Fizikai erőszak: így hárítsd el a pofonosztót

Hegedüs Zoltán, az ADC (Assertive Defence Complex) alapítója és Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu instruktor segítségével mutatunk néhány önvédelmi technikát, amelyeknek elsajátításával nagyobb eséllyel kerekedhetsz felül az ellenfeleden. Figyelem! A videó nem oktatóanyag! Éles helyzetben a lehetőségeinkhez mérten vagy menekülőre kell fogni, vagy együttműködni a támadóval, az önvédelmi technikák hatékony alkalmazásához rengeteg gyakorlásra van szükség. Az alább bemutatott technikákat sem lehet illusztrációk meg leírások alapján elsajátítani. „Önismeret és gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Ez a hatékony önvédelem kulcsa” – hangsúlyozzák az edzők.

1. Rángatás hátulról: körmöst a szemébe!

Amikor hátulról megragadnak és a vállunknál fogva ráncigálni kezdenek, az ijedtségtől testünk megfeszülhet, majd ösztönösen szabadulnánk a fogásból. Ezt az erőfeszítést és lendületet kihasználva egy egyszerű mozdulattal is hatalmas fájdalmat okozhatunk a támadónak, egyúttal ki is billenthetjük az egyensúlyából. Ha a támadó feje nincs is a látóterünkben, a testkontaktusból azért fel lehet mérni, hogy milyen magasságba kell lendítenünk a karunkat ahhoz, hogy egy körmös csapást mérjünk az ellenfél hozzánk közelebb eső szemére.

„Fontos, hogy a csapást mérő kezünkön az ujjak egyenesen, összezárva álljanak, a cél ugyanis az, hogy a mutató-, a középső és a gyűrűsujj az ellenfél szaruhártyáján landoljon. Amennyiben sikeres a csapás, a támadó megtorpan, talán hátra is hőköl – ezt a pár pillanatot használjuk ki arra, hogy elmenekülünk, vagy kellő magabiztosság esetén további technikákkal a földre visszük az ellenfelet” – mondja Hegedüs Zoltán.

Megjegyzés: Ennél a mozdulatnál késztetést érzünk arra, hogy kiáltsunk, bátran tegyük is meg, lehetőleg kiabáljuk azt, hogy Tűz van! Tűz van!

2. Késes szúrás egyenesen testre

A késnek már a látványa is félelmet kelt, és ösztönösen olyan reflexeket válthat ki, amelyek a támadót segítik. Ha nem is történik komoly sérülés, egy apró vágás csak tovább növelheti a pánikot. Ugyanakkor ha egy szúrás mélyre megy, nagyon súlyos, akár életveszélyes sérülést is okozhat – már ennek a gondolatától is leblokkolhat az áldozat. A veszélyhelyzetek sikeres lereagálásához éppen ezért rengeteg gyakorlásra van szükség mind pszichikai, mind szellemi, mind fizikai szinten, jegyzi meg Zsigrai Zoltán.

A késes támadásoknak rengeteg módja és célja van (a szándék lehet csak megfélemlítés vagy testi sértés), mi most egy hastájékra irányuló szúrást próbálunk kivédeni.

Csípőfordítással igyekszünk kimozdulni a szúrás irányából, közben a támadótól távolabb eső kezünkkel mérjünk egy rövid csapást a kést tartó kézre, egészen pontosan az alkar alsó részére. Ne akarjuk elsőre megragadni az ellenfél kezét, főleg amikor már támad, hiszen akkor nagyobb eséllyel ér minket a penge. Először tehát csak egy gyors ütéssel blokkoljuk a szúró mozdulatot, ezt követően viszont két kézzel ráfogunk és rögzítjük a támadó csuklóját. A rögzítés után mindjárt lefelé és magunk felé húzzuk a támadó karját úgy, hogy ezzel párhuzamosan ráfordulunk a törzsünkkel és a vállunkkal is az ellenfélre.

„Egyensúlyvesztést követően nem engedjük el a kést tartó karját, hanem azt használva fordítjuk át olyan pozícióba, ahol – megfelelő rögzítés esetén – szinte teljesen mozgásképtelen lesz a kitekeredett végtag miatt, amiben egyébként komoly sérülést, ízületi diszlokációt is lehet okozni. Ha szükséges, tapossuk meg a támadót. Ez nem csak erős, de abból a szempontból biztonságos megoldás is, hogy nem kell lehajolni, másrészt taposás közben a kezünkkel stabilan tudjuk rögzíteni a támadó karját. Azért fontos, hogy nem rúgunk, hanem taposunk – lehetőleg sarokkal –, mert így kisebb az esélye annak, hogy elveszítjük az egyensúlyunkat” – magyarázza az edző.

Megjegyzés:

• Ha már sikerült megfogni, ne engedjük el a kést fogó kezet, hiszen azzal lehetőséget adunk a támadónak, hogy újra használja a fegyvert.
• Ha sikerül kibillenteni, földre vinni, leszorítani a támadót, figyeljünk a késre, nehogy magunknak okozzunk vele sérülést.
• A technika befejeztével mindig a kést tartó kezek engednek utoljára, majd egyből biztonságos távolságba kell lépni – lehetőleg úgy, hogy ha a földön átfordul a támadó, akkor se érjen el a késsel.

