Kellemes nyári strandolásból gégemetszés és mentőhelikopter: erre mindenkinek figyelnie kellene

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az összes évszak közül a legtöbb veszélyt az emberi szervezet számára talán a nyári hőség tartogatja. Nem csak az árt, ha nem iszunk eleget, az sem mindegy, mit iszunk, sőt az sem, hogy miből. Marcsi családi strandolás közben vált olyan események szemtanújává, amelyek örökre beégtek az emlékezetébe.

Marcsi lelkiismeretességének hála nem csak életet mentett, de arra is gondot fordít, hogy az esetről minél több embert informáljon, így óvva meg mások egészségét, akár életét is. No de mi történt pontosan? A négygyerekes család Kisoroszinál kempingezett a Szentendrei-sziget strandolásra is kijelölt helyén nagy csapat gyerektársasággal, amikor az egyik szemfüles kamasz gyorsan allergiaellenes gyógyszerért szaladt édesanyjához, mert a partszakaszon kicsit arrébb valaki hirtelen fulladozni kezdett.

Mit tehet a segíteni vágyó szemtanú?

Marcsi rutinos sátorozó, és edzett, négygyermekes, felelős édesanyaként mindig tart magánál bizonyos alapvető gyógyszereket minden eshetőségre számítva: dezloratadin, vagy valamilyen cetirizintartalmú allergiaellenes szer most is volt nála, de egy fej vöröshagyma is, amely a külső felületeken jelenthet hatékony segítséget, gyorsan csillapítva a duzzanatokat. Emellett az allergiás tünetek hathatós enyhítésére még számos jó tanács lehet, amelyről háziorvosánál, gyógyszerészénél mindenkinek hasznos lenne tájékozódnia.

A darázscsípés strandoláskor olyan súlyos reakciót válthat ki, hogy mentőhelikoptert kell hívni
Fotó: valentinrussanov / Getty Images Hungary

A gyors helyzetfelismerés és cselekvés életet menthet

Marcsi azonnal felhívta szomszédasszonyát, aki orvos: epipen, vagy szteroidtartalmú kúp, esetleg injekció kell, ismerte fel a helyzetet az orvos. A tablettát már le sem tudja nyelni ilyenkor az illető a duzzanattól, és már csak a szteroid véráramon, vagy nyálkahártyán keresztül azonnal felszívódó gyors és erős lórúgása lehet kellően hatékony. Az orvos éppen otthon tartózkodott, és felajánlotta Marcsiéknak, hogy azonnal leviharzik a kismarosi partszakaszra kocsival, visz magával az orvosi készletéből epipent és szteroidkúpot, ha Marcsiék érte mennek motorcsónakkal.

Közben kihívták a mentőt, amely helikopterrel indult útnak Budapestről, hogy gyorsabban odaérjen a helyszínre. Mentőautós beavatkozásra biztosan nem lett volna már idő, még a helikopternek is 20 percre volt szüksége, hogy a segítségnyújtás helyszínére érjen.

A helikopteres segítség is hamar megérkezett Budapestről
Fotó: Chalabala / Getty Images Hungary

A szomszédasszony így nagyjából három perccel a helikopter előtt érkezett, de már így is a gégemetszés opcióján gondolkozott. Azonnal beadott két kúpot és egy injekciót, amelyek végül hatékonynak bizonyultak, és addig is, amíg a mentő kórházba szállította a beteget, sikerült a közvetlen életveszélyt elhárítani.

Mi okozta a bajt?

A melegben gondtalanul strandoló fiatal hölgy szomjúságát csillapítandó felbontott egy dobozos sört, és azt iszogatta. 

A fémdobozban nem láthatta, hogy két kortyolás közben két darázs is belerepült az italába,

amelyet ő azonnal le is nyelt. A darazsak megcsíphették a nyelőcsövét, ami azonnal allergiás reakciót váltott ki, a torok felduzzadása miatt pedig kezdett elzáródni a levegő útja. A gégemetszés elől éppen megmenekült a fiatal nő a hatékonyan fellépő és minden segítséget megadó szemtanúknak, a gyorsan reagáló, minden élethelyzetben orvosként viselkedő szomszéd és a mentő hathatós beavatkozásának hála, de szívmasszázst kellett rajta alkalmazni, és olyan külső jeleket produkált, melyek komoly aggodalmakra adtak okot.

A strandolás tanulsága: a darázscsípés nem játék

A család, a fiatal kamaszok, az összes szemtanú és a másnap a kórházból szabadon távozó áldozat számára is örök intelemként szolgál az eset, mely számos tanúságot hordoz:

  • soha nem szabad olyan edényből enni vagy inni tavasszal, nyáron főleg, amelybe nem látunk bele, és nem tudjuk, mit veszünk a szánkba és mit nyelünk le vele.
  • a stabil oldalfekvést mindenkinek reflexszerűen kell tudni alkalmaznia, mert például ilyen esetben is döntő szerepe volt, hogy a levegő útjának legalább minimális biztosítása mellett várhassák meg a szakszerű segítséget.
  • bizonyos alapvető házipatika-készletet érdemes minden esetben magunknál tartani, mert családtagjainknak, vagy a környezetünkben másnak hirtelen segítségre lehet szüksége: ilyen lehet a fej vöröshagyma is, de hasonló komolyabb esetekre akár szteroidkúp is.
  • a mentő gyors értesítése és a laikusok segítőkész és hatékony azonnali fellépése döntő lehet a veszélybe került emberélet szempontjából, ezért meg kell próbálni higgadtnak maradni, gondolkodni tudni és haladéktalanul cselekedni, az óvatosságra intő esetet pedig a baj megelőzésének segítő szándékával megosztani, ahogy mindezt Marcsiék is tették, hogy minél kevesebben járjanak így.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.