Azt mindannyian tudjuk, hogy a magyarok sok hasznos találmányt adtak a világnak, de vajon mennyire ismered ezeket?
Ez az a téma, amivel kapcsolatban a legtöbbet hárítunk. Ilyen velünk nem történhet meg, biztos, hogy nem volt ilyen a családunkban sem, azt pedig végképp a világ szégyenének tartanánk, ha a gyerekünkkel esne meg.
Kece lány, krajcár, angyalom, galambom, határon legelő bárány és komámasszony kakasa: ma, amikor posztolunk, blogolunk, szelfizünk és skippelünk, ezek már alig használatos szófordulatok, de népdalainkban tovább élnek. Ha a zuhany alatt dalra fakadunk, nem feltétlenül ezeket énekeljük, pedig az olykor nehezen kivehető szövegek legtöbbje örök érvényű igazságokat hordoz.
A magyar nemzeti ünnepeket már egy iskolás is ismeri – vagy mégsem? Kvízünkből kiderül, te hogy állsz ezekkel!
Az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske nemcsak az ország, de Európa legszebb lányának címét is elhódította, sztárokkal, államfőkkel találkozott, az egész világ a lába előtt hevert, de hamar megcsömörlött a váratlan hírnévtől, és a gyorsan jött sikerek után szinte teljesen elfeledték őt.
Bár mindannyian jóságos nagymamaként, a Szomszédok örökké mosolygós Lenke nénijeként emlékszünk rá, Komlós Juci fiatalon gyönyörű színésznő volt, akit egy csalfa férfi majdnem tönkretett.
Molnár Csilla Andrea szépségkirálynő tragikus életének számos részlete volt eddig is ismert, de akadnak olyan történetek, amelyekről kevesen hallottak vele kapcsolatosan.
Az 1920-as években Budapesten valószínűleg számtalan ábrándos tekintetű gépírólány akadt, aki arról álmodozott, hogy híres színésznő lesz. Egyiküknek, Bánky Vilmának kétségtelenül sikerült: a némafilmek magyar származású sztárja meg sem állt Hollywoodig és a világhírig.
Psota Irén volt a színésznők színésznője, a kétszeres Kossuth-díjas legendáról két éve utcát is neveztek el. Az extravagáns dívának meg kellett járnia a poklot, hogy végül tehetsége és egyénisége a magasba röpítse. A rövid postáskarrierjére viszont egyáltalán nem volt büszke.
Jelentős feltűnést keltett 1915-ben Nagyvárad utcáin egy talpig bakaruhába öltözött, éjfekete bőrű, mosolygós férfi, Ali Mahmud, aki önként jelentkezett választott hazája szolgálatára az első világháborúban. Az Osztrák–Magyar Monarchia egyetlen színes bőrű katonájáról szinte semmilyen biztos információ, csupán legendák maradtak az utókorra.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy jó pacalpörkölt vagy kocsonya sem minden magyarnak jelent kulináris mennyországot, mégis: ezeket az ételeket itthon jóval többen fogyasztják szívesen, mint külföldön.
Korosztálya egyik legjobb riporterének tartották, de mégsem menekülhetett önmagától és a sorsától. Szép volt, sugárzóan intelligens, de gyógyíthatatlanul depressziós, később alkoholbeteg is. Botrányt botrányra halmozott könyveivel és médiaszerepléseivel. Albert Györgyi neve mégis fogalom lett.
