Ne cserélje le a tavalyi bicajos szettjét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elmentünk a Decathlonba, Intersportba és a Hervisbe, hogy megnézzük milyen a tavaszi felhozatal. Próbáltunk, lőttünk sok képet, és találtunk pár jó darabot is, de a felhozatal még így is elég vérszegény.

Azt már megírtuk, hogy egy nőnek sportolás közben is számít, hogyan van felöltözve, most meg körbejártunk, hogy feltérképezzük, ezt mennyire lehetséges vállalhatóan megoldani , ha idén tavasszal úgy döntünk, bicajra pattannánk. Nem voltunk elájulva egyik üzlet választékán sem; valahogy nem annyira megnyerő az idei tavaszi felhozatal, mint ahogy azt előző körképeink során megszokhattuk. De ne keseredjen el, hiszen ahogy Sinya is megmondta: nem feltétlen kötelező biciklis szettben végignyomni egy kisebb bringás kiruccanást, bár, ha túrázni indul, azért jobban jár, ha párnás, bélelt nadrágot vesz fel. 

DecathlonHervisIntersport-háromszöget térképeztük fel (a Columbia és a Northface se maradt ki, csak épp biciklis cuccaik nem voltak). A jó hír, hogy a többi háromban viszont mindenhol találtunk számunkra elfogadhatót - hol olcsóbban, hol nem.

Decathlon

A Decathlonban új szettek is kerültek a kínálatba az eddigiek mellé – hozzák a szokásos formájukat: nagyon jól néznek ki a babákon/fogasokon, felvéve viszont már van velük baj. Jó, persze nem mindegyikkel, csak úgy a nyolcvan százalékukkal. És az, hogy nem néznek ki jól felvéve, még ugye nem is lenne akkora baj, hiszen a színeik egészen vidámak, viszont meglehetősen kényelmetlenek. Ami jó bennük, hogy praktikusak: a nadrágokból ki lehet venni a betétet, a pólókon meg van zseb. A kivehető betétes nadrágon gondolkoztunk egy sort, végül arra jutottunk, hogy valószínűleg kevesen szeretnek a bicajról leszállva tele gatyával totyogni, de a nadrág - bár betét nélkül egész jól néz ki - azért nem divatcélú menőzésre van kitalálva. Utcára rövid gatyának nem előnyös, a feszülőst esetleg lehet futáshoz hordani, de arra meg van rendes futónadrág. A trikók fazonja még mindig nem tökéletes, eléggé kövérítenek.

Galéria ikon

5

Galéria: Tavaszi ruhák bicikliseknek - Decathlon
Fotó: Dívány

Egy szó mint száz, nem voltunk elragadtatva a felhozataltól, habár az árak mindenképpen vonzók: 3990-től 19 990 forintig terjednek.

Amit muszáj megemlítenünk: itt találtunk egyedül szoknyás biciklis nadrágot. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mint a teniszszoknyát, csak a nadrágban benne van a párnás betét. Felpróbáltuk, és nagyon bírtuk. Végre valami, ami fazonra is jó volt, és talán még kényelmes is. Ezért mindenképpen jár nekik a bónusz pont.

Hervis

Úgy tűnik, most tavasszal időben érkeztünk; szerencsére már/még a polcokon vannak az évszakhoz igazodó biciklis cuccok. Azt nem mondjuk, hogy odáig voltunk értük, de legalább már nem csak fekete holmijaik vannak, és található pár nőies darab is… A próbált nadrágok anyaga nem a legjobb, de legalább ezekből is ki lehet venni a párnás betétet; legalábbis a drágábbakból. Hasonlóan a Decathlonosokhoz, ezek sem kifejezetten kényelmesek, mert elállnak a testtől, emiatt állandóan igazgatni kellett a betétet, hogy jó helyre kerüljön. Nyilván, a kerékpárra elég egyszer felülni, feltéve, ha az ember nem akar leszállni róla már soha többet. Ebben az esetben még jó is lehet ez a viselet. A felsőkből túl sok méret már nincsen, az áraik elég magasak, de amiért jók, hogy vannak a hátukon zsebek, amikbe lehet pakolni. 5990–12 990 forint között próbáltuk a ruhákat, képeket talál róluk a galériában.

Galéria ikon

9

Galéria: Tavaszi ruhák bicikliseknek - Hervis
Fotó: Dívány

Intersport

Az Intersportban is megújult a készlet, bár az eladók szerint még érkezik új áru az elkövetkezendő egy hónapban. A ruhák fazonját ismételten itt bírtuk a legjobban, a színeikkel sincs gond, és az anyaguk is kellemes. A nadrágokból itt is ki lehet venni a párnás betétet, sokzsebesek, és simán lehet őket hordani kiránduláshoz is vagy csak leszaladni a zöldségeshez. Sajnáltuk, hogy szoknyás gatyát nem árulnak, és hogy az árak magasabbak az általunk szemlézett másik két üzletbeliekhez képest. Amiért az Intersport bónusz pontot kap az az, hogy itt tényleg foglalkoznak a vásárlóval. Az eladók készségesen segítenek kiválasztani a megfelelő méretet, és szakmai tanácsot is tudnak adni a ruhákhoz. Ezt sajnos sem a Decathlonban, sem a Hervisben nem tapasztaltuk: ezekben a boltokban leginkább nekünk kellett felkutatnunk az eladókat, akik egyáltalán nem hozták meg a kedvünket a vásárláshoz.

Galéria ikon

8

Galéria: Tavaszi ruhák bicikliseknek - Intersport
Fotó: Dívány

Mind a három üzletben vannak színben összeillő szettek és a legtöbb könnyen kombinálható is a mindenhol felbukkanó feketével.

Ön hol veszi új ruháját az idei szezonra? Írja meg nekünk Facebook oldalunkon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.