3. Így hárítsd el a pofonosztót

Akár tenyérrel, akár visszakézzel adják, ugyanazzal az egyszerű védekező mozdulattal leszerelhető egy pofon. Ehhez a támadó karlendítésével egy időben a fejünk vonalába kell emelnünk mindkét karunkat, majd:

1. Tenyeres pofon esetén a támadó kulcscsontjára helyezzük az alkarunkat és teljes testsúlyunkkal elkezdjük őt tolni magunk előtt, végül egy vagy több rúgást mérünk az ellenfél valamely érzékeny pontjára.
2. Visszakézzel érkező pofon esetén a támadó felénk lendített karját szorítjuk a felsőtestéhez, majd szintén erőteljes tolással és rúgással folytatjuk az ellentámadást.

Mi az ADC lényege?

Az ADC magyarul a tudatos védelmi gyakorlatok elnevezést kapta, minthogy a test-test elleni, eszközös és puszta kezes harc alapfogásainak felhasználásával olyan önvédelmi és képzőrendszert jelent, amelyben a gyakorlók számára a fizikai és lelki határaik tudatos keresése és átlépése lett a cél.

„Az ADC mozgásanyagának összeállításában a legnagyobb szerepet az alkalmazhatóság kapta, hiszen mit sem ér a tudás, ha nem alkalmazható, amikor a szükség úgy hozza. A proaktív mozgásforma a katonai közelharcrendszereken alapszik, az egyes gyakorlatok pedig védelmi szituációk elemzésére és megoldások modellezésére épülnek. Nem varázsolunk, nem képzünk nindzsaszabotőröket, utcai harcosokat vagy Rambókat. A mi célunk az önismerettel és önbecsüléssel rendelkező ember képzése, fejlesztése, aki tisztában van saját értékességével és világosan látja a különbséget erő és erőszak között. Ismeri a jog szabta kereteket is, így önmaga, valamint embertársai védelmében elegánsan, hatékonyan old meg egy-egy konfliktushelyzetet” – magyarázza Hegedüs Zoltán.

„Az ADC meghatározott, de időben nyitott mozgásrendszer, ami azt jelenti, hogy vannak alapok, sztenderdjeink, de a kor igényeinek nem fordítunk hátat, és képesek vagyunk a változásra, változtatásra. Így kerül szinkronba nálunk a hosszútávfutás, a medicinlabda-gyakorlat, az ököl- vagy késharc, a jóga, a súlyzós és saját súllyal végzett erősítő gyakorlatok vagy éppen a földharc. Mindezek természetesen a maguk helyén és idejében, kellő arányossággal és mélységgel szerepelnek. Küzdő gyakorlataink, a harctechnikák azoknak ajánlottak, akik nem félnek attól, hogy esniük kell egy-egy mozdulatsor végén, és ezt biztonsággal, a felesleges sérüléseket elkerülve bármikor végre is tudják hajtani” – fűzte hozzá a szakember.

És miről szól a Hiko-ryu taijutsu?

A Hiko-ryu taijutsut Tanaka Koshiro sensei alapította, a stílus pedig a mester szülővárosa melletti hegyről kapta a nevét. Jelentése: a Nap Gyermek(ének) Iskolája, a jelvényen a piros kör a napot szimbolizálja, a középső motívum pedig a család Monja – nyugati kifejezéssel címere. Tanaka sensei számtalan harcművészetet tanult, és miután találkozott Fujito Koga nagymesterrel, ő lett a Fuji-ryu taijutsu második stílusvezető nagymestere (Sōke). A világ akkor figyelt fel rá, amikor önkéntesként Afganisztánba ment harcolni, miközben mujahedin gerillákat tanított közelharcra. A nemzetközi sajtó az afgán szamuráj nevet adta neki, és többször halálhírét keltették, de hat év után hazatért Japánba és elkezdte lefektetni saját stílusának alapjait. Így született meg a Hiko-ryu taijutsu. Technikái kipróbáltak, gyakorlatiasak és rendkívül lényegre törők. Tanaka sensei beutazta az egész világot, és oktatott elit katonai osztagokat, rendőrségi egységeket, többek között a thaiföldi drogellenes különítményt, a Fülöp-szigeteki rendőri SWAT-egységeket, valamint a dalai láma testőrségét is.

„A Hiko-ryu taijutsu jellegét tekintve jobban hasonlít a régi típusú harcművészetekre, mint a mai modern irányzatokra. Itt nincs verseny, nincs formagyakorlat, nem a látványos technika a lényeg, hanem a használhatósága, a gyakorlás, a tapasztalás és az összpontosítás. Nagyon fontos a távolság és az időzítés. A Hiko-ryu azonban nem csak önvédelem; a kimondottan önvédelmi technikák (bottal és más eszközzel is dolgozunk) csupán egy főbb csoportját képezik. A stílus egyik fő ismertetőjegye – amelyet elődjétől örökölt – az úgynevezett kōsahō, vagyis a keresztező irányú mozgás. Ennek az elvnek a lényege, hogy minden esetben a támadó felé kell mozdulni, gyakorlatilag belelépni a támadásába, amivel nemcsak időt és távolságot nyerünk, de sokkolja is az ellenfelet, ugyanakkor közelebbről könnyebb lesz vele dolgozni, kiesik a fókuszból a technikája, és szellemileg is kizökkenhet. A mozgás többféle lehet – ez a támadó fél mozdulataitól függ –, de fontos, hogy mindig tereljük a támadást, ezáltal biztonságosan közel tudunk kerülni, hogy átvegyük az irányítást. Ha hátra mozdulnánk, az ellenfél időt és teret nyerne, újra tudna támadni, mi pedig nem érnénk el könnyen” – magyarázza Zsigrai Zoltán Hiko-ryu taijutsu instruktor.

Lemaradtál az első hat technikáról? Ide és ide kattintva pótolhatod: