Tudtad, hogy 7-8000 méteres magasságban akár 15 ezer kcal-ra is megnőhet az ember napi energiaigénye, miközben az étvágya jelentős mértékben csökken? És ez csak egy a rengeteg kihívást jelentő körülmény közül, amivel az extrém magaslatokat meghódítani vágyó hegymászóknak meg kell küzdeniük.
Varázslatos, de nem a legbarátságosabb hely a Himalája, amelynek csúcsán, a Csomolungmán –36 Celsius-fok a téli átlaghőmérséklet (de akár -60°C alá is eshet), és a nyár legmelegebb időszakában is legfeljebb -18°C-kal lehet számolni. A magas légköri futóáramlások ráadásul az év nagy részében leküzdhetetlenné teszik a világ tetejét. Monszunok és hurrikánok szempontjából az április és a május a legnyugisabb időszak, ilyenkor indul útnak a legtöbb hegymászó, de ez még nem garancia a sikeres expedícióra; állandó veszélyt jelentenek a lavinák és a mozgó gleccserek is, amelyek számos emberéletet követeltek már. Emellett a rohamosan csökkenő oxigénszint is súlyos terhet ró az emberi szervezetre, és ez nem csak a nehézlégzésben vagy a fejfájásban nyilvánul meg.
„Olyan, mintha lépcsőzés közben háromból két lélegzetvételt visszatartanánk – és mindez oxigénpalack használatával” – véli Alan Arnette, aki 2011-ben hódította meg a Csomolungmát.
„Olyan, mint egy futópadon futni, miközben egy szívószálon át veszel levegőt” – írta le képletesen az élményt David Breashears alpinista, az Everest című film rendezője.
Mutatjuk, mi mindent tesznek az emberi szervezettel az extrém körülmények, különösképpen a Himalája híres-hírhedt halálzónája.
Agy
„Az alacsony oxigénszint nemcsak a közérzetet rontja, de megalapozza a hibás döntéseket is” – árulta el a Díványnak Neszmélyi Emil csúcsmászó, aki 2016-ban első magyarként mászta meg a Mount Everestet a nehezebb, északi oldalról, Tibet felől. A kutatások szerint a kognitív teljesítőképesség, a közérzet, valamint a központi idegrendszeri funkciók, például a koordináció, 4500 méter tengerszint feletti magasságban kezdenek romlani, extrém magaslaton pedig a hegyi betegség tünetei is sokkal erősebbek és szerteágazóbbak: megjelenik az étvágytalanság, a hányinger, a szédülés, az ingerlékenység és az álmatlanság.
Az egyre alacsonyabb oxigénszinttel úgy próbál megküzdeni a szervezet, hogy még több vért küld az agyba, ami annak megduzzadásához, vagyis magaslati agyödémához (HACE – High Altitude Cerebral Edema) is vezethet: ahol a duzzanat megjelenik, ott növeli a nyomást a koponyán belül. A magas koponyaűri nyomás pedig azért veszélyes, mert megakadályozza az egészséges agyműködéshez szükséges véráramlást és oxigénszállítást, ami tájékozódási zavart, hallucinációt, zavartságot és ataxiát (az izommozgások koordinációjának zavarát), eszméletvesztést, súlyos esetben akár maradandó károsodást vagy 24 órán belüli halált is okozhat. A HACE tehát nem játék, éppen ezért a legjobb, amit az első tünetek megjelenésekor tehet a hegymászó, ha azonnal visszafordul és lejjebb ereszkedik.
Tüdő
Háromezer méteres magasságban az erek beszűkülése, a hajszálerek fokozott áteresztőképessége és az oxigénhiány miatt a tüdő is elkezd duzzadni. A vérrel együtt a léghólyagokat fehérjében gazdag folyadék árasztja el, ennek felhalmozódása pedig tovább rontja az oxigénfelvételt. Mindennek következtében a nehézlégzés fokozódik és megmarad nyugalmi állapotban is, az ajkak ellilulnak, erős, száraz köhögés és véres köpet jelentkezik. A magaslati agyödémához hasonlóan a tüdőödéma is életveszélyes állapot, ezért a beteget mielőbb 600-1000 méterre kell vinni és oxigénnel ellátni. Az állapotot fokozatos akklimatizációval lehet megelőzni.
Szív
Annak érdekében, hogy létfontosságú szerveink és az izmok elegendő oxigénhez jussanak és el tudják látni a feladataikat, a szívnek sokkal keményebben kell dolgoznia.
Ez a pulzus megemelkedésében és a szívverések erősödésében is megnyilvánul: még nyugalmi állapotban is úgy érezheti az ember, hogy majd’ kiugrik a helyéről a szíve.
Az akklimatizáció érdekében a szervezet a megszokottnál jóval több oxigént szállító vörösvértestet termel, ami persze jó és fontos dolog, ugyanakkor a vér sűrűsödése hosszú távon már kevésbé előnyös mellékhatásokkal jár.
„A ritka levegő hatására megnő a vérben a vörösvértestek száma, számításaink szerint akár 15-19 százalékkal is, ha extrém magaslaton tartózkodunk. Ez növeli a vér szárazanyag-tartalmát, tehát sűrűbb lesz a vér, amitől egyrészt javul az oxigénfelvevő képességünk, viszont nő a vérrögképződés esélye is” – mondta Neszmélyi Emil.
Egyes kutatók szerint ez szívrohamot is előidézhet olyanoknál, akiknél az eltömődött artériák miatt eleve fennáll ennek a veszélye. Szívproblémákkal küzdők ezért jobb, ha a közelébe se mennek egy Himalájának.
