Nem csak a nők mennek bele olyan együttlétbe, amihez nincs kedvük – Ezért csinálják a férfiak

Olvasási idő kb. 4 perc

A férfiak is belemennek szexuális vágy nélkül az intim együttlétekbe. Ez a 6 dolog motiválja őket erre.

Valahogy nem lepődünk meg, ha egy nőtől azt halljuk, akár baráti beszélgetés közben, akár a metrón elcsípve fél füllel, hogy azért néha úgy fekszik le egy alkalmi partnerrel vagy a párjával, hogy nem igazán van meg benne is a vágy. Vonunk egyet a vállunkon, konstatáljuk, hogy minden nővel megesik néha, és mire témát váltunk a beszélgetésben vagy leszállunk a metróról, már el is felejtettük a dolgot. Nem nagy szám. Azonban ha egy férfi száján csúszna ki egy hasonló vallomás, azonnal felszaladna a szemöldökünk, és meg sem állna, amíg a tarkónkig nem ér. Pedig valójában nem csak a nők mennek bele olyan együttlétbe, amelyet nem kívánnak a vágy szintjén is – írja Mark Travers pszichológus, és azt is megmondja, miért.

A heteroszexuális férfiak és a vágy nélküli szex

Egy 2022-es tanulmány azt vizsgálta meg, hogy az elmúlt egy évben a heteroszexuális férfiak hány százaléka ment már bele olyan intim együttlétbe, amelyet nem a vágy tüze hajtott. Két érdekes megállapításra jutott a kutatás. Egyrészt, meglepő módon a megkérdezettek 61 százaléka vállalt be enyhe szexuális engedékenységet (pl. nem kívánt csókolózásba egyezett bele) a kérdést megelőző 12 hónapban legalább egyszer. Másrészt az is kiderült, hogy hajlamosabbak a szexuális engedékenységre azok a heteroszexuális férfiak, akik a hagyományos nemi szerepekről alkotott hiedelmekben és a férfiszexualitással kapcsolatos sztereotípiákban erősen hittek, elfogadták azokat.

Pedersen célja az volt, hogy normalizálja a férfiak szexuális vágyának hiányát, mivel sokan mennek bele vágy nélkül a szexbe
Fotó: tommaso79 / Getty Images Hungary

Ugyan a szexuális engedékenység beleegyezésen alapul, a szexuális vágy mégsem jelentkezik. Hiszen a szexuális vágy az érzelmi, pszichológiai szintről indul, amely hatására kedvünk lenne szexuális tevékenységekben részt venni. A beleegyezés azonban a tudatos szint döntése, amely mérlegeli a helyzetet és kommunikálja a lelkesedést. Mivel a szexuális engedékenységnél csak a tudatos részünk megy bele az intimitásba, ezért felvetődik a kérdés, hogy mennyire lehet ennek káros hatása például a kapcsolatok kontextusában, ha hosszabb ideje jelen van ez a tendencia. A 2022-es kutatás vezetője, Cory Pedersen szerint negatívan hathat ki a párkapcsolatra, főleg a kapcsolati minőséget, a szexuális elégedettséget és talán még az egyének mentális egészségét illetően is, bár erről a témáról még nem készült elegendő kutatás ahhoz, hogy biztos állításként lehessen megfogalmazni ezeket a kijelentéseket.

Viszont a „(szint)fenntartó szex” esetében még Pedersen is előnyösnek találja a szexuális engedékenység megjelenését. A fenntartó szex az a fajta együttlét, amikor vagy az egyik félnek vagy egyik félnek sincs kifejezetten kedve az intim együttléthez. Ennek számos oka lehet, például a szexuális késztetés hiánya, de ennél is fontos a konszenzus megléte. Általában nagyobb kapcsolati megelégedést eredményez, mivel a pár tagjai mélyebben meg tudják ismerni a másik igényeit. Illetve a szex közben végbemenő neurokémiai folyamatok hatására olyan anyagok szabadulnak fel a szervezetben, amelyek testi-lelki jó érzést adnak, és a hálószobán kívüli közelséget is erősíti.

Az egyik ok, amiért a férfiak belemennek a szexuális vágy hiányában is az együttlétbe, hogy azt az elvárást érzik, miszerint férfiként mindig készen kellene állniuk a szexre
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

Mi motiválja a férfiakat a szexuális vágy nélküli szexre?

Pedersen és csapata 6 indokot szedett össze, ami arra motiválja a heteroszexuális férfiakat, hogy olyan együttlétbe menjenek bele, amire nem vágynak szexuálisan. Indokként előkerült:

  • az intoxikált állapot,
  • a szexuális tapasztalatok hiánya,
  • a társaik nyomása,
  • a népszerűség megszerzése és fenntartása,
  • az altruizmus, tehát a párjuk kedvéért történő aktus.

A hatodik, már említett ok a nemi sztereotípiáknak való megfelelési kényszer. Társadalmunkban a férfiszerepkörhöz sajnos egyelőre toxikus maszkulinitás kapcsolódik, amely jelentősen korlátozza a férfiakat (is) abban, hogy mit szabad tenniük és mit nem, hogy illeszkedjenek a nemi normákhoz. Például hiperférfiasnak és hiperszexuálisnak „kell” lenniük, a szexben asszertívan „kell” viselkedniük, tehát a társadalom elvárja tőlük, hogy mindig, minden helyzetben tettre készek legyenek, ha szexről van szó, és tulajdonképpen már az is ingoványos talajnak számít, hogy vajon akkor is „férfiak maradhatnak-e”, ha egy nő felkínálja nekik a szexuális együttlétet, és elutasítják (mert például nincsenek hangulatban, nem ismerik az illetőt, nem tetszik nekik, stb). 

Pedersen elsődlegesen pont ezeket a szorongató elvárásokat akarta enyhíteni azzal, hogy a kutatás segítségével normalizálja a heteroszexuális férfiak szexuális vágyának hiányát. Magyarán, hogy a férfiak kényelmesebben felvállalhassák, ha nincs kedvük az együttléthez, és ne kezdjék el ostorozni ezért saját magukat, illetve ne hagyják, hogy mások ezért próbálják őket megszégyeníteni. Teljesen természetesnek kellene lennie, hogy az emberek alapvetően nem minden esetben kívánják a szexet, még ha adódna is rá alkalmuk. Jobb lenne, ha a szexpozitív hozzáállás elterjedtebbé válna, hogy a külső elvárások, korlátozások ne rakják rá a terhüket feleslegesen az emberek intimitására. 

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.