Kisvárosnyi ember életét mentette meg ez a vonat: földrengésnél is bizonyított
Már bizonyította képességeit, 2011-ben több ezer ember életét mentette meg ez a szuper vonat.
Már bizonyította képességeit, 2011-ben több ezer ember életét mentette meg ez a szuper vonat.
Az 1960-as és 70-es évek olasz dizájnját eleveníti fel a világ egyik leghíresebb vonata, az Orient Expressz La Dolce Vita névre keresztelt legújabb járata. A tervezők szándéka szerint a vasúti kocsik luxusmegjelenése nemcsak az utazók kényelmét szolgálja, hanem egyúttal tisztelgés az utazás aranykora előtt.
Két évig élt menetrend szerint közlekedő vonaton egy tinédzser, aki ez alatt az idő alatt minden holmiját egy kis hátizsákban vitte magával. A német fiatal a különös életmód során számos olyan hasznos tapasztalatra tett szert, ami minden utazónak hasznos lehet.
Előzetes regisztrációhoz köti a jövőben a MÁV a csoportos jegyek megváltását, a megnövekedett érdeklődés miatt a vállalat szerint csak így tudják biztosítani a megfelelő számú ülőhelyet.
A magyar fiatalok is jogosultak az ingyenes, uniós vonatbérletre, amellyel akár egy hónapon keresztül beutazhatják Európát.
Noha ez a tokiói vonat egyszerre sebes és tiszta, ennél még sokkal többet is tud: olyan világot varázsol utazói számára, amiért a gyerekek és a felnőttek is imádják.
Óriási szerencséje volt annak a férfinak, aki Peruban elaludt a síneken, és álmában elgázolta a vonat, ám ennek ellenére ő mégis túlélte a szerencsétlenséget.
A világ legveszélyesebb éttermei és kávézói egy elképesztően szűk utcában állnak, ahol egy vonat csak néhány centire halad el a vendégek mellett. 2022-ben le is zárták az utcát biztonsági okokból, de a következő évtől már újra fogadja a turisták tömegeit a Train Street.
A City of San Francisco nevű luxusvonat, amely névadó városa és Chicago között közlekedett, 1952 telén Sierra Nevadában olyan viharba került, hogy nem tudott továbbhaladni. Egyre jobban betemette a hó, végül három nap elteltével sikerült kimenteni az utasokat.
Kétségtelen, hogy a mai közlekedés csúcsát jelentik az óránkénti félezer kilométeres sebességgel száguldó maglev vonatok, amelyek nem csupán sci-fibe illő, futurisztikus megjelenésükkel kápráztatják el az utazóközönséget, hanem különleges technológiájukkal is. De vajon mit is tudnak ezek a sínen lebegő közlekedési eszközök? Valami olyat, amelyet itt, Közép-Európa kellős közepén el sem tudunk képzelni.
Lesz késési és klímabiztosítás, ha pedig nem jut vonatjegy, buszokat is beállítanak az utasok elszállítására. 10 pontos akciótervet hirdetett Lázár János.
A vasúti hidak sokféle építészeti bravúrt mutatnak be: hol a megvalósításuk egyedi, hol a természeti környezetüktől áll el a lélegzetünk.