente, félévente vagy évente keressünk fel egy fül-orr-gégészt, aki megvizsgálja a hallásunkat és a fülünk állapotát. 

A fül belső részének tisztítását bízzuk inkább orvosra
Fotó: DuxX / Getty Images Hungary

A rendszeres ellenőrzések lehetőséget adnak az esetleges problémák gyors orvoslására, megelőzik a túlzott fültisztítással járó kockázatokat, és biztosítják a fülben képződött viasz klinikai módszerekkel való biztonságos eltávolítását.

Különösen indokolt bizonyos időközönként felkeresni egy orvost akkor is, ha nincs érzékelhető problémánk, ugyanis a szűk hallójáratokban nagyobb valószínűséggel tapad meg a fülzsír. Fontos tudni továbbá, hogy a fül természetes öntisztító képessége az életkorral csökkenhet, ezért 75 év felett javasolt a rendszeres és szakszerű fültisztítás. De azoknak is számolniuk kell a fülzsír-felhalmozódással, akik gyakran használnak füldugós fülhallgatót, ami mélyebbre tolhatja a viaszt a hallójáratba. 

Vincent van Gogh művészi teljesítménye vitathatatlan, ám nemcsak tehetségével, hanem furcsa szokásaival is felhívta magára a figyelmet. Ilyen volt például, amikor a festő levágta az egyik fülét. Ha szeretnéd tudni, miért tette ezt, olvasd el a művész életéről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.