Évi 160 ezret kapsz pluszban, ha ezt a papírt bemutatod

Olvasási idő kb. 1 perc

Bizonyos betegségek után az adóalapot csökkentő kedvezmény vehető igénybe: évi 160 ezer pluszt jelenthet ez a kasszádban.

Idén is emelkedtek azok a személyi adókedvezmények, amelyeket súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek esetén biztosít az állam – aki havonta venné ezeket igénybe, annak nem is kell évről évre nyilatkozatot tennie, írja a Femina.

Idén a kedvezmény éves szinten 160 020 forint, ami havi 13 335 forint pluszt jelent keresetedben. Hogy milyen állapotok esetében lehet ilyen kedvezményt igényelni, azt kormányrendelet határozza meg.

A cukorbetegség is jogosít erre a kedvezményre
Fotó: Javier Zayas Photography / Getty Images Hungary

A teljesség igénye nélkül a következő betegségek esetén vagy jogosult: cukorbetegség, gluténérzékenység, laktózintolerancia, Crohn-betegség, rosszindulatú daganatok, időskori nagyothallás, Asperger-szindróma.

A teljes listát ezen a linken találod meg.

Fontos tudni, hogy a betegségről szóló igazolás dátumától visszafelé számított öt évre utólag is érvényesíthető az igény. Az igazoló iratot szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa, illetve az általuk készített dokumentumokat megismerve a háziorvos állítja ki. A kedvezmény szja-köteles jövedelemre és saját részre érvényesíthető, akinek nincsen keresete, az nem tud vele élni.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.