Ilyen bizarr következménye lehet annak, ha túl sokat tévézel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy friss kutatás során az urológusok arra a különös megállapításra jutottak, hogy az éjszakai nyugodt alvást sokszor megzavaró vizelés gyakran összefüggésbe hozható a túlzásba vitt tévézéssel.

A jelenségnek már neve is van: a nocturia, vagyis a gyakori éjszakai vizelés nemcsak az olyan betegségek valószínűségét növelheti, mint a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek és a halálozás, hanem jelentős gazdasági terhet is jelenthet a társadalomra nézve.

Az elkényelmesedés krónikus betegséget is okozhat

Ha éjszaka gyakran vizelési ingerre ébredsz, akkor meglehet, annak köze van a televíziózási szokásodhoz. A Neurourology & Urodynamics folyóiratban idén januárjában publikált tanulmány szerint ugyanis jelentős kapcsolat van a túlzásba vitt tévézés és a nocturia között, ami egyre több embert érint szerte a világon.

A tévézés újabb egészségügyi kockázatára derült fény
Fotó: Sean Anthony Eddy / Getty Images Hungary

A nocturia, melyet elsősorban a gyakori éjszakai vizeletürítés jellemez, nemcsak az alvást zavarja meg, hanem messzemenő következményekkel jár az általános egészségre és a jóllétre is. 

Ha ugyanis a diagnosztizált nocturiában szenvedők nem részesülnek megfelelő kezelésben, a folyamatosan megszakított alvás miatt számos egészségügyi kockázattal kell szembenézniük.

Az orvosok a helyzet súlyosságát érzékeltetve a kutatást bemutató tanulmányban kiemelték, hogy a nocturia nemcsak az olyan betegségek valószínűségét növeli, mint a magas vérnyomás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek, hanem a kóros állapot jelentős gazdasági terhet is jelent a társadalomra, ezért a nocturia kritikus közegészségügyi problémaként kezelendő, és azonnali beavatkozást igényel.

Első lépésként az új kutatás rávilágít arra, hogy a nocturia egyik potenciális kockázati tényezője a túlzásba vitt tévézés, amin gyorsan és könnyen lehetne változtatni.

A tévé és a nocturia kapcsolata: óriási a kockázat

A kutatók több mint 13 ezer húszévesnél idősebb ember egészségügyi adatait elemezték öt éven keresztül, 2011 és 2016 között. A résztvevők közül mintegy 4200-an, vagyis a megfigyelésben résztvevők 32 százaléka számolt be nocturiáról. A tanulmány további eredményei is megdöbbentőek voltak.

A kutatók úgy vélik, a tévézés és az éjszakai mosdólátogatások között összefüggés van
Fotó: eugenekeebler / Getty Images Hungary

Azoknál a résztvevőknél, akik napi öt vagy több órát töltöttek tévézéssel és videózással, csaknem 50 százalékkal nagyobb volt a nocturia kockázata, mint azoknál, akik napi egy óránál kevesebbet ültek a készülék előtt.

Ezek alapján a kutatók úgy vélik, a tévézés és az éjszakai mosdólátogatások között jelentős összefüggés van. Bár a pontos mechanizmus még nem teljesen ismert, az orvosok szerint a hosszabb ideig tartó tévénézés növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását. Mindemellett, amikor a kedvenc műsorunk a kanapéhoz szögez minket, gyakran megesik, hogy a kelleténél is több folyadékot fogyasztunk. De a hosszan tartó ülés szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy a víz felhalmozódjon a szervezetünkben, ami akár lábödémát is okozhat. A vizes, bedagadt láb pedig tovább súlyosbíthatja a nocturiát. 

Tévézés közben hajlamosak vagyunk több folyadékot fogyasztani
Fotó: Dennis Fischer Photography / Getty Images Hungary

Az ördögi kör azonban itt még nem zárul be, hiszen a túl sok képernyőidő befolyásolhatja az alvás minőségét is, ami tovább ronthatja a nocturia tüneteit.

Így csökkentheted a nocturia kockázatát

Az orvosok mindenképpen azt javasolják, hogy csökkentsük a képernyő előtt eltöltött időt. A megelőzés jegyében pedig arra ösztönzik az egészségügyi szakembereket, hogy edukatív jelleggel kínáljanak alternatívát a túlzásba vitt tévézés helyett.

Mindenképpen fontos a tévézési idő lerövidítése, de ez csak a kezdet, a nocturia kezelését nem szabad elhanyagolni, ha azt szeretnénk, hogy az éjszakai rutinunk visszaálljon az egészséges kerékvágásba, és javuljon az általános életminőségünk.

Nem elég csak legyinteni, és az előrehaladott életkor számlájára írni, hanem érdemes figyelni arra, ha egy férfi az éjszaka során sokat jár a mosdóba. Ha szeretnéd megtudni, miért van ennek jelentősége, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.