Horrorsérülése után először adott interjút Varga Barnabás
A FradiMédiának adott interjújában elárulta, hol tart lábadozása most, hogy már egy hete Magyarországon tartózkodik.
A FradiMédiának adott interjújában elárulta, hol tart lábadozása most, hogy már egy hete Magyarországon tartózkodik.
Több helyen is eltört az arccsontja a skótok ellen bravúros győzelmet arató magyar válogatott játékosának Varga Barnabásnak. A futballistáért, aki agyrázkódást is szenvedett, egy világ aggódik. A csapattársak nem értik, miért késlekedett az orvosi segítség.
A szakszerű elsősegélynyújtás életet menthet, ennek ellenére csak kevesen rendelkeznek olyan ismeretekkel, melyekkel valóban meg lehetne menteni egy bajba került ember életét. Valljuk be őszintén, az életmentéshez nélkülözhetetlen tudás mellett a sikeres beavatkozáshoz sokszor bátorságra is szükség van.
A kézi masszázspisztolyok nem megfelelő használata súlyos egészségügyi kockázatokat vet fel – figyelmeztetnek a szakemberek.
Nagyon kevesen járnak szívesen, nyugodt lélekkel fogorvoshoz: félünk a fájdalomtól, a kellemetlenségtől. Most erre ráteszünk még egy lapáttal: a doktorok olyan intim titkot deríthetnek ki, amit sosem szerettünk volna elárulni nekik.
Ahogy megérkezik a jó idő, egyre többen húznak futócipőt, és irány a közeli park, vagy éppen utca. A futás az egyik legnépszerűbb módja annak, hogy fitt maradj, és közben még a jó levegőt is élvezheted. Ám nem mindegy, hogyan és miben fogsz hozzá ehhez a látszólag egyszerű, de nem veszélytelen sportághoz.
Az edzőtermeken kívül is gyakran találkozhatunk ezekkel a szép színes, titokzatos, a test bármely tájékát díszítő, vastagabb vagy vékonyabb, hosszabb vagy rövidebb ragasztott szalagokkal. Mit tudnak ezek a tapaszok?
A színészet nem veszélytelen mesterség – Thália papjai olykor szinte feláldozzák magukat egy jól sikerült jelenet oltárán, a végeredmény pedig gyakran benne marad a kész filmben is. Összeszedtünk néhány híresebb esetet, amikor a hollywoodi sztárok nem csak megjátszották a sérülést a vásznon.
Utánajártunk, mennyire is kell tartaniuk esetleges sérülésektől azoknak, akik rendszeresen jógáznak, és hogy ez mi mindentől függ.
Mozgásszervi fájdalom, sérülés, régóta fennálló panasz esetén sokszor nem is tudjuk, hova forduljunk. Most bemutatjuk azt a terápiát és eszközeit, melyek a kötőszövetes (fascia-) rendszerre fejtik ki hatásukat, gyors fájdalomcsillapítást és hatékony gyógyulást téve lehetővé.
Egyszerű, hétköznapi botlások, melyek a legintimebb pillanatokat is eltörik.
A kineziológiai tapasz erősíti és segíti a szervezet öngyógyító folyamatait és a regenerációt a bőrünkben található receptorok folyamatos ingerlésével. Nem csupán sportsérülések enyhítésére alkalmas, hiszen kiváló kiegészítő terápia gerinc- és végtagfájdalmak, izomproblémák, mozgásszervi műtétek és törések utáni problémák esetén is. Hatására javul a vér- és nyirokkeringés, csökken a fájdalom. A tapaszok felhelyezésével ízületeket és izmokat tehermentesíthetünk, stabilizálhatunk, korrigálhatunk.