Ezeket az ételeket fogyaszd, hogy elkerüljön téged a „néma járvány”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csontritkulás elsősorban a nőket érintő betegség, de helyes táplálkozással sokat tehetünk azért, hogy idősebb korunkban is teljes életet élhessünk.

A csontritkulás a 21. század „néma járványa”: a magyar lakosság tíz százalékát érintő betegségnek eleinte szinte semmilyen tünete nincs. Később a hátfájás, a fájdalmat okozó mozdulatok lehetnek figyelmeztető tünetek, majd a testmagasság csökkenése, a görnyedt tartás vagy akár egy csonttörés.

A menopauza hatásai

Az emberi test folyamatosan változik, így a csontok is állandóan újjáépülnek, ennek üteme azonban, ahogy idősödünk, lassul. Az életkor előrehaladtával, nők esetében a menopauza közeledtével különösen fontos, hogy odafigyeljünk csontjaink egészségére. A csökkenő ösztrogénszint következtében a kalcium nehezebben épül be a csontokba, így azok elvékonyodhatnak, és nagyobb eséllyel törhetnek egy-egy szerencsétlen mozdulat következtében.

Nem csak megfelelő táplálkozással tehetünk a csontritkulás ellen
Fotó: Silke Woweries / Getty Images Hungary

Szakértők szerint a menopauza közeledtével (de természetesen minél előbb) érdemes tenni csontjaink egészségéért. Legkésőbb ekkor kezdjünk el sportolni, különösen jó hatású a gerinctorna, a jóga, a kíméletes kardioedzés és a súlyzós edzés. A csontritkulásra genetikai tényezőkön kívül életmódunk és esetleges betegségeink is hatással lehetnek: így például a dohányzás, bizonyos gyógyszerek (például szteroidok) szedése.

A kulcsszó: kalcium

Nagyon fontos, hogy a csontok számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat (elsősorban a kalciumot) és D-vitamint bevigyük a szervezetünkbe. Az 2019-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján

Idézőjel ikon

a magyar lakosság kétharmadának kalciumbevitele nem éri el az ajánlott mennyiséget,

ami körülbelül 800–1000 mg; menopauzában pedig 1200 mg, amit egyenletesen elosztva célszerű bevinni.

Különösen a sötétzöld leveles zöldségek kiváló kalciumforrások. Általában véve minél sötétebb a zöldség levelének a színe, annál több kalciumot tartalmaz. Így bátran fogyasszunk karalábét, brokkolit, kelkáposztát, petrezselymet, ez utóbbit akár nyersen, turmixokban vagy vajas kenyéren is. (Egy csészényi petrezselyemzöld például 200 mg kalciumot tartalmaz, ami a napi ajánlott mennyiség ötöde-hatoda.) A spenótból oxaláttartalma miatt szervezetünk nem hasznosítja teljes mértékben a kalciumot. De a kínai kel, a pak choi, a fűszernövények közül a bazsalikom vagy egyéb egzotikus zöldségek (például az okra) is jótékony hatásúak, nemcsak a kalcium-, hanem a K-vitamin-tartalom miatt is, ami csökkenti a csontritkulás kockázatát.

Tejtermékekkel az egészséges csontokért

A rendszeres tej- és tejtermékfogyasztás – természetesen azok számára, akik nem laktózérzékenyek – szintén fontos szerepet játszik csontjaink egészségének megőrzésében. A szervezet jobban hasznosítja az állati, mint a növényi eredetű kalciumot. Különösen a kemény sajtok kalciumtartalma jelentős, például a parmezáné (10 dkg parmezán 800 mg kalciumot tartalmaz). A lágy sajtok kalciumtartalma ennek körülbelül a fele.

