Milliókat faraghatsz le a hiteledből ezzel a lehetőséggel
Noha az Otthon Start hitelnek nem feltétele a gyerekvállalás, erre a támogatásra is vonatkozik a gyermekeseknek járó jelzáloghitel-elengedés – mutatjuk a pontos részleteket.
Noha az Otthon Start hitelnek nem feltétele a gyerekvállalás, erre a támogatásra is vonatkozik a gyermekeseknek járó jelzáloghitel-elengedés – mutatjuk a pontos részleteket.
Elindult az Otthon Start Program applikációja, amelynek segítségével bárki rövid idő alatt és egyszerűen ellenőrizheti, hogy kaphat-e támogatást.
Szeptember 1-jétől változik a közjegyzői díjszabás Magyarországon. Az általános emelés minden ügyet érint, ám a kormány külön kedvezményt biztosít az Otthon Start-programot igénybe vevők számára, így a támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői munkadíj lényegesen alacsonyabb marad.
Mivel napokra leállnak egyes földhivatalok, érdemes az Otthon startot a program indulásakor igénybe vevőknek jól figyelnie, mikor és milyen úton adják be a kérelmet.
Rövidesen indul az Otton Start, amely kombinálható a korábbi lakástámogatásokkal – fontos azonban tudni, hogy mekkora jövedelem szükséges ahhoz, hogy a kedvezményeket maximálisan igénybe lehessen venni.
Nem mindenki gondol rá, hogy Otthon Start hitellel történő ingatlanvásárlás után alapesetben meg kell fizetni az úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket, amelynek összege többmillió forintra is rúghat.
Mint kiderült, az Otthon Start program által felvett hitel telekvásárlásra nem használható fel. Azok, akik a hiteligénylésig készpénzzel vesznek építési telket, komoly előnyt szerezhetnek, mielőtt megindul a roham a lakáspiacon.
Egymillió forintos hiteltámogatás jár az egyes közszolgálati dolgozóknak létrehozott otthontámogatási programban. Mutatjuk, kik az érintettek.
Szeptembertől lesz lehetősége "bárkinek, bárhol" felvennie 3%-os kamattal az államilag támogatott lakáshitelt, azonban szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy jó néhány esetben nem használható fel az Otthon Start hitel.
Az Otthon Start hitelprogram feltételei közül a szakértő szerint a társadalombiztosítási jogviszony igazolásán bukhatnak el a legtöbben. Különösen, mivel egyelőre nem ismert minden részlet.
Azok is igénybe vehetik az Otthon Start által nyújtott lakásvásárlási kedvezményt, akik már rendelkeznek tulajdonjoggal, amennyiben az nem több 50 százaléknál. Így akár a házaspárok számára is megnyílhat a lehetőség egy újabb lakás megvásárlásához.
Az Otthon Start hitel önereje 10 százalék – kevesen tudják azonban, hogy ez nem feltétlenül a vételár 10 százalékát jelenti. A különbség akár igen jelentős is lehet.