Cikksorozatunk mai fejezetében Kovács Miklós Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség imámja mondja el a gondolatait a témában.
A legfrissebb hírek alapján a koronavírus terjedése egyre inkább lassulni látszik. De vajon mit jelenthet ez egy szállodai tartózkodás szempontjából?
A tuberkulózis, más néven tbc vagy gümőkór az emberiség egyik legtöbb áldozatot szedő betegsége volt hosszú éveken át. Ezernyi elmélet született, pontosan mi is okozza, az amerikaiak például egy időben szentül meg voltak róla győződve, hogy vámpírok terjesztik.
Cikksorozatunkban oktatási szakembereket, pedagógusokat, szülőket, diákokat kérdezünk arról, hogy szerintük mit meríthetünk az elmúlt két hónap tapasztalataiból.
A járványügyi helyzet okozta kényszerű otthonlét teljesen szembemegy a kamaszkori fejlődési feladatokkal: a szülőkről való leválással, az önállóságra való törekvésekkel – mintha egy láthatatlan ujj márciusban hirtelen stop gombot nyomott volna ezeken a folyamatokon. Azóta úgy kénytelenek élni a fiatalok, mintha kisebb gyerekek lennének? Hogyan hat a krízis azokra a serdülőkre, akiknek előtte is voltak pszichés nehézségeik? Erről beszélgettünk a Vadaskert kórház pszichológusaival, akik azt is elárulták, miért terhelnek meg minket a régóta várt enyhítések, és mire számíthatunk, amikor a tinik ismét „kiszabadulnak”.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a világ tűkön ülve várja a kutatóktól a koronavírus ellenszerét vagy bármilyen anyagot, kezelést, ami segíthet a betegeken. De vajon mit vagyunk hajlandók feláldozni a gyógyulásért?
Az edzőtermek és más közösségi sportolásra alkalmas létesítmények a Covid-19-járvány első nagy vesztesei közé tartoztak, mivel elsők között szüntették be a tevékenységüket. Ma, a járvány egy következő szakaszában úgy néz ki, hogy élen járnak az újranyitásban is. De vajon biztonságos ismét a teremben edzenünk?
Szülők, tanárok, tanítók és a gyerekek is heroikus küzdelmet folytattak az elmúlt két hónapban; a legtöbben most úgy érezzük, hogy ami hátravan, azt talán már guggolva is ki lehet bírni. Tényleg nincs már sok vissza a tanév végéig, szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a vírushelyzet hatásait a következő években is jócskán érezni lehet majd.
Giovanni Boccacciónak semmi köze nem volt az orvostudományhoz. Közvetlenül biztosan nem. Egy vaskos, életigenlő novelláskötetet írt tele erotikus és szatirikus történetekkel, de könyve sokkal több volt mint korának bestsellere: prevenció a pestisjárványra.
A koronavírus-járvány kitörése előtt könnyebb volt támogatni azokat, akiknek az idős és/vagy krónikus betegséggel küzdő szeretteikről kellett gondoskodniuk. Tudtunk ételt vinni nekik, besegítettünk a házimunkába, vagy csak időt töltöttünk az ápolást igénylő emberrel, mialatt a gondozója egy kicsit fellélegezhetett, kimozdulhatott. Mostanában azonban mindez bonyolultabbá vált: a kórházi ágyak felszabadításával több ezer beteg ellátásáról kell ismét a családnak gondoskodnia, viszont a fizikai távolságtartás miatt sokkal nehezebb akár külső, akár családtagoktól, barátokról jövő segítséget bevonni. Mit lehet tenni, hogy senki ne maradjon magára ezzel az embert próbáló feladattal?
Most, hogy egy kisebb apokalipszist élünk át, érdekes látni, hogy a filmesek miként képzelték el, ha egy járvány közepette áll feje tetejére a világ.
A világjárvány hatására emberi kapcsolataink legnagyobb része a fizikai térből az online térbe helyeződött. Nincs ez másként a pszichológusok és a klienseik esetében sem, akik a személyes találkozók helyett többnyire online videomeetingek formájában tartják meg az üléseket. Persze vannak összeszokott párosok, akik az egyik vagy mindkét fél gyakori utazásai miatt eddig is használták ezeket a platformokat, míg mások most kezdenek bele az egészbe. Mire érdemes figyelni, hogy minden a lehető legjobban működjön?