A tejtermékek és olajos magvak kulcsfontosságúak csontjaink egészségének megőrzése szempontjából
Fotó: piotr_malczyk / Getty Images Hungary

Fogyasszunk olajos magvakat

A különféle magvakat is érdemes beépíteni az étrendünkbe: 100 gramm mák például 1400 mg kalciumot tartalmaz. De a quinoa, a chiamag és a szezámmag szintén jelentős kalciumforrások. De tökmagot, mogyorót, mandulát, diót vagy pisztáciát is ropogtathatunk. Az olívaolaj, a szójabab és az ómega-3-ban gazdag élelmiszerek, például a halolaj és a lenmagolaj, szintén csonterősítő hatással bírnak.

Kerüljön hal az asztalra

A szardínia, a lazac, a makréla, a tonhal és más típusú zsíros halak (például a hazai halak közül a busa) jelentős mennyiségű D-vitamint tartalmaznak, amely segíti a szervezetet a kalcium felhasználásában. Ómega-3 zsírsav-tartalmuk szintén hozzájárulhat a csontok újratermelődéséhez.

Figyeljünk a magnézium- és káliumbevitelre

Az alacsony magnéziumszint befolyásolhatja a D-vitamin egyensúlyát a szervezetben, a kálium pedig, egyes tanulmányok szerint, segít abban, hogy szervezetünk ne ürítse ki a vizelettel az összes kalciumot. A 2019-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat alapján a magyar felnőttek káliumbevitele nem éri el az ajánlást: az ajánlott napi 3,5 grammos mennyiség helyett a férfiak 3 gramm, a nők átlagosan 2,7 grammnyi káliumot fogyasztanak. Fogyasszunk gyakran édesburgonyát, hogy biztosítsuk ezen tápanyagok megfelelő bevitelét:

Idézőjel ikon

egy közepes méretű sült édesburgonya 30 mg magnéziumot és 500 mg káliumot tartalmaz.

Nyáron nálunk is viszonylag könnyen beszerezhető a füge, amely szintén gazdag kalciumban, káliumban és magnéziumban. Az olajos magvak itt is jó szolgálatot tesznek, csakúgy, mint a banán vagy a búzakorpa.

Fogyasszunk kalciumban gazdag élelmiszereket
Fotó: bit245 / Getty Images Hungary

A C-vitamin szerepe

A C-vitamin szintén fontos szerepet játszik egészségünk megőrzésében: kutatások szerint a kollagéntermelésben jelentős, hiánya esetén a csontozat kollagénállománya károsodhat. Ha naponta fogyasztunk magas C-vitamin-tartalmú gyümölcsöket és zöldségeket (például narancsot vagy grépfrútot), máris tettünk valamit csontjaink sűrűségéért. Egy egész grépfrút körülbelül 88 milligramm C-vitamint tartalmaz, ami az egész napra szükséges mennyiséget biztosítja.

További tippek csontritkulás ellen

  • Legyünk óvatosak a fehérjebevitellel: a szervezet számára elegendő, de ne túl sok fehérjét fogyasszunk. Mint oly sokszor, itt is érvényes a mértékletesség elve: mind a túl sok, mind a túl kevés fehérje a szervezet kalciumvesztését okozhatja.
  • A hüvelyesek kalciumot, magnéziumot, rostot és rengeteg egyéb hasznos tápanyagot tartalmaznak, de magas bennük a fitátoknak nevezett anyagok aránya is. A fitátok miatt a kalcium nehezebben szívódik fel. Ha a hüvelyeseket vízben áztatjuk főzés előtt, majd friss vízben tesszük fel főni, a fitátszint csökken.
  • Mértékkel fogyasszunk koffeintartalmú italokat, kávét, kólát, teát és alkoholt: a koffein és a kólában található foszfor is befolyásolja a kalcium felszívódását.
  • Kerüljük a túlzott sóbevitelt: a túl sok sót (nátriumot) tartalmazó élelmiszerek fogyasztása kalciumvesztéssel jár a szervezetben. Az említett felmérés alapján a magyar férfiak sóbevitele a háromszorosa, a nőké 2,5-szerese az ajánlott értéknek, amit javarészt feldolgozott húskészítményekből, illetve a boltban kapható kenyerek sótartalmából adódik. Egészségünk érdekében próbáljukkorlátozniezek mennyiségét, szervezetünk hálás lesz érte.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.