Interjú 9 - Dívány

Címke: Interjú
517 találat

Articles tagged Interjú

Szülőség • 2025. 01. 26. 16:00

„Siker az, ha a gyerek megengedi, hogy a nevelőanyukája jóéjtpuszit adjon” – interjú Varró Gabriellával

Több mint százezer olyan gyermek él ma Magyarországon, aki veszélyben van a saját családjában, de 24 ezer azoknak a száma is, akiket már ki is emeltek a saját közegükből. Az állami gondoskodásban élő gyerekekről, gyereksorsokról, valamint nevelőszülőkről és a gyermekvédelmi rendszer nehézségeiről beszélgettünk Varró Gabriella szociológussal, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakemberével.

VIP • 2024. 12. 15. 12:10

Cserhalmi György: „Ilyen idős korban már nem illik hazudozni”

Cserhalmi György elmondása szerint azért lett rákos, mert rákos akart lenni. Meg akarta ismerni azt a fájdalmat, amit a betegséggel kapcsolatban átélt a felesége. Őt elvitte a rák, Cserhalmi túlélte, aki, bár soha nem rejtette véka alá a magánéletét, ennél többet már nem szeretne beszélni a daganattal járó testi-lelki megpróbáltatásairól, mert amit erről még fontosnak tartott, azt már elmondta Nem lehet mindennap meghalni címmel nemrég megjelent önéletrajzi vallomásában.

Önidő • 2024. 12. 22. 10:05

„Ha van túlvilág, akkor számítani lehet ott egy kiadós tömegverekedésre” – interjú Gerlóczy Mártonnal

Családja anyai ága után az apai ág története után kezdett el kutatni Gerlóczy Márton, ám amikor ki akarta deríteni, ki volt az igazi dédapja, azzal szembesült, hogy azt is rosszul tudja, ki az apja. Négyrészes identitásthrillerének harmadik kötete ősszel jelent meg, Fikció 3. – Az út címmel: ennek kapcsán beszélgettünk az íróval.

Életem • 2025. 01. 05. 16:45

„Édesanyám az életem egyik nagy kárvallottja” – interjú Boros Lajos börtönmisszió-vezetővel

A váci fegyház varrodájánál mozdult meg valami Boros Lajos szívében, akinek akkor, ott, 1994-ben egy rabtársa arról mesélt, hogy ismeri a világ legnagyobb természetfelettijét, az Istent. Noha a most 65 éves Lajos az élete több mint felét töltötte már börtönben, ma is gyakori vendége a különféle büntetés-végrehajtási intézeteknek – ezúttal azonban már nem elítéltként, hanem börtönmisszió-vezetőként. Interjú.

Önidő • 2024. 12. 19. 14:35

„Nem elsárgult papírlapon látom a költőket és múzsáikat” – interjú Bálint Lillával, a Múzsák a csók után szerzőjével

Török Sophie, Gyarmati Fanni, Boncza Berta – három név azok közül a múzsák közül, akiket leginkább a híres magyar költők szerelmes verseiből ismerünk. Ám egyben ők azok is, akiknek gyakran igen küzdelmes élete most a Dívány újságírója, Bálint Lilla új könyvének lapjain elevenedik meg. A Múzsák a csók után szereplői nők: szeretők, feleségek, anyák, sőt időnként alkotótársak is, akikről jobbára megfeledkeztek, amikor már nem ihlették meg szerelmes „költőjüket”. Interjú.