Több baktérium van rajta, mint gondolnád, mégis a szádhoz emeled rendszeresen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár sosem gondoltuk volna, hogy egy világjárvány kell ahhoz, hogy az emberek megtanuljanak rendesen kezet mosni, a 2000-es év mégis a helyes kézmosás mementója marad örökre. Pedig a baktériumok minden, környezetünkben lévő tárgyon jelen vannak, még akkor is, ha nem gondolnánk. De meddig tart az óvatosság?

 

Vajon miért vagyunk azóta is óvatosak, ha a buszon kapaszkodunk, vagy a liftgombot meg kell nyomni, s miért nem aggódunk olyankor, amikor a szánkhoz emelünk egyes tárgyakat?

Az alumíniumdobozokat nem csak a fogyasztók, a gyártók is igencsak kedvelik. A hengeres alakú fémpalackok megfelelően zárnak, nem nyomódnak össze szállítás közben sem, valamennyire még a hőt is tartják, ideálisak tehát arra, hogy útközben szomjunkat oltsuk belőlük. A nyitófüllel egyszerűen kibonthatók, az üres dobozoktól pedig a fenntartható hulladékgyűjtési gyakorlat elterjedésének köszönhetően könnyen megszabadulhatunk szinte bárhol, környezetkímélő módon. Miért is ne használnák ki előnyeiket, ha menet közben megszomjazunk?

Igazi baktériumtelep egy-egy üdítősdoboz teteje
Fotó: Krit of Studio OMG / Getty Images Hungary

Igazi bacitanya

Van azonban egy hatalmas hátrányuk minden előnyük mellett, ez pedig az, hogy cseppet sem higiénikusak.

Pár évvel ezelőtt körbejárta a netet egy körlevél, mely szerint egy ismerős ismerősének az ismerőse belehalt a fertőzésbe, amikor egy patkányürülékkel szennyezett sörösdobozból itta a napi betevőt. 

Idézőjel ikon

A boncolás szerint a halál oka heveny leptospirosis volt. A fertőzést akkor kapta, amikor a hajón pohár nélkül, közvetlenül a dobozból itta meg az üdítőt. A konzervdobozokon patkányvizelet-szennyezést és Leptospira kórokozót találtak a vizsgálat során. Az áldozat ivás előtt valószínűleg nem tisztította meg a doboz felső részét, és így jutottak a szervezetébe a megszáradt patkányvizeletben jelen lévő halálos kórokozók – állt az egykori körlevélben.

S bár a leptospirosis létező betegség, a legendavadász blog szerzői szerint nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a fenti történet tényleg megvalósuljon, s akkor is extrém módon legyengült immunrendszer szükséges hozzá.

Az azonban, hogy a gyártási és a tárolási folyamat során az üdítős- és sörösdobozok szennyeződhetnek, teljesen természetes. Számtalan gépsoron mennek keresztül a dobozok, a töltési folyamatok, majd a címkézés és csomagolás során is érintkeznek jó néhány szennyező dologgal, a raktárakba kerülve pedig több ember kezén keresztül érkeznek majd meg a boltok polcaira.

Az, hogy eközben baktériumok kerülhetnek rájuk, tényleg nem meglepő. Az azonban, hogy mennyi és miféle, sokkal inkább az. Plantprotecting Rita növényorvos, PhD-hallgató is kíváncsi volt arra, vajon mennyire kell aggódnunk a fertőzések miatt, ha dobozból kortyoljuk a szénsavas üdítőket, a TikTokon osztott meg nemrég egy videót arról, vajon mi mindent emelünk a szánkhoz az üdítősdobozzal együtt. 

@plantprotecting Kísérlet 😁 #kiserlet #cocacola #fy #nekedbe #pusztuljonaforyouba #foryou #bacteria ♬ eredeti hang - Plantprotecting Rita

A mintákat napokig elemezte, s kiderült, már eleve számtalan baktérium és gomba megtelepedett a fülecske alatt, három nap múlva aztán valóságos penészteleppé vált a Petri-csésze. A kísérletet megismételte úgy is, hogy egy pólóval letörölte a felületet – meglepő módon a gombák elszaporodása ellen segített az egyszerű mozdulat, azonban a baktériumokat így sem sikerült eltávolítania róla.

De nem csak ő, mások is megpróbálták már kideríteni, vajon kell-e aggódnunk, ha csak simán felpattintjuk a kólát. A CBC TV riporterei több aludobozos terméket is kivizsgáltattak egy erre szakosodott laborban. A dobozokat gyorsétteremben, üdítősautomatából, illetve egy bolt polcáról emelték le, hátha felfedeznek némi eltérést a származási helytől függően, ami garantálhatja a baktériummentességet. Mint kiderült, valóban volt különbség abban, melyik dobozon milyen oda nem illő mikrobák tenyésztek, azonban egyik sem volt tiszta. 

A gyorséttermi üdítő dobozán Staphylococcust mutattak ki a vizsgálatok, ez a baktérium hányással, hasmenéssel és lázzal jelentkező ételmérgezést okozhat. Az automatából vett ital dobozán Pseudomonas aeruginosa tenyészett, ami ugyan eléggé gyakori baktériumnak számít, és gyulladásokat, húgyúti fertőzést, de akár még vérmérgezést és tüdőgyulladást is okozhat. A benzinkútról vett üdítő dobozán pedig nem más volt, mint Coliform, azaz ürülékből származó baktérium. Valószínűleg valaki nem mosott kezet a mosdóban, és úgy foghatta meg a dobozt, de az is lehet, hogy egy állat hagyhatott ürüléket a dobozon. Ez akár a gyárban, akár a raktárban, de még a boltban is előfordulhatott.

A fenti vizsgálat során megszólalt szakember, Amesh Adalja, a Johns Hopkins Egyetem Egészségbiztonsági Központjának fertőző betegségekkel foglalkozó orvosa azonban igyekezett megnyugtatni a nézőket: a baktériumok jelentős része hidegben elpusztul, azaz ha valaki hűtött üdítőt vásárol, már kevésbé kell aggódnia a fertőzéseket illetően.

A baktériumok jelenléte ráadásul általános a minket körülvevő világ minden pontján, egyszerűen nem tudjuk elkerülni őket. Megfelelő odafigyeléssel, fertőtlenítéssel és tisztítással kezdve a folyamatot, a dobozos üdítők miatt sem kell jobban aggódnunk, mint ha felszállunk a buszra. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.