Aggasztó a helyzet a Dunánál: lassan az utcára sem lehet kilépni
Idén a szokottnál sokkal hamarabb, február végén találták meg a Duna mentén az első szúnyoglárvákat, ami a szakértők szerint valódi vészt jósol a szezonra.
Idén a szokottnál sokkal hamarabb, február végén találták meg a Duna mentén az első szúnyoglárvákat, ami a szakértők szerint valódi vészt jósol a szezonra.
Egy Nyugat-Ausztráliában terjedő, halálos betegségre hívták fel a figyelmét a helyieknek és az odautazó turistáknak.
Hatalmas szúnyoginvázió várható a meleg évszakban, melyért nagyrészt az elmúlt időszakban leesett csapadékmennyiség okolható.
Az ázsiai tigrisszúnyog csípése által okozott kockázatok miatt korlátozták a véradást a főváros XVI. és XXII. kerületében, valamint a Szegeden is.
Az idei, igencsak meleg nyáron a szúnyogok olyan területeken is terjesztettek egyes vírusokat, amelyeken korábban az ezek okozta megbetegedések még nem fordultak elő ilyen gyakorisággal.
Kockázatosnak tűnő kísérletbe kezdenének a britek, akik Dengue-lázzal fertőznék meg a betegeket. A betegség magas lázzal, csonttörés erősségű fájdalmakkal és esetenként vérzéssel jár, s alapvetően a szúnyogok terjesztik Ázsiában és a trópusokon.
Öt embert diagnosztizáltak maláriával Floridában és Texasban. A riadalmat az okozza, hogy a betegek nem utaztak a megfertőződés előtt külföldre, vagyis az Egyesült Államokon belül kapták el a potenciálisan halálos betegséget.
Nyáron nem a szúnyog az egyetlen rovar, amely csíp és kellemetlenséget okoz. A rovarcsípések jó esetben csak átmenetileg okoznak fájdalmat, de néha súlyos egészségügyi problémával is járhatnak, és akár életveszélybe is sodorhatják azt, akinél a csípés anafilaxiás sokkot okoz.
Ugye nem akarsz komoly betegségekkel szembenézni csak azért, mert egy kellemes nyári estén megcsípett egy szúnyog? Ha szeretnéd megelőzni a bajt, érdemes gondoskodnod megfelelő szúnyogriasztó praktikákról.
A jó idő visszavonhatatlanul megérkezett, egyre több időt töltünk a természetben, és egyre többet találkozunk azokkal a rovarokkal, amelyektől okkal tarthatunk. Kullancs, szúnyog, darázs: mutatjuk, mire figyelj oda velük kapcsolatosan!
A szúnyoginvázió minden nyáron megkeseríti életünket, tudatos kerttervezéssel vagy jól megválasztott dísznövényekkel azonban sokat tehetünk azért, hogy senki ne szívja feleslegesen a vérünket.
A 35 éves Tatiana Timon azért utazott az afrikai Angolába, hogy szenvedélyének, a táncnak hódoljon, amiért komoly árat fizetett: egy szúnyogtól elkapta a maláriát.