Érdemes figyelni: nem minden tej, amit annak hívnak
Érdemes körültekintően vásárolni, hiszen nem minden minősül tejnek azok közül a boltban kapható termékek közül, amit tejnek hívnak.
Érdemes körültekintően vásárolni, hiszen nem minden minősül tejnek azok közül a boltban kapható termékek közül, amit tejnek hívnak.
Ha csak keveset használsz egy konzerv tartalmából, praktikus megoldásnak tűnhet egyszerűen lefedni, aztán a hűtőszekrénybe tenni a maradékot. Ha te is így csináltad eddig, érdemes változtatni a szokáson!
Az Index birtokába került az a 30 élelmiszert tartalmazó felsorolás, melyre érvényes lehet az árrés-stop a jövőben. A listán húsok, lisztek és zöldségfélék mellett tejtermékek is helyet kaptak, a magyaros fogások alapját képező vöröshagyma azonban nem került rá fel.
Fontos részletek derültek ki az árrésstoppal kapcsolatban. A boltoknak méretüktől függően kell betartaniuk az új szabályokat.
Azon túl, hogy a cukros üdítők és élelmiszerek függőséget okoznak, számos egészségügyi problémához is vezetnek. Kutatások bizonyítják, hogy a túlzott cukorfogyasztás egyebek között növeli a diabétesz, a rák és az elhízás kialakulásának kockázatát. De az igazán nagy veszélyt az jelenti, hogy sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, hogy akár akaratunk ellenére is fölösleges cukrot fogyasztunk.
Egy árkosár-felmérés szerint 18 százalékkal többe kerül a havi bevásárlás egy nyugdíjas számára, mint egy évvel ezelőtt: három hazai hipermarketlánc átlaga alapján március elején 32 368 forintot kell fizetni a pénztárnál.
Olyan drámai mértékben nőtt a kávé ára az utóbbi hónapokban, hogy a beszállítók sem vásárolják, mert bizonytalan, hogy el tudják-e adni a boltoknak.
Valószínűleg nem lesz elég csak a pénztárgépekhez nyúlni annak érdekében, hogy a nyugdíjasok élni tudjanak az áfa-visszatérítés lehetőségével.
Az alapvető élelmiszerek esetében önkéntes árcsökkentést vár el a Nemzetgazdasági Minisztérium a kiskereskedelmi láncoktól. Amennyiben ez nem következik be, árstop jöhet.
Az életkor előrehaladtával az elfogyasztott ételek nagymértékben befolyásolják edzettségünket, megjelenésünket, életminőségünket és a betegségek kockázatát. Szervezetünknek különféle tápanyagokra van szüksége a természetes öregedési folyamathoz, sőt egyes tápanyagok akár le is lassíthatják az öregedést.
Átfogó ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a Lehel téri piacon, amely során lejárt élelmiszereket és higiéniai problémákat találtak.
Akár a meggyengült immunrendszer erősítésére, akár antibiotikus kezelések miatt, a bélflóra helyreállítására vagy a puffadás megszüntetése érdekében van szükségünk probiotikumra, fontos, hogy minél természetesebb forrásból jussunk hozzá.