Ez a két dolog elég ahhoz, hogy magától megváltozzon a szemed színe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt gondolnánk, hogy a szemünk színe az egyik legmeghatározóbb fizikai tulajdonságunk, és legalább olyan személyes jegyünk, mint az orrunk formája, vagy az, hogy mennyire áll el a fülünk. Meglepő módon azonban szemünk színe nem mindig marad állandó életünk során – sőt, a külső hatások széles skálája megváltoztathatja.

Egyes környezeti hatások is felelőssé tehetők azért, ha valakinek megváltozik a szeme színe. Ilyen például a napsugárzás, ugyanis minél gyakrabban van kitéve a szemünk a napfény erejének és az ultraviola-sugárzásnak, annál nagyobb eséllyel változik meg hosszabb távon a szemünk színe. De nem csak az erős napfény okozhat szemszínváltozást.

Nem mindegy, milyen színű szemmel születünk

Az eddig elvégzett kutatások arra utalnak, az, hogy megváltozik-e a szemünk színe vagy sem, nagymértékben függ attól, hogy eredetileg milyen színű szemmel születtünk. A Stanford Egyetem szemészorvosai által végzett vizsgálat során 148 csecsemőt figyeltek meg, és rögzítették, hogy milyen volt az íriszük színe születésükkor. A babák közel kétharmada barna, egyötöde kék szemmel született.

A kék szemű babák többségének megváltozik a szeme színe
Fotó: Carlos Fernandez / Getty Images Hungary

Két évvel később a kutatást vezető Cassie Ludwig szemészorvos és munkatársai arra a megállapításra jutottak, hogy a vizsgálatban részt vevő 40 kék szemű baba közül 11-nek kétéves korára barna, háromnak mogyoróbarna, kettőnek pedig zöld lett a szeme.

A 77 barna szemű újszülött közül kétévesen is szinte mindegyiknek barna volt a szeme.

Úgy tűnik tehát, hogy életünk korai szakaszában a kék szem sokkal nagyobb valószínűséggel változik, mint a barna. De vajon miért?

A színváltozás a genetikától is függ

Ludwig tanulmányában a csecsemők egyharmadának megváltozott a szemszíne az első két év során, és a leggyakoribb változás a szemek sötétebbé válása volt. A vizsgálatban részt vevő 148 gyermek közül mindössze ötnek lett világosabb a szeme az életkor előrehaladtával. Az ilyen viszonylag gyakori, egészséges színváltozás többnyire a korai gyermekkorra korlátozódik. 

A szemünk színe csak ritkán változik meg felnőttkorunkban
Fotó: Anastassiya Bezhekeneva / Getty Images Hungary

Egy másik, szintén amerikai, ikerpárokon elvégzett vizsgálat azt mutatta meg, hogy a szemszín változása általában hatéves korig megtörténik, és csak ritkán fordul elő színváltozás serdülő- vagy felnőttkorban. Ez a David Mackey szemészprofesszor által vezetett kutatás is azt bizonyította, hogy nagyobb részt genetikai oka van annak, ha valakinek megváltozik a szeme színe.

Noha az adatok korlátozottak, és a vizsgálatokat csak egyetlen országban, az Amerikai Egyesült Államokban végezték, a kutatások szerint a szemszín változásai a leginkább az észak-európai, a csendes-óceáni szigetlakók és a kevert rasszok örökségével rendelkezők körében fordulnak elő.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy ezekben a populációkban a gyermekkori szemszínváltozás párhuzamba állítható a hajszínben időnként bekövetkező változással.

Ezt bizonyítják azok a gyerekkori fotók is, melyeken a sötétbarna hajú felnőtteknek csecsemőkorukban szőke hajuk volt. A változás mögött a pigmenttermelő sejtek megsokszorozódása áll.

A szakemberek szerint hasonló oka lehet a szemszín megváltozásának is, amikor a születést követő hónapokban vagy években nagyobb mennyiség halmozódik fel a melanin nevű pigmentből, ami a szemszínért felelős. 

A fejsérülés is okozhat színváltozást

Az azonban továbbra is rejtély, hogy némely gyerekek szeme miért termel több melanint az idő múlásával.

David Bowie sokáig takargatta eltérő színű szemeit
Fotó: Gijsbert Hanekroot / Getty Images Hungary

„Valójában nem tudjuk, mi befolyásolja ezeket a színváltozásokat” – mondja Mackey, aki szerint lehet, hogy az átalakulásban a genetikai adottságok mellett a környezeti tényezők is közrejátszanak, sőt mi több, a kettő kölcsönhatásban lehet egymással. 

De vajon milyen környezeti hatás okozhat szemszínváltozást? Ilyen lehet például a sérüléssel, fertőzéssel vagy napsugárzással járó behatás.

David Bowie volt az egyik legismertebb személy, akinek bal szeme épp egy sérülés miatt változott meg.

Az énekes sötétebb bal szeme és halványkék jobb szeme közötti szembetűnő különbséget egy fejsérülés okozta, melynek következtében a bal pupillája tartósan kitágult. Az ütés azonban nem változtatta meg Bowie íriszének kék színét, csupán a megnagyobbodott pupilla miatt lett sötétebb a bal szeme.

Mackey szerint azonban előfordulhat, hogy a sérülés megváltoztatja az írisz színét. Ez akkor fordulhat elő, ha sok vér kerül a szembe, és ez elszínezheti a szem egyes részeit, vagy akkor, ha a vér által összekevert pigment leülepszik.

Megesik, hogy egy fertőzés okoz szemszínváltozást
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

De az íriszek színének eltérését kiválthatja egy fertőzés is. A heterokrómia legismertebb képviselője Mila Kunis színésznő, akinek a jobb szeme barna, a bal szeme pedig zöld. Kunis heterokrómiáját egy íriszfertőzés okozta, amely elpusztította a bal szemében lévő pigment egy részét.

A szemszínváltozást leggyakrabban a rubeola, vagy más néven rózsahimlő okozza.

De más vírusok is elszaporodhatnak a szem belsejében, és befolyásolhatják a pigmentációt. Ismert például egy ebolatúlélő, akinek a szemszíne kékről zöldre változott.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.