Meglepő kutatás: nem az okostelefonok terelik el a figyelmünket

Pásztor Liliána
GettyImages-498439227
Olvasási idő kb. 2 perc

Sokan az okostelefonokat hibáztatják a folyamatos figyelemelterelésért, de egy friss kutatás szerint a probléma nem ennyire egyszerű. Ha a telefon nincs kéznél, az emberek akkor is megtalálják a módját a figyelmük elterelésére – például számítógépes böngészéssel vagy más tevékenységekkel. A kulcs inkább a szokásaink tudatos megváltoztatásában rejlik, mintsem az eszközök teljes mellőzésében.

Gyakran érezzük, hogy az okostelefonok állandóan elvonják a figyelmünket, és ezáltal csökkentik a koncentrációs képességünket. Egy friss tanulmány azonban arra világít rá, hogy a telefonok csak egy tényezőt jelentenek a figyelemelterelésben – a valódi ok inkább a saját szokásainkban keresendő.

Emberi viselkedés vagy rossz szokás?

A londoni University of the Arts kutatója, Dr. Maxi Heitmayer és csapata kísérletet végzett, amelyben 22 résztvevőnek két 5 órás munkamenet során kellett számítógépen dolgoznia: egyszer a telefonjuk közelében, egyszer pedig úgy, hogy azt nem érhették el könnyen. Az eredmények szerint a telefonhoz való hozzáférés valóban növelte annak használatát, de amikor a készülék nem volt kéznél, a résztvevők más módon – például internetezéssel vagy más munkán kívüli tevékenységgel – terelték el a figyelmüket.

A telefonunk nélkül is gyakran eltereljük a figyelmünket az elvégezendő feladatokról
A telefonunk nélkül is gyakran eltereljük a figyelmünket az elvégezendő feladatokrólpicture alliance / Getty Images Hungary

Heitmayer szerint a figyelemelterelés természetes emberi viselkedés, nem pedig pusztán technológiai függőség eredménye. A megoldás nem feltétlenül a telefonok betiltása, hanem az, hogy tudatosabban alakítsuk ki a saját szokásainkat. Például a telefon elérhetőségének csökkentése segíthet a koncentráció javításában, de még ennél is fontosabb, hogy felismerjük, mikor és miért nyúlunk a készülékünk után.

A kutatók szerint a figyelmünk tudatos irányítása és a digitális tudatosság fejlesztése sokkal hatékonyabb eszköz lehet a koncentráció fenntartására, mint a telefonok teljes mellőzése.

Ha kíváncsi vagy rá, mi történek egy gyerekkel, ha a szülője sokat telefonozik, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek