Közel 40 ezer forint jut minden nyugdíjasnak: ekkor érkezik a pluszpénz

nyugdíjas pénz 2025
Olvasási idő kb. 2 perc

Mivel a kormány 2025-re vonatkozó inflációs várakozása módosult, a nyugdíjasoknak kompenzációként átlagosan 39 600 forintnyi pluszpénz jár idén.

A nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán tette közzé, hogy 4,5 százalékosra módosították az idei infláció várható mértékét. Ez együtt jár a nyugdíjkompenzációval is, mely novemberben érkezik. 

„Megőrizzük a nyugdíjak vásárlóerejét, ezért ez azt is jelenti, hogy a. nyugdíjasoknak novemberben 9,1 milliárd forintnyi kompenzáció jár" — tette közzé a közösségi médiában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. 

Kompenzációként pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok 2025. novemberében
Kompenzációként pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok 2025. novemberébenfizkes / Getty Images Hungary

A nyugdíjasok pluszpénzt kapnak ősszel 2025-ben is

Mint írja, ez átlagosan 39 600 forintot jelent majd fejenként. A nyugdíjkompenzációra abban az esetben kerülhet sor év végén, egy összegben, ha az infláció mértéke magasabb a vártnál és meghaladja a korbbi nyugdíjemelés összegét. 

A kormány még 2010-ben azt vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, ennek megfelelően mindenben évben az éves inflációval megegyező mértékű emelést kapnak a nyugdíjasok.

Tavaly erre azért nem került sor, mert az infláció alacsonyabb (3,7 százalékos) lett, mint a 6 százalékos nyugdíjemelés mértéke, így összességében nőtt a nyugdíjak vásárlóereje.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek