Parazitákkal fertőződhetsz, ha ilyen húst eszel: a migrén az első figyelmeztető jel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az orvosokat igencsak meglepte, amikor egy migrénklinikát felkereső betegnél felfedezték: parazita férgek szaporodtak el az agyában.

Az 52 éves férfit a Taenia solium, vagyis a simafejű galandféreg lárvája fertőzte meg, ami inkább a sertéseknél jellemző. A parazita azonban az emberre is veszélyes lehet, ha nem megfelelően hőkezelt sertéshúst fogyaszt, vagy érintkezésbe kerül a petékkel fertőződött széklettel.

Ciszták keletkezhetnek az agyban a paraziták miatt

A peték vagy a lárvák fogyasztása egy galandférgesség nevű állapot kialakulásához vezet, melynek során ciszták halmozódnak fel az ember beleiben. Ebben az esetben ugyanakkor a férfi az úgynevezett ciszticerkózis elszenvedője volt. Ennek során a ciszták egy másik szövetbe, például az izomba vagy az agyba ágyazódnak be, amit neurociszticerkózisnak neveznek.

Becslések szerint az állapot globális szinten 2,5-8,3 millió ember érint, és különösen gyakori azokban a fejlődő országokban, ahol az elsődleges táplálékforrás a sertés, és/vagy nem megfelelőek a higiéniai feltételek.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a paraziták miatt ciszták keletkeztek a férfi agyában
Fotó: alvarez / Getty Images Hungary

A neurociszticerkózis általános tünete a fejfájás és a görcsrohamok jelentkezése – ez utóbbit a betegek mintegy 80 százaléka tapasztalja. A panaszok súlyossága általában attól függ, hogy az agy mely struktúrái és szövetei fertőződnek meg a férgekkel. Az amerikai férfinél szintén a migrén volt az első figyelmeztető jel, amely a szokásosnál gyakrabban és súlyosabb formában jelentkezett, illetve nem reagált a hagyományos kezelésekre.

Egyre súlyosbodó fájdalmai voltak a koponya hátsó részén.

Rosszul átsült bacon okozhatta

A férfi ellátása során végül egy CT-vizsgálat mutatta ki, hogy agyában – köztük annak fehérállományában – több ciszta is van, majd egy MR-vizsgálat további cisztákat tárt fel. Az American Journal of Case Reports című tudományos folyóiratban publikált esetjelentés szerint megbetegedését megelőzően a férfi nem járt olyan helyen, ahol az állatoktól elkaphatta volna a fertőzést, ám kiderült, hogy

élete jelentős részében hajlamos volt nem kellően átsütött baconszalonnát fogyasztani.

Fontos tudni, hogy a hivatalos ajánlások szerint a sertéshúst úgy kell elkészíteni, hogy hőkezelése során legalább 63 Celsius-fokos hőmérsékletet érjen el. A bacon tekintetében ezt nehéz ellenőrizni, hiszen általában meglehetősen vékony szeletekre vágják, ha azonban ropogósra sütöd, el kell érnie a biztonságos hőmérsékleti tartományt.

Az ajánlások nem véletlenül írják, hogy mindig süsd át a bacont
Fotó: Mike Mackinven / Getty Images Hungary

Az orvosok gyanúja szerint a férfinél az étkezési szokási miatt alakult ki galandférges fertőzés, majd ciszticerkózist kapott, mert a mosdó felkeresése után nem mosott kezet. Szerencsére állapotát még idejében sikerült azonosítani, így parazitaellenes szerekkel és gyulladáscsökkentő gyógyszerekkel történő kezelése révén túlélte az agyfertőzést, és migrénje is enyhült. Az orvosok hangsúlyozták, a legtöbb embernek – hacsak nincsenek kitéve a klasszikus értelemben vett expozíciónak, és nem utaznak magasabb rizikófaktorral rendelkező helyekre – nem kell különösebben aggódniuk az ilyen paraziták miatt.

Kíváncsi vagy, hogy milyen, az emberre is veszélyes paraziták léteznék még? Ha igen, akkor saját felelősségre kattints ide

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.