Filozófiai cikksorozatunk harmadik részében életünk szabályairól beszélgetünk Török-Szabó Balázzsal.
Legyen bármilyen képzett, senki sem immunis egy rossz napra. Sokszor a pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták is bal lábbal kelnek fel, maximum nagyobb eséllyel nem maradnak úgy. Most a nagyközönséggel is megosztották, nekik melyik hangulatjavító stratégia vált be a legjobban.
Ha gyerekként nem érezted, hogy a téged körülvevő felnőttek vigyáznak rád, az a későbbiekben is kihathat a biztonságérzetedre. A pszichofiziológiai izgalommal járó nyugtalanság pedig sérülékenyebbé tehet az alvászavarok kialakulására, ami a hangulatodra is hatással lesz.
Manapság az okostelefonok elterjedésével minden ujjbegyünkben ott van a szórakozás lehetősége, mégis gyakorta hatalmába keríthet minket az unalom. Ez az érzés sokszor a részvétel hiányával jellemezhető állapot: kívül maradunk egy előadáson, egy tevékenységen, nem ritkán a saját életünkön, pedig szeretnénk benne lenni. Egy váróteremben ücsörgünk, szimbolikusan is. Mi történik velünk ilyenkor, hogyan léphetünk ismét a fedélzetre?
A magányhoz való viszonyulás évszázadok óta megosztja az emberiséget. Sokan rogyásig töltik fel az életüket munkával, emberekkel, tevékenységekkel, hogy lehetőleg egy pillanatra se kelljen megállniuk. Számukra az egyedüllét vészterhes állapot, a szorongás sötét órája, amikor nem tudják kikapcsolni fenyegető gondolataikat. Mások számára azonban az egyedül töltött idő az inspiráció forrása vagy az önmagukban való elmélyedés intim pillanata. Mitől függ az, hogy valaki szeret egyedül lenni?
