Öt helyett három és fél kilóval született
A harmadik trimeszteri ultrahangfelvételek hatalmas babát és/vagy korábbi érkezést jósoltak.
A harmadik trimeszteri ultrahangfelvételek hatalmas babát és/vagy korábbi érkezést jósoltak.
Abigél egy hét múlva lesz négy hónapos, és most látta életében először a napot.
Az egész úgy kezdődött, hogy sok sok átbeszélgetett óra után úgy döntöttünk, hogy legyen kicsi a korkülönbség a gyerekeink között.
Az eddigi legnagyobb szabású felmérés eredménye szerint a szülészeti ellátás egész Nagy-Britanniában tele van hiányosságokkal; a legrosszabb a helyzet a fővárosban és Közép-Angliában, írja az MTI. Az Egészségügyi Bizottság (Healthcare Comission) szerint számos nő magzata alacsony színvonalú vizsgálatban részesül.
Nagyon tudatos volt a terhességem.
"Hatalmas baba.
A 2006-os év a végéhez közeledett mikor úgy éreztük, hogy eljött az ideje annak,hogy Fanninak kistesója szülessen.
Méhnyakrák-műtét után szülte meg kisfiát a huszonnyolc éves újvidéki Tanja Nesic - esete az első Szerbiában, de az egész világon is nagyon kevés hasonló akad, írja az MTI.A daganatot a terhesség 18.
Ezt a történetet sok ponton el lehetne kezdeni.
Előrebocsátom, hogy nem volt igazán időm utánanézni annak, hogy külföldön mi a gyakorlata az ambuláns szülésnek, úgyhogy inkább az itthoni feltételekről tudok írni, és leginkább a saját esetemről. Az úgy volt, hogy amikor 2004-ben a fiam szültem, egy neves bababarát kórházban, már akkor is fontolgattam, hogy nem maradok bent huzamos ideig (nem szeretek ott lenni, minek is szépítsem, tudjátok, a csempe színe, meg ilyenek).
Celebnek lenni nem csak állapot, hanem bizonyára rengeteg kiváltság is érheti úgy az embert.
Pár éve Hollandiába jöttünk tanulni a férjemmel.