Ma ki kell öltöznöd alaposan, tudtad?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Világnap van, amit az Így jártam anyátokkal ihletett.

A kultsorozatoknak is vége szakad egyszer, de hagynak maradandó nyomokat az életünkben. Az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother, HIMYM), mely 2005 és 2014 között futott, nemcsak sajátságos humorával itta be magát a köztudatba, de a főszereplő stílusleckéket is adott a világnak. 

Barney Stinson megvan? Tudod, aki az évek alatt figyelemre méltó életművet épített a csajozós technikákból, és ő az, aki szinte sehová sem el indult el öltöny nélkül. A fanatikusoknak ez a fajta elegancia igencsak a kedvére volt, ezért közösségi kezdeményezésre 2009-ben létrejött az ún. Öltözz ki világnap, méghozzá október 13-án.

Barney Stinson, ha öltözködésről van szó, sosem hibázik
Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

A fiatalok és iskolások körében divattá vált napon a dress code fiúknak az öltöny, ing és a nyakkendő, míg a lányoknál valamilyen elegáns ruha, amihez illik magas sarkúban tipegni. A lényeg, hogy legyen az ember ilyenkor roppant elegáns. Ha pedig sikerül elismerő pillantásokat bezsebelni, tartós szokássá válhat a dolog. Egy próbát mindenesetre megér.

A rajongóknak lehet jó hír, amíg veszik elő a szekrényből a méltó outfitet, hogy spin-off sorozatot kap az Így jártam anyátokkal. Az Így jártam apátokkal első évada 10 részes lesz, melyben egy Sophie nevű szereplő, Ted Mosby női megfelelője a fiának részletezi azt, hogyan találkozott a nagy szerelmével. A főszerepben a Pletykafészekből ismert (Gossip Girl) Hilary Duff látható majd.

Hilary Duff lesz az Így jártam apátokkal című sorozat kulcsfigurája
Fotó: James Devaney / Getty Images Hungary

 

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.