Így süss és főzz tojás nélkül – tippek, praktikák

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tojás csordultig van rendkívül értékes tápanyagokkal, ugyanakkor sok esetben sajnos csökkentenünk kell a fogyasztását – vagy akár teljesen le is kell mondanunk róla –, ami nem is olyan egyszerű. De semmi pánik! Megmutatjuk, milyen tojáshelyettesítő anyagokat és trükköket használhatsz sütéshez-főzéshez.

A tojás, amellett, hogy igazi vitaminbomba (A-, D-, E-, B2-vitamin, biotin, kolin, folsav, pantoténsav, foszfor, vas, cink, jód, szelén, niacin van benne), az egyik legértékesebb fehérjeforrás is, hiszen majdnem az összes anyagot tartalmazza, ami az emberi táplálkozáshoz szükséges, ráadásul mindezt teljesen hasznosuló formában. 

Ezt a jótékony tulajdonságát már nagyon hamar felismerték, így nem csoda, hogy a hagyományos táplálkozás elengedhetetlen részévé vált. A tojást nemcsak önálló ételként fogyasztjuk, hanem előszeretettel alkalmazzuk főzéskor is általában az ételek ízesebbé tételére, dúsítására vagy kötőanyagként – illetve szinte nincs is olyan sütemény, amelynek a tojás ne lenne fontos alkotórésze. Éppen ezért amennyiben valamilyen oknál fogva – növényi táplálkozás, epeproblémák, koleszterincsökkentő étrend, allergia stb.  le kell mondanunk a tojásról, bizony nehéz helyzetben találjuk magunkat. 

Tojáshelyettesítők sütéshez

A süteményekben a tojás általában kötőanyag, ezért egyszerűen csak meg kell találnunk azokat az anyagokat, amelyek úgy viselkednek, mint a tojás, azaz összefogják a süteményünk alkotórészeit. 

Chiatojás

A chiamag folyadékkal összekeveredve egy idő után (5-10 perc) megduzzad, és ragacsos, kocsonyás állagú masszává alakul. Ezt a tulajdonságát tudjuk felhasználni a sütemények készítésekor. Egyszerűen csak annyit kell tenned, hogy kb. 1 evőkanálnyi chiamagot kétszeres mennyiségű vízzel felöntesz és állni hagysz. Kis idő múlva mehet is a süteménybe! Ez nemcsak összefogja a sütit, de növeli a rosttartalmát is, és ennek rendkívül sok egészségvédő hatása van. 

Így néz ki a chiatojás
Fotó: Fascinadora / Getty Images Hungary

Almaszósz, banánpép

Amennyiben a süteményed állaga megengedi, az almaszósz vagy a pépesített, túlérett banán is szuperül kiválthatja a tojást. Sőt, mivel ezek az anyagok rendkívül ízesek és édesek, kevesebb egyéb édesítőt kell használnod, ráadásul a rostbeviteledet is növeled.

Zabpehely

A chiamaghoz hasonlóan, folyadék jelenlétében a zabpehely is megduzzad és ragacsossá válik, ezért ha szeretnéd elkerülni, hogy kis fekete pöttyöcskék legyenek a süteményedben (a chiamagtól), használd sütéskor a zabpelyhet! További előnyös tulajdonsága, hogy nem szükséges előkészíteni, elég, ha egyszerűen csak ráhintesz 1-2 evőkanálnyit a készülő süteménymasszádra, majd az egészet jól elkevered. 

Tojáshelyettesítő tojásétel kiváltására

Sajnos tojásmentes tükörtojást még nem tudunk készíteni, de a „rántottáról” nem kell lemondanod akkor sem, ha ezentúl nem fogyasztasz tojást. A tojásrántotta állagát tofuval tudjuk elérni, az ízéhez fekete sót, a színéhez kurkumát használunk, és kész is! 

Tisztára mint az igazi rántotta, ugye?
Fotó: Rocky89 / Getty Images Hungary

A tofut használat előtt érdemes áttörölgetni, leitatni róla a nedvességet, hogy megkapjuk a tojásrántotta kissé szárazabb tulajdonságát, majd egyszerűen csak kézzel belemorzsoljuk a serpenyőbe és pici olajon megpirítjuk. 

A fekete só kéntartalma miatt ad egy enyhe fűszeres, füstös ízt az ételeknek, az aromája nagyon hasonlít a tojás ízéhez, úgyhogy nagyon jól tudjuk hasznosítani a tojás ízének kiváltására. Bioboltokban szerezheted be. A fekete só mellett – az eddig tojásrántottához használt – fűszereidet nyugodtan használhatod, sőt érdemes intenzívebben fűszerezni a tofu natúr jellege miatt.

Hamis tojásételünk színét pedig egy apró csipet kurkumával érhetjük el, mely aranyló sárga színt ad a rántottánknak, ráadásul használatával a kurkuma jótékony hatásait is a javunkra fordíthatjuk.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Werb Tímea
Werb Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.