Penészedik Paulina, a nyúl
Az Aldi visszahívta a melegíthető párnáját, blokk nélkül is visszaveszik.
Az Aldi visszahívta a melegíthető párnáját, blokk nélkül is visszaveszik.
Jó marketinggel mindent el lehet adni, de mit csinál egy nyúl a karácsonyi palettán?
Még szerencse, hogy az ember barátai udvariasak. De azért amikor elárultuk nekik, hogy a vacsorára tervezett pulykának azért van négy lába, mert nyúl, egy egészen rövid pillanatig döbbenet suhant át az arcukon.
Állatainkra még kertben is veszély leselkedhet: van növény, amelyik mérgező, mások egyszerűen allergiás panaszokat válthatnak ki.
Húsvétra nyulat vagy kiscsirkét venni nem menő, ráadásul minden fél rosszul jár.
Az idei trend lényege, hogy úgy kell feldíszíteni a lakást, mintha karácsony lenne, csak tojásokkal és hóemberből átalakított nyulakkal.
Azt hittük, hogy a húsvéti csokik világában már nem sok mindenen tudunk meglepődni, főleg miután láttuk a nyulakat ruha, vagyis csomagolás nélkül is, és meg is ettük őket. . Arra viszont egyáltalán nem számítottunk, hogy idén már húsvéti unikornist is látunk a boltokban.
De a seftelős-piacozós csokinyuszit és a húsvéti szurikátát is elég menőnek találtuk.
Vigyázat, erős szóhasználatú véleménycikk azokról, akik felelőtlenül vesznek húsvéti nyulat. És nem, a bérlés sem jobb.
Ahogy a karácsonyfát, a húsvéti nyulat is a németektől kaptuk. Náluk a tizenhatodik század folyamán csatlakozott a keresztény húsvét szimbólumai közé, Magyarországon - ahogy a karácsonyfa is - a tizenkilencedik században terjedt el. Többféle magyarázat is létezik, hogy miként lett a nyúl a húsvéti ünnepek kulcsfigurájává.
A Húsvétra hazahozott nyúl nagyon aranyos, de valószínűleg egyáltalán nem boldog, és a gyerekek szeretgetésének köszönhetően nem éri meg a Pünkösdöt sem. A plüssállatokkal ilyen gond nincs.
Fontos tudni, hogy mi rejlik a jellegzetes, ünnephez igazodó húsvéti csokinyúl csomagolása mögött, amiből a legtöbbet a gyermekek fogyasztják. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szétnézett a hazai piacon, és 18 terméket tesztelt. A termékek minősége rendkívül széles skálán mozog.