Cluj-Napoca, Timișoara, Banská Bystrica – tudod a magyar nevüket?
Sok szomszédos országban találni olyan városokat, amelyeknek a történelem során volt magyar neve is. Most megmutathatod, hogy mennyire ismered ezeket.
Sok szomszédos országban találni olyan városokat, amelyeknek a történelem során volt magyar neve is. Most megmutathatod, hogy mennyire ismered ezeket.
Sok mindentől függ, hogy az adott városban élők mitől érzik magukat boldognak, hiszen a különböző korosztályokhoz tartozóknak más-más az elvárásuk. Azonban úgy tűnik, hogy az eltérő igények teljesítése nem lehetetlen.
A rohamtempóban és kontrollálatlanul népesedő nagyvárosok ideális környezetet nyújtanak a skorpiók számára, néhány év alatt jelentősen meg is ugrott számuk.
Elon Musk közösségimédia-platformján tett közzé a nagy hírt: „A texasi Starbase most már igazi város!”, vagyis hivatalosan is városi rangra emelkedett csillagvizsgáló bázisa.
Az oroszországi Vorkutánál lehangolóbb várost keresve sem lehetne találni: depressziós hangulatát nemcsak a három hónapig tartó sötétség okozza, hanem rémisztő múltja, amelynek szelleme máig ott kísért.
Bár hazánk világ- és Európa-viszonylatban sem számít nagy országnak, annál jelentősebb városokat tudhat magáénak. A kérdés csak az, mennyire ismered a híres magyar településeket, ráadásul egyetlen mondatból kitalálod-e, melyikről is lehet szó. Jól figyelj, kvízünkben lesznek beugratós feladványok!
Mindannyian szeretünk utazni, világot látni, olyanok is akadnak, akik a térképeket szeretik nézegetni. Ebben a kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, mennyit tudsz az egyes földrészek városairól.
Ha épp az idei nyaralásodat tervezed, érdemes megfontolni, hogy elutazz Európa legnaposabb városába, melynek nemcsak az az előnye, hogy már tavasszal nyáriasan meleg az idő.
Tudtad, hogy közel 350 városa van Magyarországnak? Kvízünkben természetesen nem arra vagyunk kíváncsiak, vajon ismered-e mind, sokkal inkább arra, hogy a kevésbé emlegett településekről meg tudod-e állapítani, hol találhatók kicsiny hazánkban.
A Magyarországon található városok közül választottunk ki tízet – a feladatod az lesz, hogy egyetlen képből kitaláld, melyik települést ábrázolja a fotó. Sok szerencsét!
Már most sem ritka a negyven centis patkányok megjelenése egyes városokban: a megváltozó táplálkozási szokások hordozta veszélyek kapcsán aggódnak a brit és ausztrál szakemberek.
Egyelőre csak figyelmeztetést kaptak azok az autósok Veszprémben, akik a Mester utca környékén a jól bevett szokás szerint a zöldterületen hagyták járművüket. A jelzés azonban egyértelmű: mostantól büntetni fognak.