Unokatestvéreikkel házasodtak az ókori görögök: ez volt az oka
Kutatások bizonyítják, hogy Görögország egyes részein nemcsak hogy nem tiltották a rokonok közti házasságot, hanem egyenesen erre biztatták az unokatestvéreket.
Kutatások bizonyítják, hogy Görögország egyes részein nemcsak hogy nem tiltották a rokonok közti házasságot, hanem egyenesen erre biztatták az unokatestvéreket.
Hogyan teljesedhethetett ki szexuálisan az ember egy olyan bigott és szigorú törvények által irányított világban, mint a középkor? Nos, nagy adag leleménnyel, majd azt követő vezekléssel.
A házasság hetében különösen sok szó esik a házasság jelentőségéről és fontosságáról, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy házasságnak a párkapcsolati konfliktus is velejárója, és a statisztikák szerint száz házasságból 65-nek válás lesz a vége.
A legtöbb példa és tapasztalat azt mutatja, hogy csak nagyon ritkán lehet szépen válni. Az indulatokat, az érzelmeket nehéz féken tartani egy csalódást vagy egyéb más sérelmet követően. Különösen nehéz a búcsú, ha a szakítás egy család szétesését okozza. A Szépen Válj El Válásközpont alapítója a Díványnak beszélt arról, hogyan lehet garanciát találni arra, hogy a partnerek válásakor a gyermekek ne sérüljenek, és olyan anyagi egyezség jöjjön létre, ami a feleknek korrekt és biztos alapot ad az új élethez.
Ismerkedni régen sem volt egyszerű, de dédanyáink és dédapáink akkor is feltalálták magukat, ha a báli szezonban épp nem sikerült egyetlen valamirevaló kérőt vagy úrileányt sem behálózni.
A francia irodalom egyik legnagyobb alakja, Victor Hugo elsősorban nagyszabású regényeiről ismert, mint A nyomorultak és A párizsi Notre-Dame, kortársai körében azonban a világhírű szerző hétköznapinak nem mondható magánélete révén is állandó hírnévnek örvendett. Az írófejedelem notórius nőcsábász és akut szexfüggő volt, aki még nyolcvanéves korában is több tucat affért bonyolított különböző hölgyekkel.
Képzeld el, ahogy esküt teszel: szeretni és tisztelni fogod magad, és gondoskodsz magadról a halálod órájáig. Szimbolikusan felhúzol egy gyűrűt az ujjadra. Vajon meg tudnád ezt tenni a násznép előtt, anélkül, hogy sírva fakadnál?
Reménytelenül szingli vagy, és úgy érzed, sehol a (földi) világon nem talál rád a szerelem? Kínában megtalálták a megoldást a problémára: egy különös helyi szokás szerint az egyedülállók ellenkező nemű elhunytak szellemével is összeházasodhatnak, amennyiben a néhai illető szingliként szállt a sírba.
Hosszú kapcsolat során természetes, ha hullámvölgyek és hullámhegyek váltják egymást. Ha nem túl gyakoriak és szélsőségesek ezek a kiugrások, akkor minden egyes lejtmenetből felérve megerősödhet a kapcsolat. Ezért persze tenni kell, és nem is keveset. Íme, néhány ötlet, amiket érdemes kipróbálnotok, hiszen hozzájárulnak a boldog párkapcsolathoz.
Huszonnégy évvel azután, hogy apáca lett, a lancashire-i prestoni kolostor szalonjában egy szerzetes ujjának rövid érintése volt az, ami mindent megváltoztatott Mary Elizabeth nővér számára, akit addig nem tudta, milyen a szerelem.
Egy lelki társad van, és az a küldetésed, hogy megtaláld őt. Elfogadjuk vagy tévhitnek könyveljük el ezt az állítást? Mi a helyzet akkor, ha többször is voltál már őrülten szerelmes, netán egy váláson is túl vagy? Az a mítosz, hogy minden embernek egy lelki társa van, irreális elvárásokhoz vezethet, hiszen sokan vagyunk ebben a világban, és a társad bárhol ott lehet, akár nem is csak egy. Merész megközelítés? Annyira talán nem is.
A karácsonyi hajrában könnyű eltávolodni egymástól érzelmileg. Ez a 10 kérdés segíthet újra intimebb közelségbe kerülnötök egymáshoz.