Óriási veszély leselkedik a kánikulában a gyermekedre: így kerülheted el
A gyerekek testhőmérséklete gyorsabban emelkedik a felnőttekénél, ezért könnyen hőgutát kaphatnak. Ezek a hőguta első jelei, és így kerülheted el.
A gyerekek testhőmérséklete gyorsabban emelkedik a felnőttekénél, ezért könnyen hőgutát kaphatnak. Ezek a hőguta első jelei, és így kerülheted el.
A nyári forróság nagyon veszélyes lehet. A rekordokat döntögető meleg nem csak az időseket és a krónikus betegeket juttathatja kórházba.
Jó eséllyel 2023 júliusa lesz a a legforróbb hónap, mely a Földet az elmúlt 120 ezer évben sanyargatta: a kánikula testünkre gyakorolt hatásaira hosszan tartó forróságban érdemes odafigyelni.
Szomorú eset mutatott rá a közelmúltban, mivel járhat, ha a nyári forróságban órákra autóban felejtenek egy kisgyermeket: a szakértő szerint egy felnőtt szervezetét is megviseli egy ilyen helyzet.
„Most figyelj, itt van, itt a nyár. Szombaton délre, itt a nyár, ez nekünk jár” – énekelte a Pa-dö-dő a kilencvenes évek közepén. De a Pancsoló kislányt is dúdolhatjuk, a lényeg ugyanaz: nyár van, forróság, irány a strand. Ám nem árt óvatosnak lenni, mert a túlzott napon tartózkodást nemcsak a bőrünk érzi meg, hanem a szervezetünkben is sok gondot okozhat.
Napégés, hőguta: a forró nyári napok megbosszulhatják magukat, de megelőzéssel tehetsz azért, hogy minél kisebb eséllyel érjen baj a forró, nyári napokon.
A tűző napsütésben nemcsak a leégés, a napszúrás és a kiszáradás veszélye fenyeget, hanem a hőguta kockázata is. Ahogy ugyanis a hideg hatására kialakuló hipotermia, úgy az extrém magas hőmérsékletnek és páratartalomnak való kitettség okozta hőkimerülés is lehet halálos kimenetelű, ha nem kezeljük a problémát.
Minden évben meghal néhány kedvenc a meleg miatt. Mutatjuk mit tegyen, ha itt a baj.
Itt a jó idő, a sokak által várt harminc fok feletti hőmérséklet, szikrázóan süt a nap, rövid szoknyákat lebbent a langyos szél, lehet napozni, strandolni, mindenki jókedvű. Ám van egy nem elhanyagolható csoportnyi ember, akinek ugyanez a „jó idő” az önkéntes karanténnal ér fel.
10 perc alatt is sokat ugorhat a hőmérséklet, hát még egy óra alatt!
Vegyen medencét az ebnek, ha meg már nagyon liheg, locsolja, és ősszel is lesz kutyája. Az időjárás csibészeltetésre sem alkamas.