Szem
Az extrém magaslat bizony a szemeket is nagy nyomás alá helyezi: az alacsony oxigénszint azokban az artériákban is görcsöket okozhat, amelyek többek között a látókéreghez szállítják a vért. Bizonyos esetekben vérzés is előfordul, ami elég csúnyán hangzik, de ennek az egyetlen tünete általában a látható piros foltok. De ez még nem minden. A magassággal erősödő ultraibolya-sugárzás a szaruhártya gyulladásához, illetve erős fájdalommal és könnyezéssel járó átmeneti látásvesztéshez vezethet.
„Ha a szemet nem védik megfelelően, akkor 8-10 perc napszemüveg nélkül töltött idő elég ahhoz, hogy a hegymászó 4-6 órán belül hóvakságot szenvedjen. A látás 2-5 nap alatt iszonyú fájdalmak mellett helyrejön, de 8000 méter fölött már nincs ennyi időnk lejönni, mert a halálzóna a legegészségesebb embereket is megöli 3-4 napon belül” – mesélte a csúcsmászó.
Hóvakság megelőzésére tehát a legjobb módszer a jó minőségű UV-szűrővel ellátott napszemüveg viselése.
Energiaigény, étvágy, anyagcsere és emésztés
A csökkenő oxigénszint a bélműködést és az anyagcserét is lelassítja, a szervezet ugyanis elsősorban a létfontosságú szervekhez és az igénybe vett izomszövetekbe szállítja a vért. Ezért is érdemes többször keveset enni, ugyanis ha egyszerre túl sok táplálékot veszünk magunkhoz, a vér nagy része a gyomorhoz áramlik, hogy megkönnyítse az emésztést, miközben más fontos szervekhez nem jut belőle elegendő.
Nem mintha a hegymászók hatalmas lakomákat akarnának csapni az expedíciók során, már csak azért sem, mert a szisztémás stressz az éhséget szabályozó hormonok működésére is hatással van, ennek pedig étvágycsökkenés a következménye.
„A kalóriaigény 5000 méteren a tengerszinti energiaigény háromszorosára nő, miközben az étvágy jelentős mértékben csökken, ráadásul a bevitt tápláléknak csak 80 százalékát emészti meg a szervezet. Az Everesten hosszú heteket kellett eltöltenünk ilyen szélsőséges körülmények között” – mondta Neszmélyi Emil, aki blogján és szórakoztató előadások formájában is rendszeresen tart élménybeszámolókat.
A kutatások szerint az Everest-mászók 81 százalékánál émelygés és/vagy hányás is előfordul, és a nagymértékű súlyvesztés sem ritka: általában 5-10 kilóval lesznek könnyebbek egy-egy expedíció során. Minél magasabban járnak, annál inkább a szénhidrátokat kívánja a szervezetük, ezért általában tésztát, konzerves zöldségeket és húst, rizst, babot, leveseket, snackeket, csokoládét és energiaszeletet szoktak magukkal vinni.
Kihűlés
Az extrém hidegnek való kitettség során – megfelelő védőruházat hiányában – eleinte enyhe bizsergés, majd zsibbadás tapasztalható az érintett testrészekben, ami már a fagyás kezdeti állapota. Ha nem orvosolják a problémát, akkor a szövetek visszafordíthatatlanul elhalnak, és az ízületek működése leáll. Ennek jele, hogy a bőr szürkés-sárgás színűvé és kemény, viaszos tapintásúvá válik – ez már amputációt igénylő állapot.
De nézzük, mi is zajlik pontosan a szervezetünkben túlzott mértékű kihűlés esetén. Ha elkezd lehűlni a szervezet, a bőr jelez a hipotalamusznak. Ennek következtében a bőrtől távolabbi vérerek kitágulnak, a bőrhöz közelebb esők viszont összeszűkülnek, az érszűkület folyamatában pedig a hő a test középpontja felé irányul. A szervezetünk azt is kihasználja, hogy az anyagcsere fokozásának hatására hő termelődik. A barna zsírszövet jelentős mértékű hőtermelésre képes, így aktiválja ezeket a funkciókat is. Azonban ha ez sem jelent biztos védelmet, a testünk reszketni kezd. A szervezet folyamatosan mozgatja, rángatja az izmokat, ezzel szintén hőt próbál termelni, hogy megmeneküljünk a fagyhaláltól.
Ha a bőrünk közvetlenül ki van téve az extrém hidegnek, már akár 30 perc elteltével is fagyási sérüléseket szerezhetünk. Azáltal, hogy a sejtjeink elkezdenek megfagyni, súlyos sejtkárosodás is végbemegy: a fagyás következtében a sejtekből távozik a folyadék, a sejt elkezd elhalni, a keletkezett jégkristályok pedig tovább károsítják a környező sejteket is. Hogy elkerüljük a fagyási sérüléseket és a sejtjeink elhalását, a bőr felszínéhez közelebbi erek kitágulnak, a szervezet így próbálja felmelegíteni a bőrsejteket. Extrém hideg esetén a szervezet nem tudja eldönteni, hogy melyik fontosabb, a bőr vagy a test fűtése, ezért egymást váltogatja a két folyamat – addig, amíg a szervek fel nem adják a szolgálatot.
Megelőzni a fagyhalált megfelelő ruházattal, a lehető legjobb minőségű kesztyűvel, zoknival, csizmával és fejvédővel lehet. És mivel a fagyos szél különösen felgyorsítja a kihűlés folyamatát, lehetőség szerint kerülni kell az erős szélnek való kitettséget is.
