Ön szerint jó ötlet a gyerekmentes zóna a repülőkön?
Három- és tízezer forint közti összegért néhány légitársaságnál már foglalhatunk gyerekmentes helyet is. Ön fizetne ezért?
Három- és tízezer forint közti összegért néhány légitársaságnál már foglalhatunk gyerekmentes helyet is. Ön fizetne ezért?
Ha eddig nem tette meg, foglalja le már most az utazását, lehetőleg hét közepére. És ne ragaszkodjon egy légitársasághoz.
Lila helyett kék lehet a rózsaszín mellett a légitársaság gépein - bár ebből a hírből egyelőre csak azt erősítették meg, hogy igen, készülnek valamire.
Kisebb szabványméretet javasol a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség. Több társaság már jelezte is, hogy bevezetné.
Tudja, mi jár önnek, ha törlik a járatát, késik a gépe, vagy ha nem engedik beszállni a repülőbe? És tudja, hogyan érvényesítheti a jogait?
A reptér vis maiorra hivatkozik, és hogy ön nem velük, hanem a légitársaságával áll szerződésben. Elmondjuk, mely hatóság és hogyan tud segíteni a késesek miatti kártérítésben.
Milyen táskát vigyünk, hova üljünk, mennyit mozogjunk, hogyan előzzük meg a jetlaget? Még a hosszú repülőút sem lesz rémálom, ha megteszünk pár óvintézkedést. Íme a tíz legfontosabb.
Ha most indul, akkor még zöldellő környezetet, kevés turistatársat és szolid árakat találhat. Ciprus, Málta, Tunézia és a Zöld-foki szigetek egyike - ide induljon olcsón kalandozni.
Ha nem akarja kivívni utastársai gyűlöletét az üvöltő gyerekével, akkor készüljön fel alaposan a repülőútra. A kulcs a figyelem-elterelés.
És öt másik, amit viszont szeretünk.
Egy idilli utazást gyorsan taccsra tud vágni egy baleset, vagy egy járatkimaradás. Főleg, ha nem vagyunk tisztában a jogainkkal. Tuti tippek.
Tippek légi utasoknak pakoláshoz, biztonsági ellenőrzéshez és kényelmes repüléshez.