szülők 2 - Dívány

A családunk általában az érzelmi biztonság színtere, ahol figyelnek ránk, meghallgatnak minket, elfogadják az érzéseinket. Azonban nem minden szülő képes érzelmileg elérhető lenni a gyermeke számára. Azok a gyerekek, akiket érzelmileg elhanyagoltak a szüleik, felnőve nehezen tudnak kapcsolódni a saját érzéseikhez, nem mindig értik saját reakciójukat, bizonytalanok és nem hisznek önmagukban.

Te mennyire hagyod a szüleidet beleszólni az életedbe? Milyen gyakran beszéltek? Milyen sűrűn szoktatok találkozni? Természetes, hogy szeretjük és tiszteljük a szüleinket, de ugyanúgy természetes a gyermek szülőről való leválásának folyamata is, ami viszont egyre későbbre tolódik.

Ezeket az érzelmi hibákat visszük át a kapcsolatainkba, ha gyerekként elhanyagoltak minket a szüleink. De mit tehetünk ellenük?

Minden szülő rémálma, hogy a gyerek pont akkor gyalogol be a hálószobába, fürdőszobába, bárhová, amikor anya és apa végre egy kicsit nővé és férfivá alakul. Azonnali szégyenérzet és düh jelenik meg bennünk, pedig a gyereket nem azzal zavarjuk össze, ha meglát minket – ahhoz az kell, amit utána művelünk vele.

Rossz helyzet, amikor az embernek van egy új párja, aki fontos neki, de miután bemutatja őt a szüleinek, szép lassan kiderül, hogy hallani sem akarnak egymásról. Ilyenkor az ember két tűz között érzi magát, és valószínűleg tanácstalan. Mit lehet tenni? Pszichológusokat kérdeztünk a megoldásról.

Miközben a gyerekünket igyekszünk megóvni a különböző káros szokásoktól, azért valljuk be, fiatalon mi sem voltunk teljesen ártatlanok, ha vad bulizásról, felelőtlen döntésekről volt szó. Jó kérdés, kell-e erről tudnia a gyereknek? Csorbul tőle a tekintélyünk, vagy épp ellenkezőleg: még őszintébb, mélyebb kapcsolatot alakíthatunk ki a kamasszal?

Az együttműködő szülő nem ugyanaz, mint az engedékeny. A régen minden jobb volt mítosza a nevelésben.

Sokszor a fájó emlékek ellenére is belemegyünk egy olyan párkapcsolatba, ahol a másik fél a szülőre emlékeztet.

A home schooling/home office helyzet második hetében beszélgettem egy – férfi* – kollégámmal, aki kifejtette, hogy ezt csak úgy lehet csinálni, ha az egyik szülő dolgozik, a másik (a felesége) pedig a teljes idejét a gyerekek és a háztartás menedzselésével tölti. A válaszom az volt, két hét tapasztalatából: „lehet csinálni, csak nagyjából elviselhetetlen”. De hát szülő vagy, ezt vállaltad, megoldod a dolgokat, ne panaszkodj, mert mennyivel rosszabb lenne, ha nem lennének gyerekeid, akikre egyébként annyira vágytál. Most, hat, vagy ebben a végtelen összefolyt időben én már nem is tudom számolni, hány hét után meg kell követnem őt, és igazat kell adnom neki: ezt így tényleg nem lehet csinálni.

Mi a baj a mostani gyerekekkel? Egyrészt semmi. Már sok ezer éve busonganak idősödő felnőttek a fiatal generáció kapcsán, hogy jaj, ezek a mai fiatalok… Másrészt viszont tényleg van valami, amivel mi, felnőttek a mai társadalmi elvárásoknak megfelelve szerencsétlenné tesszük a gyerekeinket, és amit nem ártana szem előtt tartanunk.

Az köztudott, hogy az anya terhesség alatti káros szokásai, például a rendszeres ivászat, veszélyesek a születendő gyerek szempontjából. Azonban – mint egy friss kutatás is igazolta – a leendő apák is jobban teszik, ha tartózkodnak az italtól, ha fontos számukra utódaik jólléte.

Sokan, akik felnőtt korukban nehézségekkel küzdenek, visszatérő és káros mintákat tapasztalnak a viselkedésükben, gyakran jönnek rá, hogy a baj gyökere gyerekkorukban keresendő. Azért nem alakult ki erős önértékelésük, azért nem képesek képviselni az érdekeiket, vagy éppen azért jellemzők rájuk agresszív kitörések, mert a szüleik valahogy nem úgy viselkedtek velük, ahogy kellett volna. De hogy kell(ene) szülőként viselkedni?