Tudja meg, mennyi kórokozó tanyázik a sportkulacsán!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Némelyik palackon több baktérium tenyészik mint például a vécéülőkén.

Hasznos és praktikus találmány a sportkulacs, nem véletlenül látni mindenkinél az edzőteremben, de még futáshoz vagy kerékpározáshoz is magunkkal vihetjük, hogy pótoljuk a kiadós mozgás során elvesztett folyadékot. De gondolta volna, hogy még ezeknek a palackoknak a kupakján is hemzsegnek a kórokozók? Bizony, egészséges életmód ide vagy oda, egy új vizsgálat szerint, ha folyton ugyanabból a kulacsból kortyolgatunk, azzal legalább annyira ártunk magunknak, mintha a kutya táljából innánk. 

A TreadmillReviews.net kutatói 12  különböző típusú, újratölthető sportkulacsát vizsgálták be laboratóriumi körülmények között és kiderült, hogy egy hét alatt kórokozók százezrei gyűlnek össze az el nem mosott palackok kupakján, illetve szívókáján. Igen, azon a részen, ami közvetlenül a szájjal érintkezik. Az eredmények alapján egy átlagos sportoló kulacsán több mint 300 ezer baktérium él, és ami a legmeglepőbb az egészben, az az, hogy ezek nagy része a legártalmasabb mikroorganizmusok közé tartoznak; ilyen például az E.coli, a Salmonella enterica, illetve olyan baktériumok, amelyek a bőrfertőzések, a tüdőgyulladás és a vérmérgezés kialakulásáért is felelősek.

Akkor melyiket kerüljük el messziről?

A kulacs típusától függően lényeges eltérések vannak, ezért a vásárlás során érdemes ezt is figyelembe venni. A vizsgálat szerint a csúsztatható szívókás palackok a legveszélyesebbek, mivel azok egyetlen négyzetcentiméterén átlagosan több mint 900 ezer telepképző egység élhet. Ezeken található ráadásul a legtöbb Gram-pozitív coccus, amik bőrfertőzésekhez, tüdőgyulladáshoz és vérmérgezéshez vezethetnek.

A kihúzható szívókás palackoknál ez az arány 162 ezer, míg a csavarható fedelűeknél 160 ezer volt, a „legtisztábbnak” pedig a szívószálas kulacsok bizonyultak, amelyeken nemcsak a legkevesebb, de a legártalmatlanabb mikroorganizmusokat találták. Ezt a szakértők azzal magyarázták, hogy mivel a szívószál végéről lecsöpög a víz, ez a felület kevésbé vonzza a nedvességkedvelő baktériumokat. A kísérlet végeredménye alapján tehát a rendszeresen sportolóknak érdemes egy szívószálas kulacsot beszerezni, ha szeretnék elkerülni az olyan élősködőkkel való gyakori érintkezést, amik komoly rosszulléteket is kiválthatnak.

A TreadmillReviews.net szerint egyébként a rozsdamentes acélból készült kulacs jobb választás a műanyagnál, és emellett a szakértők azt javasolják a sportolóknak, hogy minden egyes használat után - kézzel vagy mosogatógépben, de - alaposan tisztítsák meg a palackot, különösen a kupakot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.