Ezt a textilt még a pároddal sem lenne szabad megosztanod

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha kényelmi okok miatt vagy egyszerűen csak a takarékosság jegyében eddig ugyanazt a törülközőt használtátok a pároddal, jobb, ha minél előbb saját törülközőre váltotok. Szintén az egészséged érdekében ügyelj arra, hogy soha, semmilyen körülmények között ne töröld kézmosás után olyan törülközőbe a kezed, amit más fürdés vagy zuhanyozás után használt.

Talán ártalmatlannak tűnhet, pedig nagyon egészségtelen, ha két vagy több ember ugyanazt a törülközőt használja a fürdőszobában, az edzőteremben vagy a strandon. Nézzük, milyen veszélyeket rejt a közös törülköző használata.

Nem veszélytelen a közös törülköző használata

Bár a törülközőt tisztálkodás, kézmosás vagy fürdés után használjuk, ennek ellenére sok olyan baktériumot rejthet, amely nedves, meleg fürdőszobai környezetben szaporodik. Éppen ezért, ha megosztod a törülköződet valakivel, akinek bakteriális fertőzése van, akkor te is ki leszel téve ezeknek a láthatatlan kórokozóknak, és megfertőződhetsz. 

A törülközőn megtelepedő baktériumok súlyos betegségeket is okozhatnak
Fotó: Sergey Mironov / Getty Images Hungary

Ennek az az oka, hogy bármilyen alaposan tisztálkodunk meg, a testünket fürdés után is csírák borítják. Ezek a láthatatlan részecskék a testünkről szárítkozás közben átkerülnek a törülközőre, ahol addig ott maradnak, míg valaki más meg nem érinti.

Éppen ezért a törülközők megosztása számos olyan egészségügyi kockázatot rejt, amely akár meg is betegíthet bennünket.

Bár a testünkben folyamatosan jelen vannak a velünk élő kórokozók, de ezek jórészt ártalmatlanok a számunkra, hiszen ezekhez a saját mikrobákhoz hozzászokik a szervezetünk. Azonban, ha valaki más törülközőjét használjuk, olyan új baktériumokkal kerülünk kapcsolatba, amelyek ismeretlenek a szervezetünk számára, és emiatt megbetegíthetnek bennünket.

Ezért érzik jól magukat a baktériumok a törülközőn

A plüss vagy frottír fürdőlepedők tökéletesen alkalmasak arra, hogy az utolsó csepp vizet is felszívják a bőrünkről, de ez a nedvesség nem tűnik el. Az erősen nedvszívó, nehezen száradó törülközők hosszú ideig megtartják a nedvességet, különösen a párás fürdőszobákban. Ez a közeg tökéletes környezetet biztosít a baktériumok szaporodásához. Ha valaki gyakran zuhanyozik, és sokszor egymás után ugyanazt a törülközőt használja, előfordulhat, hogy a törülköző soha nem szárad meg teljesen, ami akár azt is jelentheti, hogy állandóan baktériumok tanyáznak rajta.

A strandon használt törülközőt sem jó ötlet cserélgetni egymás között
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

De nem csak a baktériumok elszaporodásához kedvez a nedves törülköző. A penész is megülhet benne. Különösen nagy az esély erre, ha többen használják ugyanazt a törülközőt, mert ebben az esetben még kevesebb ideje van megszáradni a textilnek a használatok között. Egy nedves, párás fürdőszobában pedig nem sok esélye van a száradásra egy közös törülközőnek.

Súlyos fertőzéseket is okozhat a közös törülköző

Bár zuhanyozás vagy fürdés után tisztább lesz a bőrünk, testünkön azonban még mindig sok baktérium, gomba és más láthatatlan mikroba marad. Ezek a törülközőn élő apró részecskék átterjedhetnek a következő felhasználóra, és bőrfertőzést, valamint egyéb bőrproblémákat okozhatnak, különösen akkor, ha a baktériumok behatolnak a bőrünkön ejtett vágásokon, sebeken keresztül.

Az egyik leggyakoribb betegség, amit a közös törülközőhasználat okozhat, a bőrgomba
Fotó: Tanja Ivanova / Getty Images Hungary

Például a törülköző megosztásával, nyílt sebeken keresztül juthatnak a szervezetbe azok a Staphylococcus-fertőzéseket okozó baktériumok, amelyek gyakran rezisztensek az antibiotikumokkal szemben.

A törülközők a pattanásokat okozó baktériumokat is terjeszthetik. Bár nem olyan súlyos, mint az előbb említett staph fertőzés, de elkerülhető, ha nem osztozunk meg a törülközőn.

A különféle bőrgombáknak is kiváló táptalaja egy nedves törülköző, de a kötőhártya-gyulladás, illetve a székletből származó baktériumok, valamint az ételmérgezést és a húgyúti fertőzéseket okozó E. coli baktériumok is továbbterjedhetnek a közös törülköző használatával.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.