Sok olyan családi, párkapcsolati konfliktus van, amire nem süthető rá a bántalmazás fogalma. Emberek megsértődnek, csúnya dolgokat mondanak egymásra, megbántják egymást, majd kibékülnek. A különbség a gyakoriságban, a viselkedésesminta jellemző voltában, irányultságában és a konfliktus feloldásának módjában van.
Az érzelmi bántalmazó kapcsolatot nem elég fizikailag elhagyni: a keletkezett szégyenérzetet nem olyan egyszerű elengedni, pedig az önmegbocsátás nélkülözhetetlen része a gyógyulási folyamatnak.
A legtöbbünk számára egyértelmű, hogy a fizikai bántalmazás elfogadhatatlan, és ha valaki megüt, akkor előbb-utóbb megérik a gondolat, hogy ideje kilépni a kapcsolatból. Az viszont sokkal kevésbé evidens, ami megelőzi, sőt előrevetíti a fizikai abúzust.
A gyerekük általi érzelmi bántalmazás hatalmas terhet ró a szülők mentális egészségére, a bántalmazásnak pedig számos oka lehet. Hiába növünk fel, sok sérelem marad bennünk, amikkel nem szívesen nézünk szembe. Vegyük csak a mentális problémákat, a szenvedélybetegségeket, az ADHD-t, a múlt traumatikus eseményeit vagy a gyerekkorunkból eredő mély, feldolgozatlan fájdalmat.
Lepjen meg ajándékokkal. Várjon szexi fehérneműben. Utazzon el velem csodás helyekre. Találja ki, mire vágyom. Ne vonzódjon másokhoz. Egészítsen ki. Tegyen boldoggá. – Egy párkapcsolatban hamar megjelenhetnek az elvárások. Ha irreálisak, állandó elégedetlenséget szülnek, mert teljesíthetetlenek. Agyonnyomják a partnert és tökreteszik a kapcsolatot. Honnan lehet felismerni őket? És mi az, amit jogos igényként fogalmazhatsz meg a másik felé, hogy minél jobban érezhesd magad a közös életetekben?
Nincs jele, nincs tanúja. Az érzelmi bántalmazás az egyik legnehezebben nyomon követhető abúzus, mégis súlyos magatartásbeli, érzelmi és mentális károkat okozhat a gyerek fejlődésében. A szülői hozzáállásunknak és mintánknak pedig lényeges szerepe van az esetleges kialakulásában.
A fizikai erőszak jelei egyértelműek, a verbális bántalmazást sokkal nehezebb kiszúrni. Mire elcsattant az első pofon, a lelki bántalmazás már annyira legyengített, hogy közel másfél évembe telt, mire ki tudtam szállni a kapcsolatból.
Hányszor hallottad már azt a mondást, hogy önmagad legrosszabb ellensége te magad vagy? Noha a társadalmi hátrányaink és a világban létező igazságtalanságok komoly terheket rónak ránk, olykor mi is képesek vagyunk problémákat kreálni magunknak, illetve súlyosbítani a már meglévőket. Hogyan lehet elkerülni, hogy szabotáljuk önmagunkat?
Voltál már olyan helyzetben, amikor valaki elvileg önzetlenül segített neked, mégis az első adandó alkalommal a fejedhez vágta, hogy mennyi mindent tett érted? Ez a dinamika még akkor is frusztráló, ha felnőttekről van szó. Hát még egy gyerek számára, aki nem választotta a szülővel való kapcsolatot, és nem is áll hatalmában kilépni belőle.
Az érzelmi bántalmazást nem az adott helyzet szüli. Hiába próbálunk a bántalmazó kedvére tenni, megváltozni, remélve, hogy akkor majd abbahagyja. Az érzelmi bántalmazás egy beépült viselkedésforma. A szokást kell felülírni, a reakciómódokat átalakítani ahhoz, hogy meg tudjon változni a bántalmazó.
Hallgatással. A másik semmibevételével. Gúnyolódással. Kritikával. Lekicsinyléssel. Lekezeléssel. Kiröhögéssel. Duzzogással. Sértődéssel. Vádaskodással. Mártírkodással. Hülyének nézéssel. Bolondnak beállítással. Ezer és egyféleképpen bánthatja, sőt bántalmazhatja az ember a környezetében élőket fizikai erőszak nélkül. Gyakran a bántást szeretetnek hazudva. Az érzelmi bántalmazás romboló és kártékony. Felismered?
