„Mint harisnyában lábat mosni, olyan fogkőre fogszabályzót feltenni” – fogorvos szakértő a felnőttkori fogszabályzásról

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre gyakrabban találkozunk felnőttekkel, akiken fogszabályzót látunk. Illetve egyre gyakoribb, hogy nem látjuk, hogy fogszabályzó van rajtuk. Míg a felnőttkori fogszabályzás hatékonysága elsősorban alkati kérdés, láthatósága nagyban anyagi természetű. Dr. Szomolányi Gy. István fogorvos szakértővel beszélgettünk a felnőttkori fogszabályzásról.

„A civilizált ember fogai nem férnek el a szájában. Ez egy evolúciós jelenség: a Neander-völgyi embernek még jóval több foga volt, mint a Homo sapiensnek, de az agykoponya térfogatának növekedésével az arckoponya térfogatának szükségszerűen csökkennie kellett, ezért a civilizált ember feje már nem 32 fogra van méretezve. Ezen a természet úgy segít, hogy vannak olyan szerencsések, akiknek egy-egy foguk már ki sem nő. Közülük a legszerencsésebbek, akiknek a bölcsességfoguk sosem fejlődik ki. Ezek valószínűleg teljesen el is fognak tűnni, de ez egy nagyon hosszú és lassú evolúciós folyamat. Amíg viszont a hátsó fogak előretolják az elsőket, addig a fogszabályzás jelensége is megmarad” – magyarázza az okokat a fogorvos szakember.

Egészségügyi okok is vezethetnek fogszabályzáshoz?

„A torlódott fog okozhat bizonyos esetben ínygyulladást, de ez egy viszonylag ritka szituáció. Buldogharapás esetén az alsó fogsor a felső elé harap, vagyis zárt szájnál előrébb van az alsó fogsor a felsőnél. Ez időben elkapva megfelelő fogszabályzással kezelhető, ahogyan a keresztharapás is, amikor keresztezi egymást az alsó és a felső fogsor. Az ilyen extrémebbnek számító helyzeteket leszámítva elsősorban esztétikai kérdésről van szó, ahol mérlegelni kell, hogy az elérhető eredmény mértéke szinkronban van-e a macera mértékével, amelyek elé a fogszabályozott beteg áll” – tárja fel a kendőzetlen valóságot dr. Szomolányi Gy. István.

„A szépségért szenvedni kell” Getty Images Hungary
Fotó: SerrNovik

A gyerekkor jelentősége

„A fogápolásban döntőek a gyerekkor eseményei, szokásai. A 2-től 6 éves korig végbemenő folyamatok meghatározóak az egész további fogászati előmenetel szempontjából, éppen ezért ebben a korban (is) nagy hangsúlyt kell fektetni a helyes fogápoláson alapuló prevenciónak, és rendkívül kártékony a gyermeket a fogorvossal riogatni. Sőt, pont ellenkezőleg. Azt szoktam mondani, azt kell a gyermeknek mondani:

»Ha jó leszel, akkor eljöhetsz a fogorvoshoz.«

Ugyanis, 6 éves korban jön ki az első 4 őrlőfog, majd 12 éves korban jelennek meg a 7-es fogak, 18 éves kor után pedig az éppen erről a meglettebb korról elnevezett bölcsességfogak. Vagyis 6 és 18 éves kor között folyamatosan ellenőrizni kell, mert addigra már látható a folytatás. Olyan ez, mint ahogyan ma már a 10 éves kis focista fiúknál meg tudják előre mondani: mekkora lesz, milyen képességekkel és melyik poszton válhat a csapat legnagyobb hasznára, úgy előre jelezhető az is, mi várható a fogak terén” – tájékoztat a szakorvos.

Felnőttkori fogszabályzás

„A fogszabályzás fejlődése az utóbbi évtizedekben változott a maira, régen elsősorban gyerekkorban volt gyakorlat a fogszabályzás, és legelterjedtebb módja az éjszakai készülékekkel történő szabályozás volt. Ma már rögzített készülékeket alkalmaznak gyakrabban, amelyeket csak a fogváltás befejezése után lehet felhelyezni. A fogzás befejezése előtt a szájpadlás tágítható, ezt használja ki a 12 évig alkalmazott, kivehető, éjszakai készülékek. A nagy áttörést a Brackett-technika megjelenése jelentette.

E szerint a fogak külső, ritkább esetben belső felszínére tappancsokat helyeznek, azokba pedig rugót ágyaznak. Ezeket tudják aztán olyan irányba forgatni, amilyet a rendellenesség megkíván.

Korábban, főleg a külső, látható fogfelszínen ezek a tappancsok fémből, akár platina-aranyból is készültek, ma már az átlátszó tappancsokat részesítik előnyben láthatatlanságuk miatt” – tudjuk meg a fogorvostól.

Azért ez nem egy leányálom

„Senkinek ne legyenek illúziói, a fogszabályzás nem egy fáklyásmenet: viselőjének nagy kín, a fogorvos részéről a korrekt felhelyezés rendkívüli körültekintést igényel. A képalkotó diagnosztikát mindenképpen igénybe kell előtte venni, a kellő gyakorlattal rendelkező fogszabályozó pedig kezelési tervet készít” – árulja el dr. Szomolányi Gy. István.

A képalkotó diagnosztika ma már szintén nagyon fejlett
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

„Alapfeltétel, hogy teljesen rendbe tett fogazatra tehető csak fel a fogszabályzó. 

Ehhez le kell venni a fogkövet, mert fogkőre fogszabályzót feltenni olyan, mint harisnyában lábat mosni.

Legtöbbször azonban a bölcsességfogak helyzete akadályozhatja az eredményes fogszabályzást, ezért azokat ilyen esetben előzetesen el kell távolíttatni. Ez önmagában azonban ne riasszon el senkit, mert ma már a bölcsességfogak eltávolítása kéjhömpöly a korábbi eljárásokhoz képest” – fogalmaz dr. Szomolányi Gy. István, majd hozzáteszi:

  • a belső felszínre feltett tappancsok például lényegesen drágábbak, több kellemetlenséget okoznak, de sokkal esztétikusabbak.
  • a korlátozott rágás korlátozott öntisztulással is jár, vagyis ilyenkor még szigorúbban, folyamatosan figyelni kell a fogak állapotát, a lelkiismeretes fogszabályozó folyamatos kontrollt tart, a páciensnek pedig ügyelnie kell a fokozott szájhigiéniás követelmények betartására.

„A fogszuvasodás úgy terjed, mint a rozsda – a két folyamat analóg, vagyis a kezdődő fogszuvasodást időben elkapni létfontosságú. A jó gyakorlat és a prevenció elviheti a mai fogorvoslást abba az irányba, hogy a népességnek egyre kevesebb fogászati gondja lesz majd a jövőben, de a fogszabályozás szükségessége megmarad. Felnőttkorban azonban előfordulhat egy fogkő miatti előrehaladott sorvadás, melyet nehéz felfedezni, mert a fog az úgynevezett fogrögzítő rendszerben helyezkedik el. A fognak, akárcsak a jéghegynek, csupán az 1/3 része látható, 2/3 rész rejtve van, de egy sorvadásos fog esetében a felnőttkori szabályozás már nem lesz hatásos, sőt további romlást is eredményezhet” – jegyzi meg a fog- és szájbetegségek szakorvosa.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.