Minden, amit valaha tudni akartál a férfiak legfeleslegesebb testrészéről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A férfiak esetében semmiféle evolúciós előnnyel nem jár ezen testrészek léte, mégis mindegyikük rendelkezik vele. Vajon mi lehet a tudományos oka?

Úgy tartják, hogy az egerek ebből a szempontból fejlettebbek az embernél – náluk ugyanis már az anyaméhben felszívódik a hím példányok mellbimbója, míg nálunk megmarad annak ellenére, hogy nincs gyakorlati haszna. Utánajártunk, mi lehet ennek az oka. 

 

Mivel a férfiak testének nincs gyakorlati haszna az utódok táplálásában, érthetetlen, miért rendelkeznek mégis mellbimbóval. A kérdés egyébként már Arisztotelészt, Leonardo da Vincit és Charles Darwint is foglalkoztatta, a válaszra azonban egészen sokáig kellett várnunk. 

Sokakat foglalkoztatott az idők során, vajon miért díszíti a férfiak mellkasát is a mellbimbó
Fotó: Larry Washburn / Getty Images Hungary

Sokáig azt hitték, hogy a szexualitás során játszik szerepet az érzékenysége, azonban önmagában ez nem lehetne kielégítő magyarázat egy olyan teremtmény esetén, amelynél minden egyes porcikának van értelme a fajfenntartást vagy a szervezet működését tekintve. Talán az egyetlen kivétel valóban a papilla mammaria. 

A nők testén szerepe van

Várandósság alatt a bimbóudvar besötétedik és megnagyobbodik a hormonok hatására azért, hogy az újszülött kisbaba jobban megtalálja” – emelte ki a női mellbimbó egyik fontos funkcióját Bocskainé Irci IBCLC szoptatási tanácsadó is. A csecsemők ugyanis nagyjából 20-30 centiméter távolságra látnak eleinte csak élesen. A szemek erősödését a kontrasztos képek is segítik, jó pár hónapba telik, mire a távolra fókuszálásra alkalmas lesz a szemük, de addig minden pillanatban gyakorolnak. Többek között a mellbimbó és a bőr eltérő tónusának köszönhetően.

A válasz a kutatók szerint az anyaméhben való fejlődéshez köthető. A mellszövetek ugyanis jóval korábban, már a 4–6. gesztációs hét környékén kialakulnak, ellenben az Y-kromoszómák ennél később lépnek csak működésbe, és a herék kifejlődése, illetve a tesztoszterontermelés csak ezt követően indul be. Az addig domináns, a fejlődés alapjául szolgáló X-kromoszómák kezdik kialakítani az embert a sejtcsomócskából, a férfivá válás első lépéseit csak a 7. hét után teszik meg a fiúk. 

„Alapvetően a hímek és a nőstények mind ugyanabból a genetikai tervből épülnek fel – nyilatkozta Ian Tattersall, a New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum paleoantropológusa a Live Science-nek. Ezután kissé eltérő irányba fejlődnek, különösen a pubertás után.” 

Még az apák életében sem kap szerepet a bimbó
Fotó: Vera Vita / Getty Images Hungary

A mellbimbók segítik az újszülöttet

Az emlők nem csak a tejmirigyeknek adnak otthont, a kidomborodó zsírszöveteknek az utódgondozásban a tápláláson kívül egyéb szerepük is van. Az anya mellei körül pont elférő csecsemő hordozása könnyebbé válik, a függőleges testhelyzetben nem csak a baba emésztése válik könnyebbé, a gerinc és a csípő is tehermentesül, a kis test fejlődése optimális testközelben történik. A mellek, az anyatej illata serkenti a hormontermelést, a bimbóudvar színe pedig a fókuszálásban segíti a babát.

Az azonban még mindig kérdés, hogy miért marad meg a férfiakon is a születést követően is a mellbimbó. A tudomány jelenlegi állása szerint a mellkast díszítő két, apró szerv evolúciós maradvány, s mint olyan, semmiféle előnnyel nem szolgál megléte, azonban mivel a férfiaknál ugyanúgy elrákosodhatnak a szövetek, az, hogy a férfiak is rendelkeznek vele, egyfajtapotenciális plusz veszélyforrássá teszi a bimbókat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.